Ha a 18–19. században élek, akkor a cseppet rizikós, de felettébb szórakoztató betyár életpálya-modellt választom.
Először is bűn rossz gyerekként minibetyár üzemmódban elkezdek ténykedni, majd felcseperedve beiratkozom a betyárképző iskolába, ahol summa cum laude le is diplomázom.
Ezek után jön az arany élet, az alkotói szabadság, a jómódúak kötelező szívatása, a bandázás és csárdázás, a teljes függetlenség, ahol az igencsak rizikós előmeneteli és felügyeleti rendszer sem fogott volna vissza.
A gazdag urak és a csendőrök az én seggemet szerették volna szétrúgni, de a nép bírta volna pofámat.
Úgyhogy, „Ki vagyok én? Nem mondom meg! Ha megmondom rám ismernek. Pedig, ha rám ismernének, legalábbis felkötnének!”
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
