A szólásszabadságban az a jó, hogy nincs egyértelmű köpés, csula, vagy amit akartok!
Nem az a demokrata köpet, ami ősnemzeti és ragacsos, aminek látszik is, mert kicsivel bonyolultabb annál, nyál és takony persze van benne, de lehet a szádban tartani vagy kiköpni és aláállni vagy csak egyszerűen kiejtheted a szádból, ami igazán remek dolog, egyébként meg le is nyelheted, mert nincs egyértelmű megfejtés, miért is lenne.
Adamo testvérem írt egy remek értekezést arról, amiről, ha szépen írsz, akkor te vagy a harcos pólók boltjába a hónap dolgozója és lobogtatod vagy ha leírod a kétségeidet, akkor elküldenek a picsába, hogy nem vagy magyar, de latin se, de ez még hagyján, buta is vagy, meg primitív is.
Én kérem ki magamnak és csak azért nem hallgatok, mert nem vagyok bölcs egy latin szentencia szerint.
SZÁNALMAS!
Szólj hozzá!
Címkék: nemzet szánalom megfejtés bölcs
Szombaton csokorba szedtem itt a hazafias gondolataimat, majd olyat tettem, amit eddig még soha: kiposztoltam a Facebook-ra ezt a bejegyzésemet.
Nem kis fejtörés előzte meg ezt a mutatványt, mivel mérlegelnem kellett a kimondott, de főleg az eddig leginkább kimondatlan dolgok súlyosságát.
Egyrészről azért, mert ez a blog egy hobbiblog. Se több, se kevesebb. Stílusát tekintve a szarkazmus és a cinizmus melegágya. De nagyjából olyan, mint egy családi piknik, ahol Vidi főszerkesztőbával kitárgyalunk mindent. Senkit és semmit nem kímélve véleményt formálunk (Persze a kedvenceinket dicsőítjük!), kicsit szívatjuk egymást, majd jót röhögünk az egészen, végül megnyomjuk a "közzététel" gombot. De soha nem térünk el az alapelvünktől, mely annak az elképzelésnek a megvalósításán nyugszik, hogy 3 embernél több még véletlenül se olvassa ezt az oldalt. Na, ez az, amit most bebuktunk. Mivel a blog népszerűségét szemléltető, eddig irgalmatlanul impotens adatokat közlő statisztikai grafikonjának mutatója olyan váratlanul tört az egekbe, mint Józsi bácsi hancúrlece élete első viagra-ja után. Egyből meg is ijedtem, és félek, hogy Vidi főszerkesztőbá is azonnal ideges lesz, ha ezt meglátja, és büntetésül ötször fogja velem végighallgattatni a Megadeth legújabb lemezét, ami kb. olyan szar lett, mint a konyakkal lekísért franciasaláta másnap reggeli egyvelegének végeredménye.
De ne essünk pánikba! Térjünk vissza egy kicsit a mondandóm elejére, és vizsgáljuk meg a másik oldalt is, mivel másrészt azért is paráztam egy kicsit, hogy irományom közszemlére való tételéből fakadóan mit is fogok én kapni az egymást szerető, tisztelő, egymásért minden körülmények között kiálló, a testvériség szellemében nevelkedett magyar állampolgár társaimtól. De végül is nem kaptam többet és mást, mint amennyit és amit vártam. Tudatosan nem szóltam bele a kialakult "beszélgetésbe", és nem is tetszikeltem egyetlen kommentet sem, pedig voltak, akiknek a véleményével egyetértettem, és természetesen akadtak olyanok is, akiktől szinte már vártam a személyem ellen irányuló, fröcsögően lealacsonyító kritikákat. Na, pontosan az ilyen emberek létezésének és viselkedésének ténye ösztönzött a Szánalomország című posztom megírására. Nyílván ezek az egyének képtelenek olvasni a sorok között, és rádöbbenni, hogy ez bizony róluk szól. Inkább elkezdenek pocskondiázni, ezzel hűen tükrözve a koponyájukban leledző kis húscafatot. De semmi probléma, ez így van rendjén, végül is magyarok vagyunk. És amúgy is én kérek elnézést, és szégyellem el magam, hogy annak idején odafigyeltem nyelvtanórán.
Na, mindegy. Ez az egész is csak egy szimpla, péntek esti focimeccsből indult ki. Egyszerű dolgokból áll az élet, de ha az ember nem úgy gondolkodik, nem abban hisz, nem azt szereti és nem azon az oldalon áll, mint a másik, akkor indul csak el a harc és a vádaskodás. És ez nem csak olyan hétköznapi dolgokban fedezhető fel, mint a foci, mert tudjuk jól, hogy ha a nagy nyílvánosság előtt például a kukába dobom a rohadt narancsot, akkor bizony várhatóan egyből meg fognak vádolni azzal, hogy biztosan szegfűt növesztek a kiskertemben.
Azt hiszem, nagyjából mindent leírtam, amit szerettem volna ezzel a témával kapcsolatban. Egy dolog jutott eszembe, amely talán még gondolkodásra késztethet bennünket. Az Apocalypto című film villant át rajtam, amely egy idézettel indul:
"Egy nagy civilizáció nem hódítható meg kívülről, amíg nem pusztítja el önmagát."
Tegnap este beültem Miskolcon egy belvárosi szórakozóhelyre, ahol éppen koncertek és egyéb bulik hiányában belépésem pillanatában kezdték el vetíteni a Magyarország - Románia focimeccset.
Gyorsan vettem egy üdcsit és azon nyomban fel is csendültek a magyar himnusz búvalbaszott hangjai. Az addigra már nagy létszámot öltött tömeg szépen végigállta Kölcsey megzenésített versikéjét, majd azt veszem észre, hogy egyedül én maradtam állva, hogy megtiszteljem az ellenfél csapatát is.
Már most le kell szögeznem, hogy utálom a focit, de ha egy dolog van, amit még ettől is jobban gyűlölök, az a kibaszott magyar mentalitás. Ott, abban a pillanatban - látván a körülöttem üldögélő seggfejeket, és a kivetítőn a mellüket verő, a román himnusz alatt a pályának háttal álló "nagymagyarokat" - döntöttem el, hogy én bizony ma este Romániának fogok szurkolni.
Nem is kellett sokat várnom az elképzelésem támogatására, ugyanis már a második percben beszoptuk az első gólunkat. Amúgy én egy műveletlen gyökér vagyok, aki ugyan tanult történelmet, de már kurvára nem emlékszem belőle semmire, így azt sem tudom, hogy az idők folyamán, köztük a világháborúkban, hogyan is alakult a két ország kapcsolata. De ha egy kicsit is gondolkozunk (Igen! Magyarok! Tudjátok, mit jelent az a kifejezés, hogy "gondolkozni"?!), akkor könnyen rájöhetünk, hogy ma, 2013-ban, a jelenkor embereként gyakorlatilag semmi közünk a száz (Vagy a faszom tudja, mennyi!) évvel ezelőtt élő emberekhez. Vagyis, ha az én üknagyapám megölte a te üknagyapádat, ahhoz nekem semmi közöm. Nem tehetek róla 2013-ban. De nem baj, utáljuk egymást, végül is ez a legfontosabb!
Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, miközben néztem a gyönyörűen játszó román focistákat, és a széthulló magyar csapatot. Ilyen reménytelennek tűnő helyzetekben pedig nincs más hátra, minthogy menekülésképpen elővegyük a Magyar Mentalitás Kézikönyvét, és gyorsan alkalmazzuk az első szabályt, amely így szól: "Ne magadban keresd a hibát, hanem azon nyomban kezd el utálni és negatívan minősíteni a másikat!" Persze Ifj. Knézy "Ha most kikapunk, akkor hazamegyek és jól megverem az asszonyt!" Jenő kommentátorbának sem kellett több, egyből elkezdte nyalni és félteni a szegény magyarok seggét, mondván: mennyire tiszteli az életüket veszélyeztető, nem kis rizikókat vállaló magyar szurkolókat, hogy kiutaztak erre a mérkőzésre.
Mi a faszról beszélsz, te gyökér? Elhiheted, hogy egy román se fogja beléd tenni a kését! Nyílván ott is, mint minden országban vannak őrültek, de könyvet is olvastam és filmet is láttam már, amelyekben voltak román vonatkozások, és személy szerint úgy vagyok vele, hogy a románok egy igenis szerethető népcsoport, akik összetartanak. Nem úgy, mint a magyarok.
De ne filozofálgassunk, inkább nézzük tovább a meccset! Hoppá, és már itt is van a második román gól, pedig még az első félidőnek sincs vége. Amikor viszont vége van, akkor jön a kedvenc részem: bekapcsolnak a stúdióba, ahol egy öltönyös, kinyalt, fiatal műsorvezető fasz és egy 20-szoros (Aztakurva!) magyar válogatott labdarúgó vén fasz elkezdik szóban kiértékelni a látottakat. Általában ilyenkor dobom el az agyam. Beszélni a fociról kb. olyan, mint táncolni a betonkeverésről vagy főzni a villanyszerelésről. Konkrétan semmi értelme. De nem baj, bólogassunk illendően, használjunk szép szavakat és mentsük a menthetetlent.
Ezt túlélve már pörög is a második félidő, amelyben tovább élvezhetjük a profi román labdaszerzéseket. Aztán egy magyar szabadrúgásnak köszönhetően a román kaputól kb. 25-30 méterre láthatunk egy Dzsudzsák-féle rúgást, vagy inkább egy rúgásnak szánt valamit, ami nagyjából csak a 16-os vonaláig repíti a labdát. Ez meg mi volt? Kérdezem magamban, tudván, hogy ez a csávó 6 milliárd forintot ér egy orosz csapatnak.
Ilyenkor jut eszembe például Csollány Szilveszter olimpiai bajnok (!!!) tornász, aki jelenleg Izlandon él, mert itthon nem tudja eltartani magát és a családját. Nem baj, pénzeljük csak tovább a magyar focit!
Két kihagyott román ziccer után csak bekotornak még egy gólt a magyar kapuba, beállítva ezzel a 3:0-ás végeredményt. A magyarok ilyenkor természetesen visszaesnek a saját valóságukba, és tovább ölik egymást, mivel elindulnak a válaszkeresések, hogy miért is van az, ami éppen van. Persze arra is kíváncsi lettem volna, hogy mi lett volna, ha a magyar lelátón az egymás mellett álló "Hajrá, Magyarország!"-ozók közül kiderül, hogy az egyik diósgyőri, a másik meg fradista.
Itthon aztán egyből benéztem a Facebook-ra, ahol már tele is volt az üzenőfal a különböző kiírásokkal, amelyekből csupán egy, önmagán túlmutató kijelentés fogott meg. Zámbó Tamás (ex-Kowalsky Meg A Vega, Rúzsa Magdi Band) zenész cimborám írta ki, hogy: "Egy profi zenészekből álló profi zenekar vagy jól, vagy nagyon jól játszik."
Ebből fakadóan szerintem el lehet gondolkozni, hogy mi is folyik itt focilag, politikailag meg úgy minden egyéb szempontból a Kárpát-medence kellős közepén.
Azt már tudjuk, hogy pár hónapja elhagytam a vallásomat, de lassan már a nemzetségemből is kiállok. Nektek pedig, "nagymagyaroknak" kőkeményen bepirítanám most a román himnuszt, hogy tisztelegve álljátok végig. Köcsögök.
Lassan hét éve volt az esküvőm, de mai napig tisztán emlékszem, hogy felhívott a családi eseményeket szervező főosztály vezetője a főosztályról és vidám hangon megkérdezte a helyszíneket, az esküvő alatt bejárt útvonalakat, hogy a nagy napra mind rendbe tudják rakni, újra tudják aszfaltozni és befüvesítsék. Kérdeztem én, hogy ezt mos minek, de csak annyit mondott még mindig vidám hangon a családi eseményeket szervező főosztály vezetője a főosztályról, hogy ez a minimum és ezzel szeretnének hozzájárulni a nagy eseményeihez.
Köszönjük!
Szólj hozzá!
Címkék: fű aszfalt kátyu
Elmúlt a nyár is. Még 4 hónap van hátra. Egészen pontosan: ezzel együtt 122 nap.
A hidegfrontnak köszönhetően azért pia nélkül is volt szerencsém átélni egy nosztalgikus másnaposságot, de ez most teljesen lényegtelen.
Ami sokkal fontosabb: a továbbra is érthetetlenül széthulló körülmények között hirtelen megcsillant egy különös fény, amelynek nem tulajdonítanék égi jelentőséget, de olyan energiával ragadott magával, hogy a "Vágyaim vs. Félelmeim" számontartására kialakított láthatatlan mérlegemen a vágyaimat összegyűjtő kicsiny serpenyőt váratlanul a mélybe rántotta. Vagyis, hosszú évek után rájöttem, hogy halandó emberként a félelmeimmel nem tudok mit kezdeni. Ellenben elérkezhet egy pont az életemben, ahol a vágyaim felülkerekedhetnek a szorongásaimon, és Dr. Csernus Imre kifejezésével élve: végre fejest ugorhatok az előttem álló nagy, ismeretlen kékségbe. Oda, ahol nem tudhatom, hogy mi vár rám, csak annyit, hogy a változás bizony fájdalommal jár, de a Nagy Megmérettetés = Nagy Siker + Nagy Önbizalom összefüggés alapján talán végül én is odaállhatok majd anyaszült meztelenül a fürdőszoba tükre elé - ahol már nem az számít, hogy milyen iskolát végeztem, hol dolgozom és mennyi pénzt keresek havonta -, és büszkén belenézhetek a saját szemembe.
Kicsit eltértem az alaptárgytól, az idei antialkoholizmusomtól, de csak az összehasonlítások végett jegyezném meg, hogy az, hogy egy évig nem iszom szeszt, az egy szimpla elhatározás és semmi több. Nincs benne félelem. Szóval, az előbbiekben sokkal bonyolultabb dolgokról beszéltem - nyílván a magánszférám megtartása érdekében - rébuszokban.
Úgy érzem, egy hatalmas hajrá várható tőlem az év utolsó egyharmadában, de ha bátran belevágok a kitűzött célok megvalósításába, akkor büszkén mondhatom el, hogy lassan elkezdek jobb napokat élni.
Felkelsz, minden bajod van, utálod magad, tudod, hogy téged is alapból utálnak, hánynál, de nincs mire és kire, isten meg addig volt itt amíg, de mit is tehetne, mert nincs és sosem volt, mindegy beindítod magad és kezdődik minden elölről, pörgesd fel és le.
Negyvenegy, nem elég, hogy nem osztható kettővel, de hárommal sem, de konkrétan semmivel, akkor meg minek?
Ha nincs tisztelet nincs élet, ha nincs élet nincs szeretet, ha nincs szeretet nincs megbocsátás, ha nincs a semmi, akkor a minden sem létezik vagyis baszhatod.
Még szerencse, hogy én imádom magam:-)