Vidi után szabadon most én is írnék egy gyors leltárt a múlt heti Gyár Fesztiválról.
Ahogy már említettem, külön öröm volt, hogy a másfél évre visszavonult zenekarom újra egyesülhetett, és ezen a nagyszabású mulatságon rendezhette meg a kényszerszünet utáni első reunion koncertjét.
A mi bulinkat különösképpen nem is részletezném, csupán annyit említenék meg, hogy kurva jól játszottunk, amely az utólagos egyeztetések alapján annak volt köszönhető, hogy kicsit késésben is voltunk a buli előtt, és a soundcheck után sem volt sok időnk a kezdésig, amelyet általában – néha az előzenekarok miatt is – a bárpult közelében vagyunk „kénytelenek” eltölteni.
Az előadás után a gratulációkon és az autogram vadászokon (tényleg!) átverekedve mi is elkezdhettük a lealjasodást. Mily’ csodálatos is egy fesztiválon összefutni egy volt középiskolai osztálytársammal, akinek házi pálinkával van tele a flaskája. Az utolsó menetjegyet a pokolba tartó vonatra pedig az a pillanat dugta a farzsebembe, amikor is összefutottam Kovács „Azonnal igyunk meg egy jégert!” Viktor barátommal, aki reggel 8-ra szigorúan ment dolgozni, de még jóval éjfél után valami hihetetlen helyen hajaztunk az Eclipse-re.
Ezek alapján másnap olyan „jól” éreztem magam, hogy csak az Isten Háta Mögött zenekar koncertjére toltam el az arcom.
Gyűjtöttem az energiám a mindent vivő utolsó napra. Nem is indulhatott volna másképpen most sem az a bizonyos vonat, minthogy megérkezésemre a nagyszínpad bárpultjától már Atish barátom (Subscribe) integet bőszen. Ki is tárgyaltunk gyorsan minden fontos közéleti dolgot, hiszen már három hónapja nem találkoztunk! Haha! Aztán ahogy elmerengve ácsorgok a nagyszínpad backstage bejáratánál, hirtelen elviharzik mellettem a komplett Soilwork legénység. Követtem is őket bőszen egészen egy kis sátracskáig, ahol egy rögtönzött közönségtalálkozót iktattak be nekik a főszervezők. Teljes zenekaros közös fotó, pacsik és a „Nice to meet you!” mondatcserék után már Subscribe Bálinték Kettőnégyes interjú forgatásán találtam magam, ahol a „hülye kérdésre hülye válasz” alapján gyorsan kielemeztük a fesztivált, és azt, hogy mit is adhat a mai kor emberének Miskolc városa.
Természetesen a stage pass-emet maximálisan kihasználva már a nagyszínpad backstage-ében találtam magam, ahol a Soilwork tagjai nulla sztárallűrrel sétálgattak fel-alá.
Egyik magányos pillanatomban a sörömmel elfoglalva a Soilwork énekes-frontembere, Björn „Speed” Strid bökött oldalba, kérdezvén: hogyan ejtem ki a saját anyanyelvemen ennek a fesztiválnak a nevét? Hihetetlenül jól lespanoltunk egymással, persze én remegtem, mint a kocsonya, hiszen egyszerűen nem tudtam elhinni, hogy ez a kolosszális figura saját magától jött oda hozzám. A beszélgetés után teljesen lefagytam, hófehéren álltam ott magamnak, amikor Atish jelent meg a semmiből, majd levágva a dolgot, azonnal kérdezte is, hogy nekem meg mi bajom van? Elmeséltem neki a sztorit; de csak röhögött rajtam, mint a dög! Haha!
A Soilwork koncertjének kezdése előtt Speed ismételten odabattyogott hozzám, és a helyzetet kihasználva – és előzőleg a saját gondolataimat összeszedve – gyorsan közöltem vele, hogy ne haragudjon rám az előbbiért, hogy hebegtem-habogtam, de kurvára lesokkolt a dolog, hogy vele beszélgethettem. Fülig érő mosollyal egyből tudatomra adta, hogy semmi probléma, majd azzal a lendülettel fel is szaladt a színpadra.
Eszméletlen volt őket látni és hallani. A koncert végén a színpadról lesétálva Speed még dobott nekem egy utolsó pacsit, végképp elkönyvelve a mi kis haverságunkat.
Életre szóló élmény volt!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
