Hát tegnap óta nem sok semmi változott, munka hegyek, hányás idő, gusztustalan emberek szerte széjjel, a tömegközlekedésről meg ne is beszéljünk.
A metró olyan mint a purgatórium, ott rohadnak egymás mellett a nyomorultak, halálra várt arccal, komolyan mondom észre se vennék sokan, ha szarrá égnének, miközben sátánbá megmacerálja őket hátulról.
A mai napra is megy a szokásos seggberúgás, ahogy nézegetem durvulok rendesen, mint Leatherface a láncfűrésszel.
Ianbá barátom állandóan a bejegyzés címével fáraszt, úgyhogy gondoltam megosztom veletek is, mi újság olajügyben. A lényeg, hogy az olajcsúcs itt van a küszöbön, vagy már át is léptük azt, de az biztos, hogy az olajmodellek többsége szerint 2015 után drasztikus termeléscsökkenés várható és még a legoptimistább előrejelzések is elismerik, hogy legkésőbb 2030 tájékán elérkezik az olajkitermelés csökkenése.
Lehet, hogy egyesek részére hihetetlen, de a nyersolaj nem megújítható energia és sajnos az emberiség két évszázad alatt elhasználta a 100 és 100 millió évek alatt konzervált napenergiát.
A foszcilis energia lassan elfogy, úgyhogy előbb-utóbb beszopjuk és egy globális óriásfallosz végén fog pipázni mindenki.
Ez az olaj téma amúgy egyértelmű, hiszen gondoljuk csak végig. A föld egy gömb, van térfogata, nem is kevés. Na már most, ha ennek a térfogatnak, mondjuk és merjünk nagyot mondani 10-15% olaj, ami még mindig rengeteg, akkor a jelenkori termelést figyelembe véve 2070-re (+/- 10 év) nem marad cucc a föld alatt. Ez egyszerű fizika, vagy mi?
Összefoglalva, bár a világ legfontosabb energia forrása, a nyersolaj mégis bedobja a törülközőt, nem is a távoli jövőben valamikor, hanem pár éven belül. Az olajkitermelés 20 év múlva a mai értéknek már csak a fele lesz. Nézd csak meg a grafikont!
 |
Az előrelátó, a globalizáció élharcos Ianbá barátom itt lép a képbe, ugyanis szerinte verbálisan fél kettőig el kell gondolkodni és a következő lépések szerint újraépíteni az életünket, mert ezek nélkül annyi esélyünk van, mint vaknak a forma egyben, márhogy témánál maradjak.
Az első előtti lépés, hogy célszerű falura költözni, pár nap járóföldnyire a várostól és lehetőleg a vasúthoz közel. Majd meg kell tanulnunk mindent, ami a földműveléssel és a kézművességgel kapcsolatos. Majd meg kell szervezni az erőforrás és a víz hozzáférést, meg kell ismerkednünk a gyógynövényekkel, de a legfontosabb, hogy kezdjük el keresni hasonló emberek barátságát és rendeződjünk kolóniába. Végezetül vegyünk meg minden túléléssel, orvoslással, tudományokkal és a kapcsolt témákkal kapcsolatos könyvet és jól dugjuk el a pincében.
Azonban, ha ezzel nem akarsz vagy nem érsz rá foglalkozni, gyűjts össze kurva sok pénzt, utazz, adjál meg a családodnak mindent, vegyél egy baszott nagy telepjárót az asszonynak és egy porschét magadnak, furikázz össze-vissza, élvezd az életet.
Esetleg, ha mégis beüt a krakk, menj le egy falura, pár nap járóföldnyire a várostól és lehetőleg a vasúthoz közel egy shotgunnal és vedd el magadnak és a családodnak, ami kell és élvezd tovább az életet!
Egyébként, ezeket csak azért írom, mert tudom, miért fogy ilyen gyorsan az olaj (benzin), de a szuper okos gyerkőcök, már tudják a megoldást, ha esetleg elfogyna a nafta!
Gondolnátok, vagy nem, a megoldás a mágnes!
 |
Magyarra fordítva ez az egyik ős-Metallica szám címe, amellyel a banda előszeretettel zárta minden egyes koncertjét a már véget ért World Magnetic Tour elnevezésű világkörüli turnéján.
November 11-én, az ausztráliai Sydney-ben Kirk Hammett gitárosnak pedig szó szerint sikerült végrehajtania a dal címében összefoglalt utasításokat.
Mivel a hideg ellenére már nem szabadtéri koncertekről beszélünk, így a banda újra hozta a már bevált kis ajándékát a rajongók számára, a fekete, kisebb-nagyobb Metallica feliratú strandlabdáit.
Nem lövöm le a poént, tessék szépen megnézni a videót, és a kép jobb alsó részére koncentrálni, úgy a 20. másodperc környékén.
Jómagam és sokan mások is egyből James Hetfield lányára tippeltek, így egy külföldi kommentelő poénosan meg is jegyezte, hogy a buli után Hetfield valószínűleg kirúgja Kirk-öt, és máris felhívja Mustaine-t, hogy szálljon vissza a csapatba!
Az incidenst a Metallica a hivatalos honlapján is posztolta, ahol közölte, hogy a kislány az egyik színpadmester lánya volt. Szerencsére semmi komolyabb baja nem történt, és továbbra is jó barátok maradnak Kirk-kel.
|
|
Olyan fáradt vagyok, mint a dög, ásítok ezerrel, villózik a szemem, alig látom a monitort és még csak hétfő van.
A héten 6 napot kell dolgozni, úgyhogy borítékolt a szívás, tudom a munka nemesít, de nincs mese én paraszt vagyok.
Mivel is kezdhetném zeneileg a hetet, amitől még egy virtuális halotti anyakönyvi kivonatot kapott zombi, mint én is feléledne. Persze, a válasz teljesen egyértelmű.
Hát persze, hogy a Carcass. A videóban a 2:46-3:07 közötti 'sajtreszelést' Vata barátomnak küldeném, hátha nyer végre a köcsög és roppant szánalmas kék csapata, a cselszi (befőttesüveg)!
Na mindenki kelljen fel, keressen egy emberi agyat és jóízűen fogyassza el reggelire!
Ez itt kérem szépen egy vendég hobbinaplós tollából, vagyis klaviatúrájából egy roppant elgondolkodtató és könnyfakasztó egyperces az ünnepi készülődést megelőzendő, gondolkozzon el egy kicsit mindenki, megéri!
A vendég hobbinaplós mellesleg az imádott feleségem és a két pusztítógép fiam anyukája!
"Gondtalan gyermekkor?
Misi bácsi rokon volt, 80 évesen- a második esküvőjén – is jóvágású férfi. Soha életemben nem hallottam panaszkodni, mindig jó kedélyű volt, pedig ha valakinek, hát Neki (is) lehetett volna oka a panaszra. Átélt 2 világháborút, fogságot, orosz munkatábort, szegénységet, szóval kijutott neki az élet nehezebb oldalából. Ki tudja, talán az optimizmusa segítette, vagy talán a gyermekkora után sokkal rosszabb már nem jöhetett….
A kis Miska nagyon korán árván maradt, s mivel rokona sem volt, aki vállalta volna, ezért árvaházba került. 6-7 éves lehetett, amikor az árvaházba egy házaspár érkezett, azzal a szándékkal, hogy egy gyermeket örökbe fogadnának. A kikötésük az volt, hogy fiú legyen, erős, és semmiképpen ne túl fiatal. A választásuk Miskára esett, haza is vitték a fiút. A párnak voltak saját gyermekei, meg jó nagy földjük, sok állat, hát elkelt a munkás kéz. Kényeztetni nem akarták az örökbefogadott fiút, így Ő nem is alhatott a házban, az állatok mellett, az istállóban volt a helye. Meg is felelt neki, az egész napi munka után örült, hogy végre valahol pihenhetett. De azért csak egy kisfiú volt Ő is, s amikor a gyerekek december 5-én a Mikulásról beszéltek, csak kíváncsiskodott egy kicsit. Nem tudta ki az, mi az, mit is vár annyira a többi gyerek másnapra. A gyerekek elmesélték neki, hogy a Mikulás minden évben egy napon – éppen másnap – ajándékot hoz a jó gyerekeknek, csak a kitisztított csizmát kell kitenni az ablakba. A kis Miskának csizmája nem volt, de gondolta a cipő is megteszi, hát jól kisuvickolta, és mivel ablak nem volt, az istálló ajtajába tette. Egész éjjel az ajándékra gondolt, merthogy olyat ő még nem kapott. Másnap a szokásosnál is korábban kelt, majd izgatottan szaladt, hogy megnézze mit is kapott a Mikulástól. Az ő meglepetése az volt, hogy a cipője nem volt az istálló előtt, ellopták. A nevelőszülők ajándéka pedig az volt, hogy büntetésből azon a télen már nem kapott másik cipőt.
Mariska szintén hasonló korú lehetett, amikor tél végén az Édesanyja összepakolta kis holmiját, Édesapja pedig elindult vele, hogy a két falunyira lakó családhoz vigye. Nem csapta be, útközben elmondta a kislánynak, hogy ezentúl ott fog lakni, és amivel megbízzák, azt el kell végeznie. Nem volt ez nagy újdonság számára, kisebb testvérei voltak, otthon is segített mindenben. Napközben nem is volt nagy baj, végezte a dolgát, ügyes volt, szorgalmas. De már ez első este, éjszaka is sokat sírt, mert igenis, hogy más volt ez. Nem a munkával volt baj, de a családja nagyon hiányzott. Még csak egy kislány volt. A következő éjszakát még kibírta, de a harmadik éjjel összepakolta váltás ruhácskáját, és szó nélkül elindult haza. Erdőkön, mezőkön keresztül szaladt, míg csak haza nem ért a családjához. Otthon az Édesapja az ölébe ültette, megkérdezte mi a baj. Miután a kislány mindent elmesélt, azt mondta Neki, hogy megérti, és otthon is maradhat, de valamit tudnia kell. Abból a pénzből, amit az Ő munkájáért kapnak, ruhát, ennivalót tudnak venni a kisebb testvéreinek. Gondolja át, mit szeretne tenni, aludjon egyet, és másnap megbeszélik. Mariska nem várt másnapig, csupán két kérése volt, mielőtt visszament, szerette volna azt az éjszakát még a családjával tölteni, és kérte, hogy másnap az Édesapja kísérje el.
Mariska az én Dédikém volt, egy földre szállt angyal. Misi bácsival egykorú volt, hasonló dolgokat kellett átélnie, és Ő is mindezek ellenére életvidám, mindenkivel kedves ember volt.
Talán igaz a mondás, hogy ami nem öl meg, az erősebbé tesz, és lehet, hogy a nehézségek edzik a jellemet, én mégis nagyon hálás vagyok, hogy most nevelhetem a fiaimat, és nem 100 évvel ezelőtt.
Drága Dédikém, nyugodjatok békében……"
A folyamatos napi zenei posztolgatásokkal eszembe jutott egy irgalmatlan sztori, ami még tavaly április környékén esett meg velem, és (a lassan atomjaira hulló) becses zenekarommal.
Mörtént ugyanis, hogy egy tehetségkutatóra voltunk hivatalosak az Isten háta mögé, egyenesen a Dél-alföldre, Köröstarcsa városába.
A legelső bökkenő már abban kimutatkozott, hogy reggel 9-re a tett helyszínén kellett lenni, az előzetesen egyeztetett információk alapján. Oké, nem para; egy diszkréten átmulatott este után fel is húztam a kakukkost hajnal fél 5-re. Felkelés, ütközés a bandával, bepakolás, gyerünk.
Meg is érkeztünk sikeresen, és reggel 9 után, ott melegében le is bonyolították a kb. 5 percet igénybevevő sorsolást, hogy ki hanyadiknak fog majd játszik. Ekkor jött az első komolyabb hidegzuhany: sikerült megkapnunk egy este 6 órai időpontot. Yes! A hír hallatán azonnal szeszt akartunk érezni a gyomrunkban, agyunkban. Viszont valaki egyből figyelmeztetett a szerződés apró betűs részére, amelyben az (is) állt, hogy ittas állapotban porondra lépni tilos, amelyet nem kispályás biztonsági őrök és színpadmesterek felügyeltek.
Áhh, nem kell félni, nyugtattam a csókát, mi borsodi (Egy sör nem sör, két sör fél sör, három sör egy sör, de hát egy sör nem sör…) fasza gyerekek vagyunk. Ennek eredményeképpen a 20 zenekarból és hozzátartozóikból álló tömegből mi voltunk az elsők, akik egyből a pultnál kötöttünk ki.
Pár kör elteltével a dobosunk eltűnt egy kis időre, majd egy literes vodkával tért vissza, fülig érő szájjal, és innentől kezdve szavak nélkül is megértettük egymást.
Sikerült roppant rövid idő alatt roppant felelősségteljesre inni a tudatunkat. Ahogy észrevettem, a mellettünk letelepülő zenekarnak se kellett kétszer mondani, hogy csatlakozzon eme rossz, ellenben hatásos szokáshoz. Mivel kellő mennyiségű szeszesital elfogyasztása után spontán kapcsolatteremtésekben verhetetlen vagyok, egyből szólt is a kiáltás a számból az egyik srác felé: „De szép tetoválásod van, koma!” Nekik se kellett több a spanoláshoz, és legnagyobb örömömre kiderült, hogy ez a debreceni Aetrigan zenekar, amely a néhai Filmstar-ból alakult, és a gitáros Mr. T-vel összefutottunk már párszor a miskolci éjszakában is, valamint pár éve a Kőbányai zenesuliban is találkoztunk. Társalgásunk 2 óra elteltével 2 villanyborotva beszélgetésére redukálódott, miközben már az üvegből a maradék vodkát szürcsölgetve az egyik járőröző színpadmesternek próbáltam elmagyarázni, hogy miért is jó a Metallica legutóbbi lemeze… ami így visszagondolva, lehet, hogy a legnagyobb öngól volt a részemről.
Ennek hatására a 6 órai időpontunk egyből 3 órára tevődött át, csak hogy még valamennyire sikerüljön színpadra állni a saját lábainkon. Hát se! A gitáromat sikerült fél hanggal lejjebb behangolnom, így az előadásunkat inkább már nem is részletezném.
Utólag megtudva az egyetlen értelmes mondat, amit még ki tudtam mondani - de azt mindenkinek, kb. 600-szor - az az volt, hogy: „Ha meleg van, ne igyatok pálinkát!”
Ezt még haza felé is sikerült közölnöm egy benzinkút szőke pultosával, ahová egy szál boxerban sétáltam be még egy sört venni, mert az még hiányzott.
Csodálatos nap volt, ezért szóljon a már említett, és mélyen tisztelt Aetrigan zenekartól a kedvenc dalom a hétvége örömére!
Mindenki vigyázzon magára, és ne felejtsétek el:
„Ha meleg van, ne igyatok pálinkát!”
De most nincs meleg…
Öreg vagyok, mint Jodabá, lassan homályba vész a múlt, bár memória téren viszonylag elvagyok eresztve, de ahogy zöldülök be és megyek össze, egyre jobban felejtek el dolgokat, ami szerintem nem is baj, hiszen velem van az erő.
A zene valahogy nem tartozik a felejtős témák közé. Jó nagy fülem van, egy dalt, dallamot, előadót, főleg ami tetszik, egy hallásra megjegyzek, valamiért beleíródik az agyamba.
A következő zenét nem volt nehéz megjegyeznem, ugyanis az Apukám óriási rajongója ennek a zenekarnak, emlékszem a tesóimmal - persze minden kényszer nélkül - rogyásig hallgattuk a Dire Straits-t, sőt a CD megjelenésével az első album, amit ebben a formátumban megvettem, a zenekar Brothers in Arms albuma volt.
Mark Knopfler egy zseni, aki a rock zenéből szinte kihozta a maximumot, jellemző orgánumával és újjal pengető gitárjátékával egy egészen egyéni hangzásvilágot teremtett, egy takra felismerhetőt.
A mai napig akármikor szíves örömest és nem nosztalgiával meghallgatom őket. Ez a szám a valaha kiadott egyik legjobb koncert lemezről, a Dire Straits Alchemy-ről való, és szerény véleményem szerintem a legjobb daluk is egyben, egyszerűen óriási!