Fletcher mester és ’tetovált bunyóspityu’ Bellamy is két gólt szerzett a városi derbin, ahol a hosszabbítás végén teljesen megérdemelten nyerte a MU egy szenzációs mérkőzésen.

Az angol labdarúgó-bajnokság 6. fordulójában Manchester United az eddig hibátlan mérleggel álló Manchester Cityt fogadta. Ahogy lenni szokott Sir Alex csapata elképesztően jó játékkal, egy szemmel szinte követhetetlen akció után Rooney révén már a 2. percben megszerezte a vezetést. Negyed órával később hogy izgalmasabb legyen a játék, adtak egy gól az ellenfélnek. A második félidőben Fletcher fejelt egy csodálatos gólt, azonban pár perc múlva Bellamy egy lecsúszott, szánalmas lövéssel egalizált. Ezután a City nem ért labdához, Fletcher második fejesgóljáig, ami szintén zseniális volt. A végén Bunyóspityuról valahogy megint bepattant a labda, amivel 3–3-ra alakította az állást. Sir vigyorgott a kispadon, mert ez csak csali volt, ugyanis a még mindig zseniális Owen, aki pár perce állított be a 96. percben kivégezte a kékeket, egy elképesztő akció révén megszerezve az United győztes gólját.

Meg kell emlékeznünk a meccs kapcsán egy emberről, aki mint sokszor most is a hátán cipelte a csapatát és egyszerűen elképesztően játszott, aki nem más mint a jó öreg Giggs! Le a kalappal öreg!

 

(Zárójelben megjegyzem, hogy a Befőttesüveg egy újabb szánalmas meccsen, pofátlan bírói csalással, nyitott szájú, térdelő nőkkel és egy raklap pénz segítségével megint kicsikarta a győzelmet! Na ez tényleg szánalmas!)
 

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr431396893

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása