Mi köze Istennek a gyerekveréshez?

Hát annyi, hogy a retekfejű tetű alternatív egyházak, vallási alapítványok álszent módon, szánalmas bibliai háttér hivatkozásokkal buzdítanak gyerekverésre!

Mire? Jól értitek a verésre!

 

Hát tudjátok mit, rohadjon meg az összes szemfényvesztő, agymosott idióta egy verem mélyén, amit Mike Tyson őriz.

Nem tudtam nem észrevenni, főleg gyakorló apaként, hogy két elbaszott nevelési kézikönyv kering a net bugyraiban, az egyik a verbálisan méltán szétzúzott ’Gyermeket nevelni Isten félelmében’, míg a másik ’Az Elrejtett kincs III. – Gyermekeink nevelése’ című, melyekben bibliai idézetekkel és Isten akaratával magyarázzák a verés szükségességét.

Jól értitek, Isten tanítása szerinti gyermeknevelési módszernek állítják be a fizikai bántalmazást, ahogy előszeretettel hangoztatják Istennek tetszik a verés.

„A vessző és dorgálás bölcsességet ad; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját.” (Példabeszédek: 29: 15.)

Milyen anyját, az ilyen anya a pokolban égjen meg és állja ki a kínok kínját!

A Gyermekvédelmi törvény feketén-fehéren kimondja, hogy „a gyermeknek joga van emberi méltósága tiszteletben tartásához, a bántalmazással - fizikai, szexuális vagy lelki erőszakkal -, az elhanyagolással és az információs ártalommal szembeni védelemhez. A gyermek nem vethető alá kínzásnak, testi fenyítésnek és más kegyetlen, embertelen vagy megalázó büntetésnek, illetve bánásmódnak. 6. § (5)”.

Ezek a elbaszott tetves Istennel riogató és példálózó – remélem jól írtam Kedvesem? - vallási fa(sz)natikusok elmehetnek a jó büdös picsába.

A gyerek szent és sérthetetlen, óvó szeretetre és védelemre van szüksége, ami a bizalom és az egymásra figyelés alapja, csak ez teremtheti meg azt a kohéziót, amivel a gyermekünk elfogadja a szülői útmutatást, amivel majdan helyt tud állni ebben az elbaszott életben.

Úgyhogy gyerekverő faszfej parasztok, reményeim szerint egy irgalmatlan igazságos gyerekbarát banda áldozatává válva megtudjátok, hogy az erőszak értelmetlen, de mire ezt a minimál agyatok beveszi, már nem lesz mit irányítani, mert szét lesz baszva az arcotok!

ROHADJATOK MEG!

Szánalomfaktor: (5/5)
Szerintetek: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr222056347

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása