...marjuk el a sátánt a gyermekünktől, öljük meg, készítsük ki, hiszen ördögi tervet forral, megmérgezi az életedet és tudatosan kikészíti a gyermekeidet, elpusztítja a saját családját.
Égjen máglyán szénné a férgese!
 |
„A család az anyóssal állatkertbe látogat, éppen a vízilovat nézegetik, amikor megszólal a családfő:
- Látja, Mama! Mekkora szája van, aztán mégsem szól egy szót sem...”
Eme remekbe szabott, horrorisztikus gondolatot továbbfűzve, dobnék egy bejegyzést, a házas férfiakat igencsak foglalkoztató témáról. Természetesen ’agreement gentlemen’ nem kibeszélve senkit, nem árulok el nagy titkot, hogy ezen téma kapcsán alapvetően minden férfi ugyanazokkal a gondokkal küzd, bár ezen körökben szinte soha nem kerül az élőbeszéd scopjába a mama (bocs Vata), de ha igen, akkor pár perc után rövidre lesz zárva, mert ’nincs értelme’ a már amúgy is végtelen hosszú tésztát tovább gyúrni, hiszen mindenkinek megvan a maga keresztje, cipelje tisztességgel. Jesus rules!
Sok rossz vicc kering az anyósokról, sokan pedig tényleg szenvednek e betegségtől, van aki totálisan beleszarik, van akit teljesen kikészít, de legtöbben az arany középúton próbálnak lavírozni hol több, hol kevesebb sikerrel. Én beleszarok!
A mama, aki csak jót akar a gyerekének, aki teljesen feláldozza magát a fiatalokért, az unokákért és akit nem lehet lebeszélni arról, hogy „segítsen”, sokszor ver éket a házaspárok közé, hol tudatosan, de legtöbbször sajnos tudatlanul, hiszen maga sincs tisztában tettei súlyával.
A legrosszabb az, amikor mindenki tud róla, mégsem tudják kezelni ezt a helyzetet. Sokszor hosszú időre megkeseríti, néha teljesen tönkreteszi a kapcsolatokat a családban, pedig ahogy az primary english mondja, ’It's not my problem!’ és akkor ha így van, nem foglalkozom vele, mivel semmi közöm hozzá.
Miért van az, hogy betolod a gógöl keresésbe, hogy anyós és majd 180 ezer találatot tol egy szempillantásnyi idő alatt, ami 0,05 sec, és az első 50 leglátogatottabb közül egyik sem az ’Óda az anyósomhoz’ oldal!
Sokan csak későn eszmélnek arra, hogy amikor az esküvőn kimondják a boldogító igent, akkor nem csak a párjukat tudhatják magukénak, hanem annak családját is, ami természetesen nem baj, ha ebben a nagy halmazban, mindenki tudja a helyét és annak megfelelően viselkedik. Különösen fontos személyiség a párkapcsolatokban az anyós és mint ilyen a leg megosztóbb is . Nem véletlenül van annyi anyósvicc és valljuk be, hogy nem túlságosan hízelgőek ezek a viccek, sőt. Az anyós mint a párkapcsolat elrontója szerepel szinte mindenütt, jogosan vagy, nem mindenki dönts el maga.
„a gondok akkor kezdődtek, amikor az anyósom …” „ha akkor az anyád …” „beszél szépen a családomról …” „a te anyád bezzeg …” Majd szép lassan jönnek azon szinte hihetetlen történetek amelyekben legtöbbször az anyós a főszereplő. Az anyós, aki kezdetben örül, hogy gyermeke egy rendkívül intelligens, rendes, az ő igényeinek is megfelelő partnert választott, de amikor kiderül, hogy a partnerből pár, a gyerekéből egy külön család lesz, és az anya helyét minden területen elfoglalja a gyermek választottja, akkor jön a féltékenység, a kritizálás, a „csak azért mondom, mert jót akarok neked”, „én azt hittem jó gyerek, de most látom, hogy ki akar csinálni téged”, „ő a sátán maga”, „a gyerekeket és a téged is kikészít teljesen, én megmondtam” kezdetű felvilágosító előadások, amelyekben kifinomult vagy éppen agresszív, gusztustalan eszközökkel ültetik el a bogarat a szerelemtől boldog vakságban élő fiatal fülében, főleg ha ő erre még fogékony is a majom szeretete által.
Tagadhatatlan, pontosabba egyértelmű, hogy az esetek többségében az anyós az, aki megkeseríti a (öregedő) fiatalok életét, lássuk be végül is szemlélődőn túl, mi köze van hozzá? Az anyós az, aki mindenkinél jobban tudja, hogyan mi jó a gyerekének, a gyerek választottjában ő mindig meglátja a sátánt, tudja hogy kell gyermeket nevelni, ezért folyamatosan oltja a gyerekeket is, jobb ízléssel rendezi be a lakásunkat, mindent tud, amit nem azt már olvasta és sokkal ügyesebben főz, gazdálkodik a pénzzel, meg amúgy is, mit akarsz te kisköcsög, hiszen te egy buta, tróger vagy, meg amúgy is azóta vagy nyeregben mióta bepofátlankodtál a családunkba! Mi van???
Tudnunk kell azonban, hogy mindez csak a felszín. Az igazi ok, amely az esetek 99 százalékára érvényes, az elengedésre való képtelenség, ez tudományosan igazolt tény, nem egyéb, az érzelmi zsarolás netovábbja, ami ha gyenge vagy szép lassan padlóra küld, földbe döngöl és szétcsapja az életed!
Az túlzottan ragaszkodó anya sajnos nem képes megengedni a gyermekének, hogy felnőjön, önálló döntéseket hozzon. Megfigyelhető, hogy a legtöbben kétségbeesetten bizonygatják, hogy alig várják, hogy gyermekük „révbe érjen”, miközben kifinomult és álságos eszközökkel azon dolgoznak, hogy gyermekük számára nélkülözhetetlenné tegyék magukat, és bebizonyítsák, hogy gyermekük választottja a nyomukba sem érhet.
Mindannyian ismerünk folyton segítő anyósokat, akik rátelepszenek a gyermekeikre, és nem hagyják, hogy az (öregedő) fiatalok a saját, önálló életüket éljék. Még egyszer mondom, saját önálló életet, saját, önálló döntésekkel! Ők azok, akik rettegnek a magánytól, az egyedülléttől, és képtelenek szembe nézni a saját félelmeikkel. Ők azok, akik nem képesek a saját életüket élni, a gyermekeikben akarják megvalósítani saját álmaikat, a gyermekeik életének jobbítását a küldetésüknek érzik.
Német kutatók vizsgálták az anyós negatív szerepének okát. Eckart Voland és Jan Beise érdekes felfedezést tettek. A XIX. századba nyúlik vissza a vizsgálódásaik időszaka. A csecsemőhalálozás témakörét vizsgálva azt állapították meg, hogy a gyermekek életének első 12 hónapját véve figyelembe, azoknak a csecsemőknek a 79%-a maradt életben, akik az anya édesanyjával éltek együtt. Az apa édesanyjával együtt élő csecsemőknek mindössze az 50%-a élte túl az egy éves születésnapját. A tudósok szerint az anyósokkal szembeni „tradicionális ellenszenv” oka abban keresendő, hogy a korabeli anyósok szinte sosem voltak biztosak abban, hogy valóban a saját unokájukat nevelgetik-e. Ez a bizonytalanság aztán negatív hatással volt a csecsemő gondozására. Míg az anya édesanyja biztos volt abban, hogy saját „vérét” nevelgeti, és ettől gondoskodóbb volt. Na erre varjatok gombot, vannak emberek, akik nagyon ráérnek, egyébként roppant kíváncsi lennék arra, hogy a két kutatóbának milyen anyósa lehetett, hogy ennek egyáltalán nekikezdtek.
Amikor párt választunk, a legtöbb esetben szülőket is kapunk vele, az szinte száz százalék, hogy az anyós (és az após is) egészen más értékrendet képvisel, mint amiben eddig éltél, mert nehezen fogsz tudni megfelelni az elvárásoknak, még akkor is ha magad vagy a földre szállt angyal, akkor sem tehetsz jót, mert megérkeztél egyenesen a pokolból és mosolyogva elvitted az anyósod kislányát.
Tanácsok anyósoknak:
• Nem fogok mindent jobban tudni.
• Nem mondom a menyemnek/vejemnek, hogy jé, ma egész jól nézel ki, mit gondolsz magadról, …!
• Kibírom, hogy hetente maximum egyszer telefonálok nekik.
• Nem simogatom a fiam/lányom fejét a párja előtt, hogy: szegénykém, de kibaszott veled ez a köcsög!
• Nem mondom azt a menyemre/vejemre a háta mögött, hogy hülye, ronda, slampos, rendetlen, iszákos, dagadt, köcsög, …
Tilos úgy kezdeni a mondatot, hogy:
• Csináld, ahogy akarod, de…
• Látod, én így szoktam…
• Felhívom Anyádat…
• Nem szólok bele, de…
• Nem azért mondom, de…
• A te Édesanyád nem tanított meg arra, hogy…
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
csercsab 2010.10.29. 14:46:03
A "tetei" szó helyesen "tettei".
adamo.blind 2010.10.29. 16:03:09
"Nézd meg az anyját, vedd (vagy inkább ne vedd) el a lányát!"
