4 éve ilyenkor olyan beteg voltam, mint a dög, szó szerint a halálomon voltam, még a házi orvosomhoz is elmentem, talán akkor először, aki a legnagyobb megrökönyödésemre megkérdezte, hogy mi bajom van és mit írjon fel, komolyan majdnem könyörögni kellett, hogy vizsgáljon meg!
Láz, folyamatos köhögés, hang szinte semmi és egy marék gyógyszer, de mégis, ebben a teljesen lecuppant állapotomban történt az addigi életemnek a legnagyszerűbb és legörömtelibb eseménye, megszületett az első gyermekem, az első fiam. (Volt, szinte napra pontosan két év múlva is egy ilyen legalább ennyire felemelő pillanat, ugyanabba a kórházban, ugyanazon a szülőágyon, megszületett a második fiam.)
Egyébként próbáltam végig a tűzközelben vagyis a feleségem mellett maradni, de 19.-én éjszakára az akció közeli állapotok ellenére hazaküldtek, hogy pihenjek cseppet, hát elég ramatyul néztem ki az egyszer biztos. Arra emlékszem, hogy hazavergődtem, ettem valamit és kínomban, hogy megnyugodjak megnéztem az akkortájt dvd-n kiadott The Texas Chainsaw Massacre 1974-es eredetiét, rajta minden extrával, majd miután kellemes transzba kerültem, aludtam egy cseppet.
Reggel 6-kor visszamentem a kórházba és onnan már ment minden, mint a karikacsapás, pár óra múlva már meg is született Rocky fiam, akit az aktív közreműködésemmel mázsáltak és mértek le, valamint a fürdetésnél is ott voltam. Olyan szép és nyugodt volt, hogy az hihetetlen, mondjuk most is az. Szerencsére sikerült belógnom a szülésre is, felöltöztem zöldbe, vettem két szájmaszkot, visszatartottam a köhögést, mondjuk a doki észrevette, hogy nem vagyok jól, de rendes volt és nem küldött el.
Nagyon nagy élmény a szülés, javaslom mindenkinek kipróbálásra és van kéjgáz is, az asszonyka kábítására, persze sutyiba abba is bele-bele lehet szippantani, tehát a hangulat adott.
A születés estéjén gondoltam koccintok egyet a többiekkel, de sajna annyira megviselt voltam, hogy egy rum-sör kombótól beborultam és inkább hazamentem aludni!
Most pedig szóljon az a muzsika, amit sokszor megfordult az autómagnóban, amikor terhes volt a feleségem, meg még utána is hallgattuk sokat, komolyan volt olyan, mikor Rocky elkezdte dúdolni!
Isten éltessen fiam!

Most komolyan, ezután a feketefejű, szomorú, öngyilok, kaki fejűek hete után mi jöhet még.
Szerintem lassan elkezdhetünk forgalmazni, öngyilkosságra alkalmas eszközöket és hadd hulljon a férgese, vagy még jobb, alakítunk egy temetkezési társaságot a sötétben együtt sírósoknak!
Íme Vatabával közösen kidolgozott ajánlatunk:
Kedves Leendő Ügyfelünk!
Bevezetésként engedje meg, hogy sajnálatos születésnapja alkalmából sok szomorúságot kívánjunk!
Ne sírjon! Bömböljön! Legyen igazi emocionális emberpalántacsökevény!
A Raklapfos Temetkezési Intézet Zrt. az érdeklődőknek felkínálja azt a lehetőséget, hogy kortól és egészségi állapottól függetlenül előre, még életükben gondoskodhassanak saját eltemetésükről.
Vigyázzon, mert lehet, hogy holnap már késő!
Felhívom szíves figyelmét, hogy az EMO-sok várható átlagéletkora mindössze néhány év és ez szerencsére drasztikusan csökken. Azaz már Ön is megette a kenyere haját!
Az ajánlatunk:
Az előtakarékossági szerződés megkötésekor az érvényben lévő árainkon kiszámítjuk a kívánt szolgáltatás összegét, melyet be lehet fizetni egy összegben vagy részletfizetéssel (de ez utóbbit nem nagyon szeretjük, hiszen az óra ketyeg…).
Az előleg bruttó (ÁFA-s) összege:
- EMO-s koncerten együtt-szórásos vagy felszippantásos temetés, kérésre a zenekar is sír: 140.000,- Ft és 7.000,- Ft plusz sírás díj
- Hagyományos, együtt sírós temetés, kérésre emo-s sírásót is biztosítunk, ő nem sír, ő ás: 80.000,- Ft és 7.000,- Ft sír-ásó díj
- Hajfestéses és hamvasztásos temetés, elégetjük és annyi: 60.000,- Ft és 7.000,- Ft rőzseköltség
Koporsóink:
- „Fekete kedvenc”: 24.000,-Ft
- „Míg a halál el nem választja a hajad baltával”: 22.000,-Ft
- „Fekete leves”: 12.000,-Ft
- „Hosszú fekete haj”: 18.000,-Ft
- „Vigyázz, emós!” csúszós oldalfalú: 32.000,-Ft
- „Miért sírok?” alsó csapóajtós: 24.000,-Ft
- „Holnap hajnalig!” zombi kivitel: 42.000,-Ft
- „EMO-s vagy? Fiú vagy lány? Buzi-e vagy?”: 50.000,-Ft
- „Sírás ó”: 42.000,-Ft
Extrák:
MP3 lejátszó: 2.500,-Ft/hó
- A világ összes vicce 500,-Ft/hó
- Nagyecsedi fekete szemek 200,-Ft/hó
- EMO összes, alákevert sírással 500,-Ft/hó
Bárszekrény 1.500,-Ft/hó
- a készletet havonta frissítjük, igény szerint
- kiásási felár 500,-Ft/alkalom
Társaság (ÚJ!)
Nőnek látszó hulla 4.000,-Ft/egyed
Kérhető extrák:
- Szaxizós
- Szotyihéjas
- Szájpenészes
- Tömős
- Szőrös
- Beretvált
- Hüvelygombás
- Komplett
Férfi hulla 3.000,-Ft/egyed (kifogyott, EMO fiú nincs, azok is nők)
Osztálytársak látogatása, csoportos foglalkozás haj és köröm fekete festésével, arcfestős pajzán buli, 10.000,-Ft
Siratókórus 8.000,-Ft
A bonyolítási díj nem adódik hozzá a szolgáltatás összegéhez!
A szerződésben keretösszegként rögzített szolgáltatás díja és az előleg összege közötti különbséget részletfizetéssel lehet törleszteni a szerződő fél igénye és anyagi lehetősége szerint, de a törlesztési részlet nem lehet kevesebb, mint 5.000,- Ft. A különbség részletfizetésének maximális időtartama 18 hónap (reméljük, megéli).
A befizetett összeget kamatozó haszonbanktiketten helyezzük el és a kamatokkal növelt összeget teljes egészében a szerződés alanyának kegyeleti szolgáltatására fordítjuk.
Kamatlábunk az alábbiakból áll össze:
- 100.000,-Ft + 20% kamat, az 120.000,-Ft. Az elején egy pukkasztott egyessel ez 20.000,-Ft, ami kezdve 1-el, az 10.000,-Ft.
- Már csak 10.000.-Ft-ról beszélünk.
- De ehhez hozzájön még a huszonharminckalapgiliszta részesedési járulék, ami 2.430,-Ft, de ebből lejön még a pókos 8.
- Ez összes 70,-Ft, ami szemrebbenés nélkül 50,-Ft. Ez lesz az Ön temetési takarékja.
Az előtakarékosságról bővebb felvilágosítással szolgálunk a Temető irodában elérhető "TÁJÉKOZTATÓ A KEGYELETI ELŐTAKARÉKOSSÁGI RENDSZERRŐL" c. információs anyagunkban.
Széles áruválasztékunkat a Tokyo Hotel aulájában tekintheti meg.
Ugyanitt várja Önt és kis családja részére az Anti Fitnesz Clubunk.
Ha nem érdekli az ajánlatunk, csak annyit üzenjen nekünk: NO THANX!
További kérdése esetén kérjük keresse Kegyeleti Előtakarékossági Irodánkat. Szerződéskötés, illetve személyes érdeklődés előtt kérjük sírja ki magát és minden esetben egyeztessen telefonon időpontot a sorban állás elkerülése, valamint a gördülékeny ügyintézés érdekében.
Dögöljön meg:
Az Ön sírig tartó utálója,
Raklapfos Temetkezési Intézet
2 komment
Címkék: emo tokyo hotel no thanx koporsó afc raklapfos temetkezési intézet haszonbanktiket

Akkor ezennel feltesszük az i-re a pontot emo-s hetünk végén, egy érdekes, Before Their Eyes nevű zenekar kiváló szerzeményével!
Pengéket elő és hadd szóljon!

Adamo szándékosan sokkolja a blog elképesztő számú olvasóját, még a végén virtuális öngyilkos lesz valaki.
Tudom, hogy minden emós sírva szarik, mert sajnálja a barnamacit, a rántott hústól is bocsánatot kér, mielőtt megeszi és a villanykörtét is feketére festi, mert csak sötétben tudja érzelmeit a padlóra hányni, de ami sok, az sok.
Itten nem lesz gyilok, cselszövevény, kaki!
Más halálos veszedelem nem lévén, akkor vezessük fel a napi, de már hallgatható zenénket!
A Polly Is Dead-et nem csak a neve miatt szeretjük, éppen ezért kint is van itten jobb oldalt a ’Hallgass magyar zenét köcsög’ linkgyűjtemény alatt.
Polonkai Tomi zenekara 1993-ban alakult Egerben, átmentek mindenen, mindenkin, voltak lent, fent már nem nagyon, bár megnyertek egy tehetségkutatót, aztán Tomi kis is szállít a végén, csak a dalokkal foglalkozott, de jó szokás szerint az érdektelenség és a motiváció hiányában földbe álltak úgy 2005 táján.
Most PolonTomi visszatért a vicces nevű Bálnalovassal és ott folytatja, ahol abbahagyta, diszkrét trutymóba itatott morzsazene ez is a javából, óriási érzelmekkel és mélységekkel. Van fent egy daluk, ami rögtön odapörrent rendesen, van némi Chaines áthallás, de ettől még nagyon ott van, a nyakficam énekes Apey tálalásában.
PolonTomi újra a placcon és ez jó!
1 komment
Címkék: blog emo napi zene rántott hús bálnalovas polly is dead spiritual clone gyilok cselszövevény kaki polon

Ezen a héten rámegyünk a félrefésült hülyegyerekes emo zenére, de most egy fokkal jobbat kaptok, mint hétfőn. Ezt a dalt kifejezetten szeretem, aminek van egy original verziója is, de a klipes változata valamivel pörgősebb.
Ezúton szeretnék boldog születésnapot is kívánni spirituális mesteremnek, Eckhart Tolle-nak!
1 komment
Címkék: blog emo napi zene stutterfly gun in hand

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Antropológiai érdeklődéssel figyelem az zenei élet alakulását és most döbbentem meg, hogy a New Orleans-i mocsarak iszap mesterei már 6 éve nem jelentkeztek új zenei anyaggal.
De most végre megkaptuk, dübörögnek a mázsás, ólomsúlyos riffek, az úthenger újra elszabadult.
Hogy mondjam önnek, hogy értse?
Igen az eltelt hat évben volt minden, gitáros jövés-menés, zenekarhalmozás, kiadó váltás, sőt a végére még egy tisztítókúra is beugrott a szétcsúszott fiúknak.
A fáradhatatlan Kirk mester, aki az anyazenekarát mindig a legkedvesebb gyerekeként szerette, újra lesújtott és egy kínzóan fájdalmas, becsületes és végtelenül letisztult dalcsokrot adott nekünk, a Sever The Wicked Hand album formájában.
Hibátlan alkotás született Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Abszolút kötelező mindenkinek!
EMBER, érti?
Ez egy emberi érzelmekben tocsogó, húsbavágóan őszinte, de roppant súlyos zene a Louisianai mocsarak legmélyéről. Leírhatatlan.
Ízelítőnek, itt a kötelező himnikus sláger, ami akár egy Down nóta is lehetne.
„Please help save this dying world”
Az albumot felvezető official video, a szintén zseniális Cemetery Angels dalra itt leledzik.
Update: A dőlt betűs mondatok eredete itt. (7:55-től nézzétek!)
2 komment
Címkék: blog érzelem őszinte down napi zene crowbar echo an eternity sever the wicked hand ember érti?

A nemzeti filmszakma megújítása érdekében remek lépésként felkérték kormánybiztosnak Vajna András (alias Andrew G. Vajna) magyar származású amerikai filmproducert, aki saját szakmai hiúsága, az ország és a film iránti alázata okán – teljesen ingyen, de minden létező kapcsolatát felhasználva – örömmel igent mondott és milyen meglepő már teljes erővel csinálja.
"Az elkövetkezendő hetek feladata az, hogy a legapróbb részletekig bezárólag felmérjük és értékeljük a magyar filmipar jelenlegi helyzetét és struktúráját. Ez a munka elengedhetetlen ahhoz, hogy mindenki számára átláthatóvá és világossá váljon, hogy hol tartunk most" - szögezte le Andy.
Meg fogja csinálni az egyértelmű, mert akinek olyan filmek fűződnek a nevéhez, mint a Rambo, a Terminator, a Die Hard, az Angel Heart, a Red Heat, a Johnny Handsome, Total Recall , most hagy ne soroljam mindent, az szerintem nemigen tud hibázni.
A jövőbeni új pénzosztó filmguru barátunk azonban még csak körvonalazta a terveit, amik még konkrét formát nemigen kaptak, de már neki is ugrott a filmes társadalom egy, eleddig igencsak belterjes része és egy közösen aláírt beadványban tiltakoznak András ellen. Savanyú a szóló köcsögök, be vagytok szarva rendesen, mi?
Vicc, de a legnagyobb pofája annak a Kabay Barnának van, aki sorban gyártja a nézhetetlen filmeket, ráadásul a régi nagy klasszikusok remake-jeit, mint például a Meseautó vagy a Hippolyt is olyan szinten kiherélte, hogy az szégyen-gyalázat, de ha ez nem lenne elég, megcsinálta a valaha gyártott leggyengébb magyar élőszereplős (Kis Vuk is hasonló kategória, de az számítógépes anti 3D) filmet, a Szuperbojz-t, a legszánalmasabb színészbohóc emberi ronccsal, a szeszmester Bajor Imrével a főszerepben, na ez tényleg mindennek a legalja. Úgyhogy fogjad be az arcod Barnuska!
András barátunk remélem koncentrálja a támogatásokat, csinál egy-két ütős történelmi filmet (Franco Nero nehogy benne legyen!) és nem ad egy árva forintot sem a művészfilmes balfaszoknak, akik egymásnak csinálják a nézhetetlen filmeket, leszarják a közönséget és csak a saját egójuk kielégítésére vannak berendezkedve. Hulljon a férgese!
- Andy vajon milyen filmet készít Mátyás király híres, hírhed fekete seregéből?
- Színeset!
1 komment
Címkék: terminator rambo die hard mátyás király kis vuk szuperbojz kabay barna kormánybiztos andrew g. vajna
