Nem akartam komoly lemezkritikákat írni, nem is tudok, hülye vagyok az íráshoz, lássuk be, de kénytelen leszek saját megnyugtatásomra megtenni, mert elképesztő mennyiségű és minőségű magyar sziklamászó zenei album jelenik meg már évek óta, világszínvonalú tartalommal, amit mindenkinek ismernie kellene. (Lásd például jobb oldalt a bukósisakos kedvenc magyar zenéi listát, érdemes csemegézni!)
Mondjuk ez a bejegyzés alapból teljesen felesleges szájtépés, mert a blogot a kutya sem olvassa, mert vérszánalmas, unalmas és nagyon szar, de ez itt lényegtelen. Amúgy én sem olvasnám, az tuti, vérgáz az egész! Fúj!
Tizenhárom évvel a Pantera (R.I.P. Dimebag) ’The Great Southern Trendkill’ lemeze után ez év márciusában a Blind Myself kiadta a ’Budapest, 7 fok, eső’ című albumot, ami egy irgalmatlanul jó lemez, már most alapvetés a diszkrét tánczenék világában és legalább annyira felborít minden konvenciót, szájba rúg mindent és mindenkit, mit a hivatkozott nagy előd!
A Blindnak egyébként ez már az ötödik lemeze, de ennyire még soha nem állat össze a massza, mint itt, a magyar nyelvre váltást ne is említsük.
A ’Budapest, 7 fok, eső’ olyan, mint egy bitang kisgyerek, aki lemegy a játszótérre, illedelmesen köszön, de pofátlanul elveszi mindenkinek a játékát, felborítja a csúszdát, kizavar mindenkit a hintából, homokot szór a lányok hajába, lebirkózza a fiúkat, de annyira aranyos és szép, hogy nem lehet rá megharagudni, meg is kínálja hamar minden Anyuka csokoládéval!
Itt van tizenegy dal, tizenegy beton péksüti, finom töltelékekkel. A lemezt nyitó Megszentségteleníthetetlenségeskedéseitekért című diszkrét sláger alatt én speciel vigyorogtam, mint a rohadt alma, pedig olyan, mintha átfutna rajtad egy elefántcsorda, miután túléltél egy repülőgép katasztrófát. Ezek után sem lankad a lendület, sőt, van itt dalolható sláger a Pompogácsok formájában, akusztikus-zúzda 4. fejezet Cezarománia képében – tényleg mindjárt le is töröm a szerkesztőbá fejét – vagy a címadó, ami annyira elborult, mint Demszky, látom is magam előtt az összedőlt szemgerendák és a jó szándék kövei között a jövőbeni Budapestet a négyes metró átadása után.
A végére Igazságosizomgergő és szabadcsapata még dob egy Painkiller átdolgozást Napra-papa közreműködésével, amit egyszerűen zseniális, még a Death (R.I.P. Chuck) átiratnál is pusztítóbb!
Ha Rambonak lenne iPodja, ez az album rajta lenne, az szinte biztos!
Vakuljak meg, de ez az év egyik legjobb magyar albuma, oda is adom szerkesztőbának hallgassa meg, ő nagyon szereti a populáris zenéket!
A változók és az állandók
Nem kötnek békét, nem osztanak áldást.
Mindegy, hogy szemet hunysz vagy szemet nyomsz ki
Mert mi az a látás?
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
pidon 2009.11.20. 13:38:12
