Az utazás betegség. Úton lenni boldogság, megérkezni halál!
Miért kell elmenni sok száz, ezer kilométert, hogy ugyanazt csináld, mint otthon, soha nem értettem?
Mondjuk én köcsög vagyok, mert már voltam, itt-ott, de egy dolgot soha nem hagyok ki, szinte mindig megnézem az utcazenész felhozatalt.
Ciscoban mindenki Springsteen játszott, New Orlinsban már a repülőtéren tolták az autentikus mississippi bluest, ala Robert Leroy Johnson, a görögöknél ugyanazt a szart tolta mindenki (fúj!), a németeknél, Dortmundban csak egy kopasz faszt láttam, aki valami hazafias lófaszt dalolt, de szánalmasabban, mit a dagadt harci gárdisták itten.
Alapból lényegtelenek ezek az élmények, mert olyat találtam, amin még én is dobtam egy hátast, konkrétabban, ennek a pár kilós japán srácnak szemrebbenés nélkül adnék akár pénzt is.
Korrekt, felkészült, elvei vannak, meg élvezi is, amit csinál. Le a kalappal, toljad testvér, Dimebag biztos vigyorog odafent!
Mondjuk az úttesten állsz baszod, nehogy elüssön valaki.
Szólj hozzá!
Címkék: pantera robert johnson utcazenész dime
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
