Aktiválnom kellene magam, mert hozzám képest egy zombi olyan, mint az agyam. Különös dolog, az, ami nem hétköznapi, vagyis amerre megyek, oda meg akarok érkezni.
Már írtam egyszer arról, hogy képes vagyok egy számot napokig hallgatni, de most már konkrétan olyan kötés jött létre a dal és köztem, hogy nem tudunk már lassan egymás nélkül létezni. Folyamatosan ketyeg bennem, a részemmé vált és nem tudok tőle szabadulni, de persze nem is akarok. Minden hangja, minden sora telitalálat. Zseniális, pont. Reggel villamosmegálló, fülest betolod, izgatottan megkeresed és elkezdődik, majd ihletetten együtt suttogod minden egyes alkalommal Gergővel, hogy:
köszönet a fényért
köszönet az idődért
köszönet a keresztért
de hála az ihletettségért
köszönet a fényért
köszönet az idődért
köszönet a keresztért
köszönet mindenért
Jankai Vale a magyar Brann Dailor az egyszer biztos!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
