Szóljon a mai rendhagyó dalunk Ujlaki "Spencer" Lali barátunknak, aki hosszú munka árán megcsinálta, amit meg kellett, és ma reggel jött a régóta várt telefonhívás, és bevitték a kórházba, hogy új vesét kapjon!
Nem mellesleg tegnap volt Lali születésnapja is, így ezúton kívánunk neki minden jót, kitartást, jó egészséget!
Veled vagyunk Laller!
Nagyon kellemes érzés, ha utálják az embert, olyan megnyugtató, ha mindenki szerint egy köcsög vagy, de a legkellemesebb, ha számodra nyomorult senkiházik ítélnek meg így, aki a levegővételen kívül mindenre alkalmatlanok.
Ez személy szerint roppant vicces és szórakoztató, én rohadtul élvezem, de mikor egy egész országot hoznak ilyen állapotra, akkor már igencsak más a helyzet. Amikor a szabad önrendelkezési jogot bekorlátozva, egyre élhetetlenebb keretek közé szorítva teszik kísérleti alannyá az embert, ráadásul mindezt nemzeti szabadságharcnak feltüntetve, akkor már kurvára nem tréfás a dolog.
Amúgy meg ki az a beteg fasz, akinek az a nagy nemzeti szabadságharc, hogy tönkreteszi azzal az a nemzetet, amiért állítólag harcol.
Én nem tudom, mi lesz, de csak ha azt megnézzük, hogy a 10 éves államkötvény hozama pár hete már átlépte a lélektani 10%-os szintet és már 8 % körüli hozamszintnél is fenntarthatatlan az adósság finanszírozása (ez matematika), teljesen nyilvánvaló az országcsőd lehetősége, egyéb húsbavágó dolgokról nem is beszélve.
Persze felélhetünk minden tartalékot, eladhatjuk kilóra az országot és az állampolgárait, amivel kihúzhatjuk még egy ideig, de ennek semmi értelme. Ha nem csinálunk valamit, akkor ennyi volt, bukta.
Ebben az a legrosszabb, ha nem vigyázunk, ez még az idei világvége előtt bekövetkezik.
Ez olyan, mintha Rambo a vérben tocsogó küldetése után vagy akár közben saját magát is legyilkolná.
És csodálkoznak, ha az ember iszik!
Nem elég, hogy lelkiismeretes, odaadó, szenvedélyes, aprólékos munkával elvégezte a Magyar Helyesírási Szótár frissítését (miután ezzel végzett, még a blogunkat is levélben köszöntötte!), majd aláírt minden papírt amit letettek az elnöki asztalára, miközben kamerák előtt mászkált a palotában betűket, szavakat keresve, most pedig végérvényesen kiderült, hogy ennek az embernek tényleg a betű egymás után pakolása a kedvenc hobbija, vagyis egy grafomán zseni.
Ez nem sport, de ő sportot űz belőle és ráadásként le is doktorált, amihez csak gratulálni tudunk.
Schmitt ’ctrl C/ctrl V’ Pál köztársasági elnökbá a blogunk minimum 321-szeres példaképe, minden egyes klaviatúra leütéssel eme remek embert támogatjuk, ő a mi sportvezetőnk, a szellemi atyánk, az államfőnk.
Köszöntjük ezt a nagyszerű férfit a jól megérdemelt díjával, további jó betűvetést és aratást kívánva.
.gif) |
Vidi feldobta a labdát egy nagyszerű banda nagyszerű debütáló lemezének húszéves évfordulója kapcsán, így nincs más hátra, minthogy kicsit továbbszövögessem e gondolatmenet szálait egy olyan album irányába, amely nálam benne van a Top 3-ban.
Felnőtt fejjel már szinte naponta áldom a sorsot, hogy egy olyan családban nőttem fel, ahol hamar megtanultam, hogy mi is a jó zene, és ennek hatására nem a saját generációm velem egyidős tagjainak a "tuctuc" szintjén járok.
A mai 10-15 éves korosztály "kezdő fiataljairól" meg inkább ne is beszéljünk, mert számomra egyenesen kiábrándító, hogy a muzsika területén milyen értékelhetetlen irányokba tendálódnak.
De nekem ekkor, a tízes éveim legelején került a kezembe egy sötét kisugárzású album, amelyre a következők voltak ráírva: Pearl Jam, Riot Act.
Emlékszem, hónapokon át küzdöttem vele, és csodák csodájára - mivel ha nekem nem tetszik valami, akkor hamar túllépek rajta - mégis azt éreztem, hogy ehhez a zenéhez még nem nőttem fel, még nem vagyok elég érett hozzá. Ezek után reménykedve, időről időre betettem a lejátszóba és mindig újult erővel, kíváncsiskodó lelkesedéssel újra és újra meghallgattam a dalokat.
Éveim és élettapasztalataim egyenes arányú növekedésével egyre inkább átéreztem, és felfedeztem saját magam a nótákban, amely folyamat tinédzser korom egyik legmeghatározóbb lemezévé emelte az idén tizedik születésnapját ünneplő korongot.
Jeff Ament basszusgitáros véleménye szerint az album alapvető komor hangulatától eltekintve mégis a szerelem az egyik fő mozgatórugó a szerzemények mondanivalójában.
Eddie Vedder a 2000-es Binaural időszakában átélt alkotói válsága miatt ragadott ukulelét, amely hangszerrel a Riot Act-re is megírta a Can't Keep című klasszikust. Ezt a dalt a legutóbbi szólólemezére is feltette, valamint külön klipet is készített hozzá. Érdemes meghallgatni a nótát egy szál ukulelés és album verzióban is, a Pearl Jam felhangszerelési profizmusának mihez tartása végett.
Zenei érdekességnek számít például a Mike McCready gitáros alkohol- és drogfüggőségeiről szóló Save You (erre a dalra Vidivel már disznóólat is bontottunk) kiállás része, mivel egy erőteljes kiütés miatt lerepült a fejhallgató Matt Cameron dobosról, és onnan kezdve a végéig úgy játszotta fel, hogy csak szimplán nézte Jeff ujjait a basszusgitáron, hogy hol jár. De itt van még például a balladisztikus Thumbing My Way, amely úgy került a felvételre, hogy az Urak gyakorolgatták - mondhatni Jammelgették - a stúdióban, miközben a producer titokban felvette az egészet.
Eddie a Love Boat Captain-ben a 9 Pearl Jam rajongóról is megemlékezik, akik a 2000-es Roskilde Fesztiválon vesztették életüket. Ezt a dalt Boom Gaspar-rel írta, akivel Hawaii-on találkozott egy templomban, egy halottvirrasztáson, és aki azóta is a banda főállású orgonistája.
Az album első számú slágere természetesen az I Am Mine, amely a 9/11-es eseményekre utal.
Az én egyik személyes kedvencem pedig egy Gossard féle anyag, a Bu$hleaguer, amely egy vicces arculcsapás Bush elnöknek. Eddie itt alkalmazza a spoken words stílust, és ez alapján egyszerre lesz nevetséges és hátborzongató az egész dalszöveg, amelynek a végén többször is megismétlődik a baljósan hangzó "change" szó.
Az album zárásaként pedig itt van még az All Or None című katartikus panaszdal, amelyről Eddie-nek az a véleménye, hogy olyan ez a nóta ennek a lemeznek, mint az Indifference volt az 1993-as VS-nek.
Külön érdekesség még 3 szerzemény (Down, Undone, Other Side), amelyek nem kerültek fel a korongra, de egyenként is külön Gyöngyszemek, már ha értitek, mire gondolok...
Sanyi, Gábor, Kolos újra együtt! Vajon mi lesz?
2 komment
Címkék: napi zene wos magma rise füleki sinyi
20 éve került a Billboard-lista élére egy olyan album, ami érdekes módon az egész családomnak betalált, pedig akkora már igencsak leszűkültek a zenei közös halmazok.
Érdekesség, hogy előtte csöndesen majdnem fél éve jelent meg, de ekkora jelentős MTV közreműködéssel, a srácok kitartó munkájával, megjegyzem abszolút nem érdemtelenül ütött óriásit és lett az aminek lennie kellett. (Eddig kicsivel több, mint 20 millió darabot adtak el belőle!)
Nem elég, hogy mind a két Öcsém rárepült, de még Apa is csak csettintett, hogy ez nagyon jó.
Jó néhány évvel később el is jött velünk a koncertre, amire a mai napig szívesen emlékszik vissza, ugyanis állítása szerint olyan jó koncerten se előtte, se utána nem volt, teszem hozzá én sem nagyon. Egyszeri, megismételhetetlen, elementáris, zsigeri és őszinte buli volt, ami alapvetően a rengeteg amerikai itt állomásozó taszári katonának volt köszönhető, de az itteni jónép is kitett magáért. State of love and trust, baszod!
Akkor terítsünk!
1992. január 11-én megjelent egy olyan végtelenül őszinte és őserejű rock lemez, ami párját ritkítja és körülbelül annyi köze van a kinyúlt pólós, művészkedős, saját cipőjét bámuló végtelenül buta sztereotípiához, amit ’grunge’ néven közben ráragasztottak, mint a mi szeretett blogunknak, az indexhez.
Adamo is végre felnőtt hozzájuk, úgyhogy szóljon neki és a srácoknak egy óriási nagy respekt mellett az albumról a kedvencem. Boldog születésnapot!
…someday yet he'll begin his life again, Whispering hands, carry him away, him away, him away….
Szólj hozzá!
Címkék: blog születésnap pearl jam ten even flow tízhúsz
- István hol van a hajad?
- A fejemen baszod!
Testvérek között is alsóhangon 8 éve a legutóbbi majdnem-tarságom óta, hosszú és mindenki szerint rendezetlen a hajam.
Hogy mi a rendezetlen rajta nem tudom, de le is szarom, bár az mindig gyanús volt, hogy a saját családom szerint is úgy nézek ki, mint egy hajléktalan. Előtte is hosszú volt éveken keresztül, de akkor (is) jött a bekattanás és letoltam.
Junior barátommal elmentünk sörözni, ami olyan jól sikerült, hogy a mellette levő fodrászatban letolattuk 3mm-re a sérót. Neki csak minimális igazítás volt ez a hossz, de nekem cseppet több, a fodrásznénike többször érdeklődött, hogy meggondoltam-e, de én eltökélt voltam és nem tágítottam.
Úgy világított a burám, mint egy köztéri lámpa, de nekem bejött, ez is maradt pár évig. Mondjuk az amerikai vízumomba ez a fej került, de az útlevelembe rőzsés kép maradt, amivel kicsit megfogtam a határőröket, nézegettek és kérdezősködtek is pár percig, míg bebocsátást nyertem Bay Area központjába.
Most is éppen a tönk szélén fetrengtem még sörözés nélkül is. Kész voltam, meguntam, de nem azért, mert az egy tízede sincs mint régen, bár még messze a Scorpions-os Klaus Meine fémjelezte, szigorúan sapkás vég, de már halálra idegesített, frusztrált, meg amit el lehet képzelni, pedig ilyen fejjel ismertem meg a feleségem, így vettem feleségül, így születtek a fiúk. Ekkor jött a családi döntés, pontosabban beleegyezés, amivel igencsak megkönnyítették a dolgom és a fiúkkal a két ünnep között eltoltuk a szekeret a fodrászhoz.
Előtte megszakértőztük otthon, hogy milyen legyen az új burám és magasan ez (lásd alul Brent Hinds - Mastodon) a fej nyert, a szakállam természetesen nekem is megmarad. A tetthelyen igencsak be voltam szarva, menekültem volna, de nem tudtam, úgyhogy megtörtént a csoda, újfent rövid lett a hajam. Hát, nem is tudom!
Azóta eltelt időben a következő nevekkel illettek, a teljesség igénye nélkül:
- Charlie Filpo
- Brent Hinds Mastodon
- Lionel Richie
- Leonidas
- Soltész Rezső
- Pom-Pom
- Bogyros
- Jézus (ez már régi)
- Morrison
- Zeusz
8 komment
Címkék: blog kopasz haj zeusz leonidas séró vidi brent hinds charlie filpo