Ma kaptam egy levelet, amiben a köztársasági elnökbá üdvözölte a blogot és olvasóit!
Ezt adjátok össze!!!
Kedves Raklapfos Blog!
Első álamfői találkozásom ezel a remek blogal minap történ és megdöbenve tapasztaltam, hogy a humor és a hozáértés taposta mesgyén lavírozva jobnál job bejegyzések születek.
Az élet kiemelt álomásai köszönek visza az írásokban, ami az elnöki progromomnak megfelelően a magyar nyelv védelmét, müvelését iletve a magyar nyelv óvását és ápolássát szem előt tartva remek példaképként szolgálhat a nemzetünknek.
Továbi sok sikert kivánok a blogoláshoz!
Üdvözletel,
Schmitt Pál, 2011. március 21.
Most komolyan, a tegnap este olyan elképesztő élmény volt, mintha kidobnának ejtőernyő nélkül egy repülőből, éhhalál szélén álló, vagyis repülő cápák közé, miközben próbálod megjegyezni a telefonba csak egyszer elmondott lottószámokat és a jelszót, amivel túlélheted, persze csak akkor ha zuhanás közben még biztonság kedvéért kiraksz egy bűvös kockát is.
Adrenalin a hegy tetején, te meg mászol utána.
Véredben a serkentő, de te zsibbadtan, vigyorogva, már-már robot módjára bólogatsz, mint a giccs kutyák az autóban, közben véded a söröd, mint Anya a gyermekét, mögötted indexelős UP vörös mocsokszakállal, a kabátját ölelgetve faarccal koncentrál, melletted a horvát kecskemetálosok barátságosan bólogatnak, mert legeltek, terjeng a friss fű illata, nem figyelsz egy pillanatra, valaki kezedbe nyomja a hangszerét, majd te is lenyomsz egy fergeteges trombitaszólót, közben dübörög a sivatagi muzsika és próbálod megfejteni, hogy most ez tényleg Kyuss koncert, ahol ott van Jézus is az apostolokkal vagy csak jó az anyag, vagy ami még rosszabb, hogy álmodod az egészet!
Konkrétan, én akkor érkezetem a földre először néhány másodpercig, amikor elkezdődött az abszolút kedvenc One Inch Man, legszívesebben megöleltem volna mindenkit, mert a szeretet és a béke gazdatestnek használt, de szerencsére csak pár pillanatra, mert a szám végére már megint utáltam mindenkit, de jött az újabb szeretetcsomag egy hüvelykujj (thumb) képében és így tovább...
...majd kiszálltam a mindent vivő zöld gépből, vigyorgó zombi módjára felszálltam a sárga gépre (3-as villamosra), amikor is a sofőrbá feltette a talajra visszahozó kérdést, hogy meg tudnám mondani mennyi az idő?
Mi az, az idő, baszod?
Kiástam Nektek egy napi zenét egyenesen a pokol bugyraiból.
Aki nem ismerné, annak egy kis segítség: a Mantra anno előszeretettel játszotta ezt a dalt a koncertjein utolsó számként, a jellegzetes hare krsna-s betéttel!
"You come into this world with nothing except yourself!"
Gondoltam, megörökítem nagyjából a negyed órával ezelőtti telefonbeszélgetésünket:
Vidi: - Metál!
Adamo: - Mi?!
Vidi: - Itt vagyok a Kyuss koncerten!
Adamo: - Azt hittem, az tegnap volt!
Vidi: - Gratuláltam a Subscribe-os csókáknak az új lemezhez!
Adamo: - Majd írj valami jó posztot a buliról!
Vidi: - Reggel megyek gyúrni!
Adamo: - Metál!
Vidi: - Metál!
Belecsaptam, mint rácponty a tejfölbe, de ez az, ami miatt érdemes zenét hallgatni, basszus, ez olyan őszinte és utcaszagú, hogy nincs mit mondanom.
Amúgy itt az új album, ami szokásához híven legalább olyan tiszta és őszinte, mint a kisebbik fiam, pedig ez harminc küzdelmes év extenzív lenyomata, vicc, de a köpködő Roger már 50-et is elhagyta, de lényegtelen, íme a címadó:
Számomra az új Subscribe lemeztől még nagyobb hír pedig az, hogy a Pearl Jam is új lemezen dolgozik!
Egyszerűen nem hiszem el! Vagyis de, elhiszem, és nem bírok megülni a seggemen!
Jeff Ament elmondása szerint kb. 25 dalt megírtak már, amelyeken majd még átmennek párszor a demózgatások során, aztán majd kiválogatják azt az egy tucatnyi nótát, amelyet az új korongra tesznek.
Kis bökkenő csak ott lehet, hogy Matt Cameron dobos egy ideje már az újra összeállt Soundgarden-nel is melózik, de reméljük, a kettő nem fogja egymást ütni!
Szólj hozzá!
Címkék: go pearl jam napi zene
Még mielőtt bárki rosszra gondolna, elárulom: a heréimmel minden rendben, csupán az Orchitis című dal volt az első, ami megfogott az új Subscribe lemezen!
Most gyorsan rögtönözni fogok, és nem egy előre megírt többször átgondolt lemezkritikát fogok elétek tenni.
Bár saját tapasztalataim alapján azért érdemes több időt eltölteni egy albummal, amíg bármiféle véleményt nem írok róla, főleg ha jelen esetben, mondjuk ki: egy progresszív cuccról van szó.
Azt hiszem, a Pearl Jam-mel voltam így annak idején, szaros gyerekkoromban, mikor betettem a Riot Act lemezt: éreztem, hogy ez egy jó zene, de ehhez még fel kell nőnöm.
A Subscribe-bal is így voltam a maga idejében, de hál'Istennek beért, és ma már nagyon szeretem őket.
A közepébe csapva: egy bajom van az új lemezzel. Meghallgattam már párszor, de valahogy még sincsenek rajta olyan riffek, amelyek elsőre megmaradnának az ember fejében. Ez a Subscribe esetében ez azért is rossz, mivel az előző, Stuck progress to the moon tele volt ilyenekkel.
A Ringside seat riffjének harmóniája pedig egyenes a kislemezen hallható Fall of Marcia vezérriffjének dallamára hajaz. Aki gitározik, az tudja miről beszélek.
Persze szembeötlő a fejlődés, a tudatos kiterjeszkedés: gyerekkóros, önálló zongorás dal, és egy teljesen magyar nyelvű dal, az Álomtégla. Ha ez az, amire én gondolok, vagyis a csipa, akkor csak annyit mondanék, hogy az mifelénk álomkavics. Na mindegy.
Lehet, hogy máskor majd egy összeszedettebb véleményt írok a cuccosról, de ez így most annyira nem győz meg. Nem is linkelnék be semmit se, hiszen mindenki tudja már: a lángológitárokon az egész lemez meghallgatható.