„I don't think you understand. I didn't come to rescue Rambo from you. I came here to rescue you from him.” mondja Trautman az első részben. Ettől azóta sem tudok szabadulni, John az én hősöm, az egyszemélyes fejpántos, de nem fémvázas pusztítógép, akinek szerencsére nincs bukósisakja, sosem tököl, ritkán szólal meg, de akkor megmondja a tutit, filozofálgat kicsit, mielőtt letép egy fejet, de veszettül önironikus, már-már vicces figura.
 |
Tegnap egyik kereskedelmink szinte vágatlanul letolta a Rambo negyedik részét, amit nagy eredmény mifelénk, és megint sikerült - legalább húszadszorra - újra megnéznem, egyszerűen nem tudtam kihagyni. Elég szarul is aludtam, kezemben a bozótvágómmal.
Az öreg John békében éldegél a dzsungelben, kígyókra vadászik a helyi mutatványosoknak, idilli környezet, szeretet, béke. Ebbe csöppen bele egy önkéntes misszionáriuscsapat, akik könyveket és gyógyszereket akarnak Burmába vinni, hogy segítsenek a rászorulókon. Megkeresik a Mestert, a misszió szimpatikus szőke bociszemű csaja persze befűzi, hogy legyen a kalauzuk és hajózza be őket Burmába. Pár perc nyugodtan hajókázás, filozofálgatás, pacifizmus, mikor az ellenséges kalózok megállítják őket a folyón és el is indul a veszedelem, fellobban a pislákoló láng hősünkben. Rambo, mint mindig, itt is békés megoldást akar, szétcsúszott ábrázatán nem látszik semmi gyűlölet, nem vicsorít, nem kezdeményez, hanem kiábrándultan, szomorúan néz, próbálja elkerülni az összecsapást, a kalózok vezérének még azt is benyögi, hogy: „Tisztellek!”, de nagyon-nagyon jól tudja mi fog következni, itt már elkerülhetetlen az erőszak. Rambo mindig könyörtelen az ellenséggel, de soha nem kegyetlen, ok nélkül soha nem gyilkol, most is lehangoltan, már-már bágyadtan teszi a dolgát, másodpercek alatt leszed mindenkit, mégis az attack után, csak egy végtelenségig lehangolt, összetört embert látunk, tettének minden súlyával. Irgalmatlan, egyben pátoszi az egész, hihetetlen jelenet, Stallone itt nagyon elkapja a figurát, már ezért a pár percér is megéri megnézni a filmet.
A misszionáriusok természetesen az ellen fogságába kerülnek, ahol kicsit megpuhulnak, amíg a kiszabadításukra elindult és már kellően bekattant Rambo és öt zsoldos katona szisztematikusan felkockázza a vérburmaiakat, annak rendje és módja szerint. Röpködnek a nyilak és a testrészek össze-vissza, abszolút realisztikus akciók és változatos halálnemek követik egymást szép sorban, mindezt egy eszméletlen szép környezetben. A nyers és brutális erőszak itt tényleg letépi a fejedet és mindezek mellett szemet gyönyörködtető is az egész, ehhez képest a Passió vagy a Ryan közlegény megmentése minimaxos mesefilm. Elképesztően zseniális!
Ráadásként a végén azt is megtudjuk, hogy hova akart eljutni az első vérben Rambo. Hát hova is? Persze, hogy haza! Welcome home, John!
 |
Rambo a filmtörténet egyik kiemelkedő karaktere, az egyszerű naiv lélek, aki szeretne már megbékélni végre, de mindig behúzzák valamibe, de mi ezt szeretjük!
Köszönjük Sly!
Még, még, még!!!
Szólj hozzá!
Címkék: rambo stallone
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
