Blogunk különösen szereti a rocksztárokat és a kerek évszámos születésnapokat, így nincs is más hátra, minthogy egy rendhagyó poszttal tisztelegjünk a Blind Myself zenekar énekese, Tóth Gergő előtt, aki a mai napon tölti be a 40. életévét.
Igazából már annyi mindent elmondtunk, illetve leírtunk itt Róla és a bandájáról, hogy úgy érzem, gyakorlatilag senkinek nem kell bemutatnom Őt és a munkásságát.
Mélyenszántóbban a Budapest, 7 fok, Eső-ről, valamint a Szumma névre keresztelt válogatáslemezről értekeztünk, amelyben külön kitértünk a magyar nyelv megjelenésére, már ami a dalszövegeket illeti. Ennek szükségességét és fontosságát természetesen rengeteg aspektusból meg lehet közelíteni, de aki nem kíváncsi a saját, szubjektív véleményemre, annak azt ajánlom, hogy a legközelebbi Blind Myself koncerten személyesen kérdezzi ki erről a témakörről Magyarország egyik leginnovatívabb frontemberét - magát a szerzőt -, Tóth Gergőt!
Nem véletlenül használom az innovatív kifejezést, mivel Gergő minden alkalommal teker egyet a dolgokon, és egy addig ismeretlen énjéről rántja le a leplet a közönség szeme előtt. Ezt mostanában a folyamatosan készülő Négyszögöl album dalai támasztják alá, amelyek olyan dallamvilágot hordoznak magukban, ami eddig még sosem volt jellemző a Blind zenéjére.
Na, de kicsit eltértünk a tárgytól. Szóval, aki szeretné felköszönteni a Főhőst, annak nincs más dolga, minthogy a szépen kivasalt locsolkodós ruhájában elmenjen május 11-én a Dürer Kertbe, ahol a nagyteremben a Blind Myself-en kívül még olyan csapatok fognak fellépni, mint a Shell Beach, az Apey and the Pea és a Plastic Bitch.
Chief! Boldog Születésnapot!
Egyszemélyes absztinencia tanfolyamom már a negyedik hónapot is maga mögött tudhatja.
Az események durvulnak, mivel a rég várt jó idő is beköszöntött, amely önmagából szüli a jobbnál jobb szabadban rendezett mulatságokat, ahol el kell viselnem, hogy mások orrba szájba vedelik a szeszt. Én lettem minden szalonnasütés és pincebuli bohóca az alkoholmentes italaimmal.
Sokan kérdezik, hogy miért is fogtam én ebbe bele, de legtöbbször magam sem tudom a választ erre a kérdésre. Nem szoktam rajta gondolkozni. Gondolkodásomat más tölti ki, és amúgy is, ez a rohadt, beteg világ alhokol nélkül is őrültté tesz. Legalább most megpróbálok józanon harcolni ellene, meg sok faszfej ellen, akiket el kell viselni.
Hullámozzunk, újra itt van Cicómester és szabadcsapata.
Cicó mindig is garancia volt a minőségre, de most még rátett egy lapáttal, már csak a miheztartás végett. Marcigyerek telitalálat, pedig én cseppet kétkedtem, hogy is lesz ez Fodimester nélkül.
Ez nem jó, hanem zseniális. Elő a NOMAD pólókat a hétvégén koncertek vagy itt, vagy ott, de.
Még kimondani is fura, hogy már egynegyed éve nem érintette alkohol tartalmú ital a májamat.
De ahogy telik az idő, úgy fokozódnak az izgalmak is, és ráadásul egyedül kényszerülök tovább botorkálni ezen a száraz, sivatagos úton, mivel Felföldi Tibi barátom - akivel ezt az egészet megfogadtuk - bebukta a projektet, mert a mocskos már többször is bebaszott az elmúlt három hónapban.
Viszont ez engem nem tántorít el a küzdelemtől, meg amúgy is, kemény vagyok, mint a kád széle.
Ennek szellemében be is izzítom a rakétákat egy old school Superbutt dallal, amely persze csak azért jó, mert BlindGergő üvölt a refrénben!
Addig variáltam amíg a takaróm értem a sorok között olvasom a biblia helyett a használati útmutatómat nem magam vagyok az központosított akarat gyenge az elemem tölthető de lemerült. Beszarok, hogy ez mennyire zseniális, sokkal jobb mint. Ez a lelki tetoválás, beléd és ott is marad!
A zseniális író/dalszerző/gitáros/énekes Claudio Sanchez agyszüleményének, a The Amory Wars képregény két fő karakteréről elnevezett Coheed and Cambria (Coheed Kilgannon (The Beast) a férj, Cambria Kilgannon (The Knowledge) a feleség) zenekarával eljutott egy zenei tökéletesség egy olyan szintjére, hogy még nekem is tetszik.
Ez a kiismerhetetlen, agyas, komplex, de ultradallamos zene, Sanchez elképesztő hangjával úgy szippant magába, mint az egyszeri alkoholista a pillés koccintóst, nem enged el és folyamatosan benned kering, mint az előbb említett gazdatestben az alkohol.
Akkor nekiugrok és egy pár napig magam is, de lobogtatom a zsenialitás zászlaját, amit már a nőnapi bejegyzésemben felhúztam. Ezeket a dallamokat maximum Rocky Balboa tudná kiverni a fejemből, ha kiállnék ellene, de az ember nem bassza agyon a kedvenc hősét, úgyhogy, úgy ám.