Volt, pontosabban van egy kazincbarcikai srácokból álló zenekar, a The Bedlam, akik még életükben legendává lettek, mindössze két demófelvétellel a hátuk mögött. A fénymásolt borítós, angol nyelvű, kazettáról kazettára másolt 1989-es General Rejection és a 1990-es Dreamland in Mysery demóik abszolút alapművek, nemcsak magyar, de nemzetközi mércével is. Már ennyi elég volt, hogy vájtfülű metálosok aranytollal beírják őket a naplóikba.
Az oroszlán sörényű Cicó, aki a Bedlam zenei agya, akkortájt Apukám csapatában dolgozott, a még fénykorában lévő sajószentpéteri üveggyárban. Egyszer jön haza Papa és odaad nekünk egy rajzolt borítós kazettát, mint mondta a nagyhajú munkatársa küldte, hogy hallgassák meg a fiai. Meghallgattuk, ezóta ez már történelem. (Mindkét tesóm nagy Cicó és zenerajongó azóta is!).
A Bedlam hihetetlen agyas rock, pontosabban metál zene, már a kezdetektől jelen lévő psychedelikus hatásokkal, amit akkor és azóta is csak techno-thrash néven emlegetünk. Én nem értetem azóta sem ezt az elnevezést, de jól hangzik. A Bedlamot annyira a kezén hordozta a közönség és majd a szakma is, hogy megjelenhetett a nagylemezük 1994-ben Inside Ash címen. Sajnos az akkori zeneileg igencsak viharos időben ez nem volt jó ómen, mert szinte minden nyom nélkül néhány lemezbemutató koncert után eltűntek a süllyesztőben. Nem hittem el akkor, hogy ez megtörténhet, feloszlott az egyik kedvencem, emlékszem az agónia közepette voltam olyan Bedlam koncerten barcikán a Hordóban (megvan még?), ahol a talaj részeg Fodi helyett a helyi keménycsávó Puli tolta az éneket, ne is rosszúl, vicces is volt, de inkább szomorú, hogy idáig jutottak.
Sajnos az akkori kortársak is megsínylették ezt a vérzivataros, élőzene ellenes időszakot, sok tehetséges, világszínvonalú, igencsak szimpatikus zenekar ment akkortájt a levesbe.
Tavaly azonban feltámadtak a poraikból, nyomtak néhány zseniális koncertet, mindezt úgy, hogy a legendát megőrizve, pontosabban tovább erősítve, még nagyobb hatást gyakoroltak rám és remélem mindekire, aki ismeri a fiúkat.
Az első visszatérő koncerten a Dieselben teljesen meghatódtam, zseniális volt az időzítés, a hely, minden és a zenekar egymásra is talált a közönséggel rendesen, felejthetetlen este volt. Semmit nem koptak a fiúk, a zsenialitás, a zeneiség és az alázat megmaradt, ami a hitelességük alapja, legendák ne ragozzuk.
A Bedlam zenéjét azóta több csapat jelöli meg hatásként, néhány underground metal banda setlistjében mai napig szerepelnek Bedlam nóták.
Én ott voltam a régi időkben, itt voltam most is és nagyon várom, hogy visszatérjen Fodi mester a felkelő nap országából és újra legyen, ha csak évi egy-egy koncertre is a Bedlam és a Nomad (erről, majd később megemlékezem!).
Cicó, kipukkadt a tigris és a zsiráf is, mikor tekersz újra egyet-egyet a fiúknak!
Szólj hozzá!
Címkék: fodi cicó üveggyár bedlam nomad barcika magyar rock sajószentpéter mother infinity dreamland in mysery
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
