Még mielőtt bárki rosszra gondolna, elárulom: a heréimmel minden rendben, csupán az Orchitis című dal volt az első, ami megfogott az új Subscribe lemezen!
Most gyorsan rögtönözni fogok, és nem egy előre megírt többször átgondolt lemezkritikát fogok elétek tenni.
Bár saját tapasztalataim alapján azért érdemes több időt eltölteni egy albummal, amíg bármiféle véleményt nem írok róla, főleg ha jelen esetben, mondjuk ki: egy progresszív cuccról van szó.
Azt hiszem, a Pearl Jam-mel voltam így annak idején, szaros gyerekkoromban, mikor betettem a Riot Act lemezt: éreztem, hogy ez egy jó zene, de ehhez még fel kell nőnöm.
A Subscribe-bal is így voltam a maga idejében, de hál'Istennek beért, és ma már nagyon szeretem őket.
A közepébe csapva: egy bajom van az új lemezzel. Meghallgattam már párszor, de valahogy még sincsenek rajta olyan riffek, amelyek elsőre megmaradnának az ember fejében. Ez a Subscribe esetében ez azért is rossz, mivel az előző, Stuck progress to the moon tele volt ilyenekkel.
A Ringside seat riffjének harmóniája pedig egyenes a kislemezen hallható Fall of Marcia vezérriffjének dallamára hajaz. Aki gitározik, az tudja miről beszélek.
Persze szembeötlő a fejlődés, a tudatos kiterjeszkedés: gyerekkóros, önálló zongorás dal, és egy teljesen magyar nyelvű dal, az Álomtégla. Ha ez az, amire én gondolok, vagyis a csipa, akkor csak annyit mondanék, hogy az mifelénk álomkavics. Na mindegy.
Lehet, hogy máskor majd egy összeszedettebb véleményt írok a cuccosról, de ez így most annyira nem győz meg. Nem is linkelnék be semmit se, hiszen mindenki tudja már: a lángológitárokon az egész lemez meghallgatható.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
vidi 2011.03.18. 10:00:42
