Vidi után szabadon most én is írnék egy gyors leltárt a múlt heti Gyár Fesztiválról.
Ahogy már említettem, külön öröm volt, hogy a másfél évre visszavonult zenekarom újra egyesülhetett, és ezen a nagyszabású mulatságon rendezhette meg a kényszerszünet utáni első reunion koncertjét.
A mi bulinkat különösképpen nem is részletezném, csupán annyit említenék meg, hogy kurva jól játszottunk, amely az utólagos egyeztetések alapján annak volt köszönhető, hogy kicsit késésben is voltunk a buli előtt, és a soundcheck után sem volt sok időnk a kezdésig, amelyet általában – néha az előzenekarok miatt is – a bárpult közelében vagyunk „kénytelenek” eltölteni.
Az előadás után a gratulációkon és az autogram vadászokon (tényleg!) átverekedve mi is elkezdhettük a lealjasodást. Mily’ csodálatos is egy fesztiválon összefutni egy volt középiskolai osztálytársammal, akinek házi pálinkával van tele a flaskája. Az utolsó menetjegyet a pokolba tartó vonatra pedig az a pillanat dugta a farzsebembe, amikor is összefutottam Kovács „Azonnal igyunk meg egy jégert!” Viktor barátommal, aki reggel 8-ra szigorúan ment dolgozni, de még jóval éjfél után valami hihetetlen helyen hajaztunk az Eclipse-re.
Ezek alapján másnap olyan „jól” éreztem magam, hogy csak az Isten Háta Mögött zenekar koncertjére toltam el az arcom.
Gyűjtöttem az energiám a mindent vivő utolsó napra. Nem is indulhatott volna másképpen most sem az a bizonyos vonat, minthogy megérkezésemre a nagyszínpad bárpultjától már Atish barátom (Subscribe) integet bőszen. Ki is tárgyaltunk gyorsan minden fontos közéleti dolgot, hiszen már három hónapja nem találkoztunk! Haha! Aztán ahogy elmerengve ácsorgok a nagyszínpad backstage bejáratánál, hirtelen elviharzik mellettem a komplett Soilwork legénység. Követtem is őket bőszen egészen egy kis sátracskáig, ahol egy rögtönzött közönségtalálkozót iktattak be nekik a főszervezők. Teljes zenekaros közös fotó, pacsik és a „Nice to meet you!” mondatcserék után már Subscribe Bálinték Kettőnégyes interjú forgatásán találtam magam, ahol a „hülye kérdésre hülye válasz” alapján gyorsan kielemeztük a fesztivált, és azt, hogy mit is adhat a mai kor emberének Miskolc városa.
Természetesen a stage pass-emet maximálisan kihasználva már a nagyszínpad backstage-ében találtam magam, ahol a Soilwork tagjai nulla sztárallűrrel sétálgattak fel-alá.
Egyik magányos pillanatomban a sörömmel elfoglalva a Soilwork énekes-frontembere, Björn „Speed” Strid bökött oldalba, kérdezvén: hogyan ejtem ki a saját anyanyelvemen ennek a fesztiválnak a nevét? Hihetetlenül jól lespanoltunk egymással, persze én remegtem, mint a kocsonya, hiszen egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez a kolosszális figura saját magától jött oda hozzám. A beszélgetés után teljesen lefagytam, hófehéren álltam ott magamnak, amikor Atish jelent meg a semmiből, majd levágva a dolgot, azonnal kérdezte is, hogy nekem meg mi bajom van? Elmeséltem neki a sztorit; de csak röhögött rajtam, mint a dög! Haha!
A Soilwork koncertjének kezdése előtt Speed ismételten odabattyogott hozzám, és a helyzetet kihasználva – és előzőleg a saját gondolataimat összeszedve – gyorsan közöltem vele, hogy ne haragudjon rám az előbbiért, hogy hebegtem-habogtam, de kurvára lesokkolt a dolog, hogy vele beszélgethettem. Fülig érő mosollyal egyből tudatomra adta, hogy semmi probléma, majd azzal a lendülettel fel is szaladt a színpadra.
Eszméletlen volt őket látni és hallani. A koncert végén a színpadról lesétálva Speed még dobott nekem egy utolsó pacsit, végképp elkönyvelve a mi kis haverságunkat.
Életre szóló élmény volt!
Tegnap lefeküdtek a gyerekek, én meg hirtelen felindulásból fogtam magam, kocsiba ültem, elcsavartam a Lurdyba és megnéztem a majmok bolygója prequel-t, vagyis az előzmény filmjét, A majmok bolygója: Lázadás-t (Rise of the Planet of the Apes). Az eredeti 1968-as mára kultfilm státuszba lépett A majmok bolygója (Planet of the Apes) Pierre Boulle zseniális regénye alapján készült Charlton Heston főszereplésével. Ezt még kölyökként láttam a sajószentpéteri üveggyár híres-hírhedt pince-klubjában és emlékszem, hogy mennyire agyoncsapott akkor, főleg a gigantikus tökön rúgás a film utolsó jelenetében, ami belém égett kockáról-kockára!
 |
“Oh my God. I’m back. I’m home. All the time, it was…
We finally really did it…
You maniacs! You blew it up! Ah, damn you! God damn you all to hell!”
Ezt még jó néhány folytatás követte, majd hosszú jegelés után jött a szinte nézhetetlen Tim Burton féle újragondolás, ami csaknem örökre megölte az egész szériát. Szerencsére jött egy nevesincs rendező (Rupert Wyatt) és rittyentett egy olyan előzmény filmet, hogy mindenki megnyalhatja az összes ujját, mert ugyebár kit ne érdekelne, hogy hogyan foglalták el mocskos bolygónkat a majmok? A filmesek ez eredeti sorozat negyedik részének alapötletét újragondolva, az egészet a belehelyezték a mába, ahol egy gyógyszerkísérlet eredményeképpen, a szupervírus a megfertőzött embereket a pusztulásba, míg ugyanezzel a vírussal az agyilag felturbózott majmok Caesar ’Mózes’ csimpánz vezette kiszabadulással egy új társadalomba löki, ezzel előrevetítve, hogyan is juthatunk el az első film posztapokaliptikus jövőképéhez. Nem valami agyafúrt és követhetetlen történet szó se róla, de ehhez egy olyan elképesztő látványvilág társul, hogy az hihetetlen, ha valahol nem öncélú a CGI, itt biztos, hogy nem! A motion capture technika mára olyan szintre jutott, hogy a rajzolt majmok arcjátéka tökéletesen életszerű, sőt simán verik a hús-vér színészeket és ha a Caesart alakító Andy Serkis nem kap Oscar díjat, nincs igazság a földön, egyszerűen elementáris. Aki nem a majmoknak szurkol a filmben, az egy rasszista, beteg fasz!
Majmok bolygója brand újra él, azonnal kérem a folytatást!
Szólj hozzá!
Címkék: oscar díj caesar cgi ben hur üveggyár motion capture sajószentpéter planet of the apes andy serkis
Nem tudom megállni, hogy ne tegyem ki, de nem csak azért mert az angel of death a kedvenc slayer zúzdám, hanem mert ilyet ritkán lát az ember.
Lombardo mester úgy tolja, ahogy senki más nem tudja, a klasszikus dupla lábgépes kiállás (4:35-től) pedig egyenesen döbbenetes, az is egyértemű, ha valaki földönkívüli a metál arcok közül, akkor ő tuti, hogy az.
Kis örömködés is becsúszott, ugyanis a kiállás alatt a dobtechnikusa roppant elismerően, ámde viccesen biztatja a főnököt és az össznépi vidámság a végére is kitart!
Nem voltam kint egy percet sem a szigeten, de nem azért mert nem tudom, hogy hol van, hanem mert nincs értelme, először is drága a belépő, másodszor a fellépő kurva sok zenekarból, kurva keveset ismerek és sajnos azoknak is a nagy része hallgathatatlan. Én személy szerint régen sem a koncertekre mentem ki, hanem inni és mókázni a barátokkal, emlékszem volt olyan napom kint, mikor csak egy Wall of Sleep volt meg hajnalban és annyi.
Most komolyan, minek fizessek ennyit, inni máshol is lehet, a belépő árából meg vígan lehet mulatozni, de hogy konkrét legyek, a Kuckó nevezetű hörpintőben 60 száraz-fehér nagyfröccs kijönne és ott legalább csend van és nem kell valami fostalicska zimi-zümit hallgatnom. Egyébként a sziget hét alatt nem nagyon virgonckodtam, de ezért megittam három nagyfröccsöt a világbékére, meg még kettőt a biztonság kedvéért.
Amúgy megnyugtatok mindenkit, ismerek személyesen egy magyar embert (Ianbá gyúrós barátom), meg két holland gyereket (ők is gyúrnak) is, akik kint voltak a szigeten és tudom, hogy napilaci (alias tökinger) webkettő barátom is kint volt. Ha már itt tartunk, szerintem mivel nem voltam kint a cimboráimmal, tuti veszteséges lesz a sziget. (Az lett!)
A zenéről is pár gondolat. A már említett Wall of Sleep most sem játszott a szigeten, mert nem divatos, ahogy a többi remekbe szabott underground mocsok sem, de az amúgy igen gyér zenei kínálatot tekintve, én igen csekély számú koncertet sajnáltam, bár egyikért sem vertem a fejem a falba, ez a Deftones, az Ektomorf, a Motörhead, a Suicidal Tendencies és a The Haunted. Ennyi!
Amúgy nagyon jó volt a sziget hete, tudtam minden este rendesen aludni, mindig tudtam hol vagyok, nem fájt a fejem, nem szúrt a tüdőm, nem prüszköltem, mint a kutya, normális ételeket ettem, nem kellett drótkefével hajat mosnom, nem hagytam el semmit, úgyhogy megmaradt egy raklap pénzem, amit a fiaimra költhetek.
Úgy érzem, kicsit ellenpontoznom kell a mai metál-mérlegünket, hiszen az egyik oldalát Vidi eléggé megpakolta ezzel a Maszti' zenekarral, amelyen csak csodálkozni tudok, hogy hogyan képes meghallgatni!
De itt van a mi megmentőnk, akit talán a Family Guy rajongók ismerhetnek a legjobban!
"Hölgyeim és Uraim, Mr. Conway Twitty!"
Napi zseniális hallgatnivaló a szeptember 26.-án megjelenő új Mastodon lemezről. A The Hunter címen megjelenő album, a november 1.-én megjenő új TH1RT3EN című Megadeth lemezzel egyetemben az év legvárósabb cucca.
Az albumnak már volt egy ötletesen mézesmadzagolt beharangozója, mégpedig a roppan szuggesztív és agyhegesztő Black Tongue. Erre a számra készült egy elképesztő videó is, amiben A.J. Fosik kortárs amerikai népművész éppen elkészíti a The Hunter borítóját díszítő fa háromnyelvű akármit.
Egyszer volt, hol nem volt: volt egyszer egy székesfehérvári zenekar, a Cadaveres De Tortugas.
Szerintem már többször is szóba hoztuk Őket itt a blogon, és azzal sem mondok újat, ha elárulom: 12 évesen a CDT alapján jöttem rá arra, hogy bizony léteznek még bandák kishazánkban a Tankcsapdán kívül is.
Aztán ahogy a kis lelkesedésem és rajongásom egyre csak nőtt a zenekar iránt, úgy súlyosbodtak el a bandán belüli konfliktusok, amelyekre nem térnék ki részletesebben, mivel teljes meggyőződésem, hogy a basszusgitáros-énekes-frontember Persoczki "Perso" Gábornak még mindig szívügye a dolog.
A feloszlást követően a csapat 2/5-öde megalapította a Cadaveres-t, a többiek (Viniczai Szabolcs - dob, Kecskés Péter - gitár, és a már említett Perso) pedig a Mangod Inc-et.
Részemről nem is volt kérdés, hogy melyik csapat rajongótáborába igazolok, hiszen egyértelmű volt, hogy a Mangod magasan viszi a pálmát. Koncerten látva Őket, talán azon kevés zenekarok egyike, akik eszméletlen módon élvezik az előadást, ezzel mosolyt csalva a rajongók arcára is, megszámlálhatatlanul sok élet közeli élményt ajándékozva.
Szóljon az egyik sláger a Near Life Experience albumról.
1 komment
Címkék: napi zene mangod inc the flood perso