Vannak olyan filmek, amikre jó, ha felkészülünk lelkileg, mielőtt megnéznénk, mert ha tudjuk, hogy mire számíthatunk (sorozatgyilkosra, heroin-függőségre, vagy egyéb sokkoló dolgokra), akkor már tudunk magára a filmre is koncentrálni, nemcsak a történetre.
 |
Rekviem kapcsán is: ez egy kábítószeres film, tele heroinnal, tablettákkal, és mindennel, ami ezzel jár, kevés nyugodt percünk lesz a film nézése alatt, viszont ha vállaljuk, hogy a megnézése után órákig nem lesz kedvünk beszélgetni senkivel, akkor cserébe egy nem rossz filmet kap.
A Rekviem négy ember sorsát követi figyelemmel, olyan négy emberét, akik mind valamilyen álmot kergetnek, és ezzel együtt mindnyájan valamilyen addiktív szer hatása alatt élnek. Sara Goldfarb egy kedélyes idősebb hölgy, aki egyedül él külvárosi házában, körbevéve egyidős barátnőkkel. Sara - első látásra - jól viseli a magányt, életét a televíziós műsorok, a nassolás és a barátnőkkel való napozás tölti ki.
Van egy huszonéves fia, Harry, akiről eleinte csak annyit tudunk, hogy hetente eladja anyja tv-jét, hogy pénzt szerezzen ezáltal. Harry (Jared Leto) a barátjával, Tyrone-vel (Marlon Wayans) együtt kábítószer-dílerként próbál meggazdagodni, vagy legalábbis annyi pénzt összegyűjteni, hogy beindíthassanak egy legális saját vállalkozást.
Harry a barátnőjével, a gyönyörű és okos Marionnal él együtt. A kapcsolatukat olyan felhőtlennek és boldognak mutatja be a film eleje, hogy ezzel szemben már minden apró változás is éles kontrasztként fog feltűnni a későbbiekben. A fiatalok megosztják egymással a legbensőbb gondolataikat is, nagyon mélyen bíznak a másikban és önmagukban is, Harry pedig azt tervezi, hogy a drog-pénzből egy butikot fog nyitni Marionnak, aki fantasztikus ruhákat tervez.
Kettejük boldogságában van még egy háttérszál is, amit egy visszatérő, gyors vágásokkal bemutatott képsor fog jelölni: ez a heroin, amit mindketten használnak. Aronofsky, a 31 éves rendező nagyon ügyesen vezeti be a veszélyes kábítószer-vonalat a filmbe, az a dolog, hogy Harry és Tyrone pont kábítószer-eladásból szeretne pénzt szerezni, az elején szinte csak esetlegesnek tűnik, mert emellett Harry és Marion kiegyensúlyozott életet élnek.
Később látjuk őket, ahogy bekapnak pirulákat, és mielőtt elindulnának valahova, bejönnek a repetitív képek a heroin meggyújtásáról, de a hangulat még mindig felhőtlen, legalábbis, ha a néző nem tud semmit erről a szerről.
Közben Sarát váratlanul meghívják egy tv-showba szerepelni, ami gyökerestől felforgatja az addigi nyugis napjait. Mivel feltétlenül a régi piros ünneplőruhájában akar majd megjelenni a tv-nyilvánosság előtt, amibe már nem fér bele, ezért azon nyomban radikális fogyókúrába kezd. Az egyik szomszédnő ajánl neki egy tuti orvost, akinél az ő ismerőse könnyen és sokat fogyott, Sara felkeresi ezt a doktort, és ettől kezdve vége a napfényes képeknek, és a kiegyensúlyozott kövér háziasszonynak.
A filmnek van egy középpontja, ahol a szép kezdetek átfordulnak nagyon rosszba, ez az a jelenet, amikor a heroin-függő Harry meglátogatja anyját az egyik nap. Sara büszke a fiára, akiről úgy tudja, hogy rendes állása és barátnője van, Harry pedig szomorú, hogy az anyja mindig egyedül van, és akkor Harry észreveszi az anyján azokat a tüneteket (fogcsikorgatás és ideges arcmozgás), amiket már jól ismer a saját életéből, a speed hatását. Ez a pár perc nagyon komoly hatást tud tenni a nézőkre, mert Harry nem tud semmit sem tenni a saját és az anyja függősége ellen, és az ezekben a dolgokban -sajnos-járatos fiú tehetetlenül nézi, ahogy az ő világának a rossz oldala eléri az anyját is.
Ez egy emlékezetes jelenete lesz a filmnek, és ekkor már érezzük, hogy a dolgok ebben a felállásban már nem futhatnak heppi endbe. Aronofsky nagy hangsúlyt fektet arra, hogy ne csak a "hagyományos" kábítószerek hatásától rettenjenek meg a nézők, hanem gondoljanak az olyan új "szerekre" is, mint például a televízió. Sara a tv bűvölete miatt kezdett el fogyókúrázni, úgy gondolta, hogy, ha a tv-ben fog szerepelni, akkor az élete visszanyeri azt az értelmét, amit valahol a férje halálakor, illetve fia elköltözésekor veszített el.
Tehát a televízió is lehet drog a film szerint, de abba talán nem lehet önmagában belehalni, mint például a heroin-függőségbe. A film vége felé tetőzik a feszültség, a fiúknak és Marionnak kemény elvonási tüneteik vannak, amit Marionék szerelme sem bír ki már (vajon melyik szerelem bírná ki?), az álomvilágból csak a percnyi túlélésért folytatott harc marad, és akkor még nem beszéltünk a történet legvégéről.
El lehet gondolkodnunk azon, hogy vajon "kinek jó" megnézni egy ilyen kemény drog-filmet?
A kábítószerfüggőknek; azoknak, akik még csak kacérkodnak a kipróbálás gondolatával; a teljesen kívülállóknak, vagy kinek? Szerintünk bárkinek, aki lelkileg elbírja viselni a heroinos belövések és a testi-lelki lecsúszás képeit, a szépség áthelyeződését a kiszolgáltatott szex világba, illetve az Aids és a fegyverek jelenlétét egy filmen belül. Mert ezekkel az eszközökkel olyan sokkoló filmet sikerült készítenie a Shelby-Aronofsky párosnak, amit nehezen tud elfelejteni az ember, és éppen ezért drog-megelőzési hatása is lehet .
A rendező jó érzékkel választotta ki színészeit, leginkább attól hatódott meg, hogy Ellen Burstyn, Oscar-díjas színésznőnek tetszett a forgatókönyv, és örömmel vállalta Sara cseppet sem hálás szerepét. A színésznőnek olyan megpróbáltatásokat kellett kiállnia a forgatáson, minthogy a testére szerelték a kamerát, aminek használatát minden nap órákig kellett gyakorolnia, illetve egy 9 és egy 18 kg-os testprotézissel és pótnyakkal kellett közlekednie a "kövér Sara"-jelenetekben.
Jared Leto Harry szerepére 11 és fél kilót adott le, mivel egy heroinistát nem játszhat el egy kissé túlsúlyos, vagy csak egy normális testsúlyú színész. Jared Leto idén lesz 30 éves, és eddig kisebb szerepekben láthattuk, egészen sok filmben. Például játszott az Észvesztőben, a Harcosok Klubjában, az Amerikai Pszichoban, vagy egy szörnyű horrorfilmben is, a Rémségek Könyvében.
Jennifer Conelly (Marion) arca talán még ismerősebbnek tűnik a filmvásznon, ami leginkább a Dark City-beli főszerepének köszönhető, de láttuk még a Mulholland-Gyilkos Negyedben, vagy a mulatságos Rocketeerben is. Jennifer most lesz 31 éves, a hírek szerint rendkívül könnyen tanul meg idegen nyelveket, és van már egy négy éves gyermeke is.
Marionként kitűnő a filmben, varázslatosan sokféle arcot tud produkálni egy lány alakjában, és játékával teljesen átélhetővé teszi egy heroinista lány lehetséges életpályáját.
A Rekviem a témája miatt nem lett egy közönségfilm, ezt támasztják alá az USA-beli jegyeladási adatok is.
A Rekviem Egy Álomért tulajdonképpen pont arról szól, ami a címe: egy szomorú visszatekintés négy ember múlt idejű álmainak eltűnésére. Súlyos film. Látni is, átélni is.
„I don't think you understand. I didn't come to rescue Rambo from you. I came here to rescue you from him.” mondja Trautman az első részben. Ettől azóta sem tudok szabadulni, John az én hősöm, az egyszemélyes fejpántos, de nem fémvázas pusztítógép, akinek szerencsére nincs bukósisakja, sosem tököl, ritkán szólal meg, de akkor megmondja a tutit, filozofálgat kicsit, mielőtt letép egy fejet, de veszettül önironikus, már-már vicces figura.
 |
Tegnap egyik kereskedelmink szinte vágatlanul letolta a Rambo negyedik részét, amit nagy eredmény mifelénk, és megint sikerült - legalább húszadszorra - újra megnéznem, egyszerűen nem tudtam kihagyni. Elég szarul is aludtam, kezemben a bozótvágómmal.
Az öreg John békében éldegél a dzsungelben, kígyókra vadászik a helyi mutatványosoknak, idilli környezet, szeretet, béke. Ebbe csöppen bele egy önkéntes misszionáriuscsapat, akik könyveket és gyógyszereket akarnak Burmába vinni, hogy segítsenek a rászorulókon. Megkeresik a Mestert, a misszió szimpatikus szőke bociszemű csaja persze befűzi, hogy legyen a kalauzuk és hajózza be őket Burmába. Pár perc nyugodtan hajókázás, filozofálgatás, pacifizmus, mikor az ellenséges kalózok megállítják őket a folyón és el is indul a veszedelem, fellobban a pislákoló láng hősünkben. Rambo, mint mindig, itt is békés megoldást akar, szétcsúszott ábrázatán nem látszik semmi gyűlölet, nem vicsorít, nem kezdeményez, hanem kiábrándultan, szomorúan néz, próbálja elkerülni az összecsapást, a kalózok vezérének még azt is benyögi, hogy: „Tisztellek!”, de nagyon-nagyon jól tudja mi fog következni, itt már elkerülhetetlen az erőszak. Rambo mindig könyörtelen az ellenséggel, de soha nem kegyetlen, ok nélkül soha nem gyilkol, most is lehangoltan, már-már bágyadtan teszi a dolgát, másodpercek alatt leszed mindenkit, mégis az attack után, csak egy végtelenségig lehangolt, összetört embert látunk, tettének minden súlyával. Irgalmatlan, egyben pátoszi az egész, hihetetlen jelenet, Stallone itt nagyon elkapja a figurát, már ezért a pár percér is megéri megnézni a filmet.
A misszionáriusok természetesen az ellen fogságába kerülnek, ahol kicsit megpuhulnak, amíg a kiszabadításukra elindult és már kellően bekattant Rambo és öt zsoldos katona szisztematikusan felkockázza a vérburmaiakat, annak rendje és módja szerint. Röpködnek a nyilak és a testrészek össze-vissza, abszolút realisztikus akciók és változatos halálnemek követik egymást szép sorban, mindezt egy eszméletlen szép környezetben. A nyers és brutális erőszak itt tényleg letépi a fejedet és mindezek mellett szemet gyönyörködtető is az egész, ehhez képest a Passió vagy a Ryan közlegény megmentése minimaxos mesefilm. Elképesztően zseniális!
Ráadásként a végén azt is megtudjuk, hogy hova akart eljutni az első vérben Rambo. Hát hova is? Persze, hogy haza! Welcome home, John!
 |
Rambo a filmtörténet egyik kiemelkedő karaktere, az egyszerű naiv lélek, aki szeretne már megbékélni végre, de mindig behúzzák valamibe, de mi ezt szeretjük!
Köszönjük Sly!
Még, még, még!!!
Szólj hozzá!
Címkék: rambo stallone
Az enyhén depresszív címtől eltekintve, itt van a 'szürkegyatások' - ahogy a Feleségem hívja őket - egy újjabb irgalmatlan slágere. A video vérprofi, a muzsika vérprofi, de akkor mi a fenéért van itt, ezen a szottyant, ótvar, hányás blogon?
Na ezt nem tudom, de ezzel a audiovizuális élménnyel lehet leginkább helyén kezelni azt a sok szart, ami körülöttünk van. Minden egy kibaszott raklap fos, de van még némi remény köcsögök!
Szólj hozzá!
Címkék: halál hit paradise lost szürke gatya
Reagálva Szerkesztőbá gyúrdás bejegyzésére, dobnék egy témába illő videót, már csak a miheztartás végett. Újjászülettem Kiscsávó, most csinálok 1000 felülést!
Ez egy izotópos ital:
 |
A testépítés a test esztétikuma érdekében végzett szánalmas nyögdécseléssel egybekötött vasemelgetés, amely a test összes izmát gyakorlatoztatja, különösen az edzés végén az ánusz izmait. Sajnos, ettől úgy potyog a sok izomagyból a szar, hogy az valami vicc kategória.
A testépítők kidolgozott testükkel kitűnnek az átlagemberek közül, sajnos eszükkel viszont nem. Szókincsük kb. 4-5 szó, aminek nagy részét a kox és a protein teszi ki. Néhányan közülük azt is ki tudják mondani, hogy fehérje és szénhidrát, az 5. szót általában szabadon választják maguknak, de leggyakrabban a „vazze”, vagy a kalóriatábla szó lesz az. Ezért sok támadás éri őket, joggal, mert szánalmasak, vérprimitívek, hormonokat szednek, izom agyúak és a nők taszítónak találják őket. Legalábbis az értelmesebb nője. Persze vannak izomnők is, de azok is szánalmasak.
A megjegyzések többnyire irigységből fakadnak, a valóságban a nők igenis vonzónak találják az izmos férfitestet, a nyápic alakokat pedig egyszerűen nem képesek komolyan venni. De ez nem baj. A nyápicok addig bicajoznak. Az legalább sport.
Érdemes energiát fektetnünk a testépítésbe, mert a heti rendszerességgel végzett gyakorlatok meghozzák gyümölcsüket. Szappant mindenképpen vigyünk magukkal az edzésekre, és akkor a végén a zuhanyzóban kellemes meglepetésekben részesülhetünk. Már akinek van ehhez gusztusa. Pfújjj, undorító.
A bodybuildingesekről kialakult kép pontos, a konditerembe nem sok értelmes, széles látókörű ember jár. A rendszergazdák le vannak szarva, attól, hogy járnak, vagy nem járnak konditerembe, attól még ők is faszkalapok. A sikeres üzletemberek vérszánalmasak, laptopozás közben nem lehet úgyse rendesen gyúrni. Idióták.
Aki ilyenekkel barátságot köt, és a gyakorlatok közti szünetben beszélget (vagy digi-dugizik), a mind szánalmas mohokos. De ha neki a tág végbélnyílás élete netovábbja, hajrá.
Gyúrjatok!
Szólj hozzá!
Címkék: balfaszok
Pro Cycling Manager 2009 - nyerj Túr de Franc-ot az íróasztalhoz görnyedve!
2009.11.25. 13:44
Etelközi Vata
Sokan szeretnek kerékpározni, de nem tudnak! Például egy hegyre nem tudnak feltekerni, vagy állandóan defektet kapnak és tele van a puttonyuk vele, esetleg szédülnek gurulás közben.
Nos, nekik készült ez a kiváló játék. A cél nem más, mint irgalmatlan gyorsan tekerve hamarabb a célba érni, mint a többiek. De nem ám, hogy egy versenyen, hanem mondjuk egy karrieren át.
A játékban egy egész csapatot menedzselhetünk, kezdve a pénzügyektől a felszerelésen és az edzőtáborokon át egészen a versenyekig. Csuhúúúú, az ám a java!!!!
A játéknak nagyon jó a grafikája! A bringások úgy tekernek, mintha valódiak lennének, isznak a kulacsból, kiállnak a nyeregből, ha fáj már a seggük, nézegetnek előre-hátra, elesnek, kiesnek, defektet kapnak, mint a nagyok. Az arcukon látszik a fájdalom, ahogy ülnek az olykor nyereg nélküli bicikliken. A legjobb, amikor klafa búzatáblák mellett teker el a mezőny, és olyan szívesen lopnál a kukoricából.
Igazi bringásoknak (értsd. versenyzőknek) viszont nem ajánlom a játékot, mert nem lehet benne doppingolni, így ők semmiképpen nem fogják élvezni a játszást.
Álljon itt egy videó arról, hogy végül is milyen ez a játék. Ajánlom mindenkinek, aki szívesen biciklizne egy jót a világ bármely táján, és még mérnék is az idejét.
A 20 éves jubileum alkalmából a debreceni trió a kiéheztetett rajongókat meglepte egy életmentő lemezzel, lélegezzék-egyék-vigyék, meg amúgy is ’Minden jót’! Tény, hogy van a magyar rockzene és van a Tankcsapda, aminek egyenes folyománya, hogy jelen helyzetben bármit megtehetnek, akármit. Ha Lukács a szobatakarítás fontosságáról értekezne egy egész lemezen, miközben Cseresznye citerázik, Fejes meg porszívózik közben, azt is vinnék, mint a cukrot! Fúj!
De itt nem erről van szó. A hitelesség kedvéért a 'Minden jót' egy dalokkal telepakolt rock lemez, minden körítésével, rendes marketing, dedikálás, riporthegyek, ami kellhet, de minek?
Parasztvakítás az egész, ez az álca már az első taktusnál lehullik, el sem hiszem, hogy ilyet és így hallok 2009-ben egy mindent vivő rock bandától!
Szánalmas, hogy ennyire beleszarnak az egészbe, ha meg ennyit tudnak, akkor a címnek megfelelő elköszönés után, el lehet menni messze, hogy többé ne is láss(uk) őket. A csajom (bocs Bébi, persze a feleségem vagy, de így viccesebb!) miatt végighallgattam becsülettel, - sőt a kocsiban is, ha együtt mozgunk, akkor is szokott ez szólni - de komolyan nem hiszem el sokadszorra sem, amit hallok, főleg annak tükrében, hogy rengeteg magyar muzsikát cuccolok és a különbség egyszerűen döbbenetes.
Mi volt a cél, nem értem, minek, miért, hogyan?
A 'Minden jót', ahogy az összes többi lemezük is vér szánalmasan szól, ilyen bilihangot szerintem Nagymama is össze tudna tekergetni, még a gyerekek gagyiszimpije is jobban szól. Egy triónál, pont a megszólalás a lényeg, itt mindennek külön és együtt is pengén kellene szólni, vagy ha nem megy, akkor lehet venni a sarki tűzépben egy raklapot egyéb felhasználásra. A dob szokás szerint ótvar nyekergés, Cserkó még csak-csak, némi Lukács nyöszörgés és semmi dög, együtt meg krumpli az egész. Lemmy ’60 felett csak szopatok!’ Kilmister és csapata az őskorban is jobban szólt, még akkor is ha épp ittak egy kocsmában. Szerintem a TCS miatt sokan még ingyen is megcsinálták volna referenciának a hangzást, most nem is sorolnék neveket, de minimum százhárom ember van, aki füldugóval is jobbat csinál ettől.
Ez így egy vicc!
Kíváncsi lennék, mikor a nagy megmondó Cserkó betolja az autómagnóba mondjuk az új WMD-ot, mit gondol magában? Azért őket írom, mert már eljátszottak jól egy TCS számot, ami a fiúknak soha nem sikerült koncerten, nézd meg, pislognak is rendesen, főleg Fejes doktor?
A 'Minden jót' ettől függetlenül egy tipikus Tankcsapda-korong, tehát meg lehet hallgatni, de sajnos ez most is kínszenvedés a javából, ráadásul szánalmas önismétlés szinte minden téma, a Nincs fék már harmadjára feltolt ’sláger’, legalább a szöveget ötletesen megváltoztatták a fiúk. Vicc! Ha már a szövegeknél tartunk, hát Lukács kiégett, mint Baló György autója az MTV ostromnál, amit szerintem ő is érez és önironikusan tudtunkra is adja pár visszautalással. Talán Cserkó fejlődött csak az évek alatt, aki ha így folytatja és nem vigyázz még jó kis gitáros is lehet.
Nem részletezném a számokat, mert sajnos mind hallgathatatlan, azonban le a kalappal a srácok előtt, 20 év, tucatnyi koncertsláger, csarnok és stadion turné, sziget majdnem teltház, egyebek. Tisztelet Urak!
Egy jó szám van, mégpedig a címadó, de sajnos az is szar, de ettől függetlenül biztos sok embernek tetszeni fog, mint például a kedvesemnek és a nagyfiamnak is.
Az autóban...
"….és már csak fel kell ülni a hátára, mint egy hátaslónak a vágtára, persze készülj mert leszállni aztán nem lehet!"
- Anya ezt ki mondta?
- Lukács Lacibácsi fiam!
Nekem ez sajna a legalja alatt van minimum kettővel, úgyhogy gyerekek marad a koncert, ott még hozzá lehet aljasodni a zenéhez.
R’n’R
3 komment
Címkék: debrecen tcs magyar rock