Öcsi a budapesti munkás fiatal értelmiségi haza szeretne menni karácsonyra a szüleihez, régen látta őket, meg amúgy is, ez itten a szeretet ünnepe. Apukának már fogyasztható állapotban van a friss bor a pincében, a gyerekkori cimborákat is régen látta, velük biztos lesz egy kis buli, meg Anya is csak egy van.

Elhatározás adott, jó korán kellene indulni, biztos, ami biztos. Öcsi kemény gyerek, irgalmatlanul berúgott előző este, de ha már eldöntötte, csak felkel időben. Az internetről leszedett MÁV menetrendet szerint 10 órakor indul a vonat, oda szeretne érni időben a pályaudvarra, vannak még elintézni valók dögivel, jegy, gyógy sör, nemzeti sport, hammer. Elindul, kilép a házból, minden fehér, a harmadik lélegzetvétel után már deres a szakálla. Buszmegállóban rengeteg fagyoskodó és morgó ember, érzi, hogy valami baj lesz, de megáll és türelmesen vár. Eltelik fél óra és semmi, mígnem megérkezik egy busz, ami csordulásig tele van, de Öcsi tántoríthatatlan, felküzdi magát. Mindenki hörög, egy utas megszólal mögötte, „Ezeken a retek új Volvókon épp olyan hideg van, mint a régi Ikarusokon. Ülni nem lehet, mert felfázunk, kapaszkodni is alig lehet, mert a kezünk hozzáfagy a jéghideg csőhöz. Miért nem fűtenek ezek a BKV-s köcsögök?” Öcsi valahogy kiküzdi magát a keletibe, fél 10 van, a MÁV pénztárnál kígyózó sorok, Öcsi, dönt jegy nélkül felszáll és majd fent fizet, amikor döbbenten megpillantja az információs táblát, mindenhol késés, késés, késés! Leveszi a fülhallgatót, a kedvenc floodgate számánál és elkezd figyelni a hangosbemondóra. A keleti pályaudvar bizonytalan ideig nem indít és nem fogad vonatokat. Öcsi mivel optimista alkat és szereti a kihívásokat, betér egy talponállóba és kikéri a gyógy sörét. Mellette egy kopogtató ember és egy kalauz kávézik, a kopogtató diszkréten megjegyzi a kollégának, hogy a „Váltófűtés nem bír a mínusz 17fokos hideggel, a fagymentesítő folyadék is ráfagy a váltókra, ez vicc, ma már itt nem lesz semmi!” Öcsi azonnal kér egy unikumot, meg egy sört és elgondolkodik az előtte álló napról és azon tervéről, hogy haza szeretne jutni. A probléma megoldó folyadékok elfogyasztása után elhatározza, hogy nem adja fel, kivár amíg lehet, de mivel fázik, egy védettebb helyre behúzódik és tovább folytatja a gondolkodást. Délután kettőkor már igencsak dolgozik benne az igazságszérum, hazatelefonál és közli a helyzet reménytelenségét az otthoniakkal. Megnyugtatják, hogy semmi gond, maradjon és csak holnap induljon útnak, ha már normalizálódott a helyezet. Öcsi megnyugszik, azonnal telefonál a barátainak, hogy este ráér, menjenek el valahova ünnepi mókázni, a mai napot ugyanis benyalta. Természetesen elmennek, szidják a közösségi közlekedési formákat, mindenkinek van sztorija a témáról, megtudja, hogy közel 400 buszt be sem tudtak indítani reggel a hidegben, miközben forgatókönyv szerinti elborulás, agyhalasztás a BKV és a MÁV hathatós támogatásával. Öcsi reggel újra időben felkel, összeszedi magát, felrakja a fülest és elindul, de biztonság okáért egy órával hamarabb, mint tegnap, biztos, ami biztos. Kilép a házból, unikum illatú dezsavű érzéssel, fehérség, deres szakáll, a buszmegálló tele, de legalább jön a nyamvadt busz, menetrend szerint. Keleti, szocreál, káosz, minden változatlan, de nagy nehezen az ötödik gyógy sör után csak elindul egy vonat. Öcsi megnyugszik, beveti magát a büfé kocsiba, az út pont három sörig tart. Hősünk fáradtan, de vidáman leszáll otthon, sikerült két nap alatt megtennie 200 kilométert. Hazaérvén csók Anyu, majd koccintanak egyet Apuval a pincében a nagy viszontlátásra és megállapítják, hogy J. Rambo is hamarabb hazaért, mint ő. Welcome Home, Öcsi! Isznak még egyet, hideg van a pincében, meg amúgy sem siet már sehova. Megérkezett.

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr791612712

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csercsab 2009.12.21. 11:53:01

Öcsi, Ünnepi menetrend!
A mai igazmondó Metro újság betolta a frankót az alábbiak szerint. Már nem is ásítoztam annyit a Nine Inch Nails alatt!
"A vasúton december 22.-én (kedden)az utolsó tanítási napra vonatkozó, 23.-án pénteki, 24.-én pedig szombati menetrend lesz.December 25.-én és 26.-án ünnepnapi menetrend szerint járnak a vonatok. A Máv december 31.-én pénteki, január 1.-én szombati, 2.-án ünnepnapi menetrend szerint közlekedteti járatait"
Azért irgalmatlanul megmondom a BKV menetrendet is, hogy mindannyian együtt éérezzük a szocrált. Kiáltsd:Halleluja!
A BKV-t azért is optimális töményen nyomni előre, mert is a dinnye nem ugrál a fejemen.
"A BKV december 23.-án a tanítási szünetre vonatkozó pénteki, 24.-én szombati közlekedési rend szerint, rövidebb üzemidővel közlekdtetijáratait. December 24.-én 16:00 óra körül indulnak az utolsó nappali járatait, majd az éjszakai menetrend lép életbe."
süti beállítások módosítása