Annyira szánalmas az összes rádió, hogy az egyszerűen hihetetlen! Ugyanazt a szutyok, mocsok, hányás zenét tolják egész nap, a műsorvezetők szájából ömlik a nyál, a legtöbb még beszélni se tud. Mindegyik egy nagy raklap fos! Mi a háborúért kell például naponta harmincszor lejátszania egy rádiónak ugyanazt a szart? Ha magyar zenét játszanak, az még rosszabb, mert ami rádióbarát, az mind egy nagy rakás szar! Egyéként ki a tököm hallgat egyáltalán rádiót?
Állítólag azért tolják orrba-szájba az úgynevezett slágereket, hogy ne menj neki a melletted haladóak a kocsiddal vagy éppen ne koncold fel a szomszédot, a retkes macskájával egyetemben.
Nemár, ezt ki hiszi el, mindegyiket megvette valaki kilóra és nyomatja a retek zenéit, a retek műsorvezetőkkel egyetemben, majd minden nyáron mennek országjárni Kozsóval és a faszom tudja kivel!
Ha néhanapján bekapcsolom, az a pár másodperc, ami a cd, akármi elindításáig eltelik, egy örökkévalóságnak tűnik, de szerencsére mindig megszólal valami szép dallam a rózsaszín felhők szárnyán, a kiserdőnél balra, akár ma reggel, mikor Jeffrey papa elkezdte: „Works of art, painted black, Magniloquent, bleeding dark…” (segítség: „A művészet munkái, feketére festettek, Fellengzősek, vérző sötétek…”) Hát majdnem elsírtam magam!
De nehogy magyartalan legyek, pár napja Jakab Zoli hangjára kerültem közelebb földanyához és szállt meg a szentlélek, mikor belekezdett a The dead and the unknown című gigaslágerbe!
Szólj hozzá!
Címkék: rádió sláger kozsó
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
