Ma befizettem az egyéni csúcsomat gyorshajtás ügyileg, ami lehet hogy nem minden idők legnagyobb büntetése, de kurvára idegesítő, sőt vérlázító az egész.

Természetesen a null-tolerancia okán egyetértek azzal az elképzeléssel, hogy szopassanak mindenkit egy gyíkról, de ami sok, az sok!

Sokat vezetek, már lassan 20 éve van jogosítványom, de amióta megvannak a srácaim, sokkal nyugisabban megyek, nem mintha addig a sebesség ördöge lettem volna, de érdekes módon mostanában büntettek meg nem is egyszer. Pedig annyira figyelek, mintha tojást tologatnák, de mégis!

Miért?

Fogalmam sincs. Na jó a múltkor éppen tekertem a gyógyszertárba Rocky-nak valami tudományos megfejtésért és szégyenszemre meg is buktam a szomszéd utcában. Vérszánalmas belátom. 

De a mostani más.

Mikor a sztárfotó készült a négykerekűmről, akkor együtt utazott a család, sőt a fiúk aludtak hátul, mint a bunda és így együtt panorámáztuk végig a Balaton északi partját, nehogy már autópályán hagyjuk ott a kedvenc Hévizünket, hiszen szeretet, béke van, nyaral a család.

Az idili utazás alatt a fotózást úgy szoptam be, hogy még észre sem vettem. Szánalmas.

 

Mi lenne, ha tolnám neki egy Subaru Impreza wrx sti-vel, szerintem akkor sem lenne sokkal rosszabb a helyzet?

Mi a faszt görcsölök nem is értem, teljesen felesleges törekedni a szabályok betartására, úgyis érkezik a batyu, te meg lenyeled, ha szereted a túrót, ha nem.

Kis autó nagy szopás, nagy autó nagy szopás, nincs különbség!

Úgyhogy gyerekek, nem tudom mi a teendő, de szerintem 120 LE alatt lassítsatok, felette meg toljátok neki kegyetlenül, hiszen így is, úgyis szopni fogtok és fizettek mint az állat!

Témában egy magyar megfejtés:

Témában egy külhoni megfejtés:

Óvoda 1.

2010.08.31. 14:56

vidi

Beszarás, de a nagyobbik fiam mától óvodás lett és én roppant büszke vagyok rá, hiszen egy jól nevelt, ügyes, okos, rendkívül szép és bűbájos kisfiú, aki minden szeretet és támogatást megérdemel. IMÁDOM!

Az óvoda jó dolog, bár nem vagyok teljesen meggyőződve a hasznosságáról, de az mindenképpen pozitív, hogy a srácok együtt elkezdik tolni az élet talicskáját, szocializálódnak, kapcsolatok születnek, összejönnek a barátok, elviselhetővé válik a szülők hiánya, eltűnik a szorongás az idegen környezetben, a közös programok, a játék megedzi és életre valóvá neveli a kisembereket.

Az óvoda ennek megfelelően roppant hasznos a szülők számára is, bár nehéz szívvel adja oda az ember bárkinek a gyermekét, főleg úgy, hogy tulajdonképpen egy fekete lyuk az egész.

Magyarországon 1828. május 27-én nyitotta meg kapuját az első óvoda Brunszvik Teréz jóvoltából a budai Krisztinavárosban, a Mikó utcában.

Az óvodában a gyermekekkel foglalkozó tanár óvónő/óvónéni vagy perverzebb helyeken óvóbácsi felügyeli a rendet és a biztonságot, miközben különféle közös foglalkozást, közös játékokat játszik a gyerekekkel, melyek révén motiválja őket szókincsük fejlesztésére, a reál tudományok, a zene, a művészetek (főleg rajzolás, festészet) megismerésére, illetve a szociális viselkedési normák megértésére és azok elsajátítására.

A kedvesemet roppant megviselte a dolog, hetek óta az óvoda körül forog minden otthon, de ez nam baj, sőt. Nagyon ügyesen levezényelt mindent, ahogy kell én meg a lúzer apák legjobbika csak követem az eseményeket.

Örömmel jelentem, hogy eddig minden rendben van, nagyon ügyes a gyerek, úgyhogy hajrá Fiam: A végtelenbe és tovább!
 

 

Ui.: Bármi rossz történik az oviban a gyerekkel, esküszöm, hogy napalmmal felégetem az egészet, vérfűrdőt rendezek, sőt vérgőzfűrdőt!

38! > SZÁNALMAS!

2010.08.30. 16:22

vidi

 KÖCSÖG!

Voice Of The Soul

2010.08.30. 13:43

vidi

Perverz dolog, de semmi tudatosság nincs benne, hogy pont a születésnapon írok pár gondolatot egy felejthetetlen és roppant tehetséges emberről, aki nagyon fiatalon elhagyott minket, óriási űrt hagyva maga után.

Akkortájt lett lakásom pesten, mikor ez az ember meghalt és nincs mit szépíteni az akkori (háló)szobám ajtaján egészen a család alapításomig, pontosabban a költözésig ott volt a mester képe, ez uszkve 8 év. Nem volt olyan hét, hogy ne hallgattam volna végig valamelyik lemezét magamban filozofálgatva, merengve, hogy is van ez az egész élet téma.

Hihetetlen energiát adott akkor is és ad azóta is nekem a zenéje. Albumai mindegyike a mai napig az életem szerves része, az autóban/melóban szinte mindig meghallgatom valamelyiket, egyszerűen zseniális, minden téma, minden hang, nekem szó szerint a létezéshez kellenek ezek a zenék.

Most éppen a The Philosopher-t hallgatom, de már tudom, hogy a Bite The Pain lesz a következő, mert fel kell töltődnöm, kell az energia, valahogy meg kell másznom a Crystal Mountain-t!

Hogy kiről is van szó?

Akik ismernek azoknak semmi meglepetés nincs benne, de így a negyvenhez közel és egyre fáradtabban kell az energia, ami nekem egyre inkább a zene és ebben Chuck egy lemeríthetetlen elem!


Chuck Schuldiner (1967. május 13.– 2001. december 13.) amerikai gitáros, énekes, dalszerző, szövegíró, a death metal stílus egyik úttörő egyénisége.

Chuck a valaha született leginvenciózussabb gitáros volt, aki mindig és mindenkor feszegette, mind a maga, mind a zene határait, egyszerűen egy elképesztő zseni volt, akit sokan csak a halála után értettek meg, az már csak egy hozadék, hogy ő maga volt a névadója egy stílusnak.

Első zenekarát a Mantas-t 16 éves korában alapította, majd egy évvel később létrehozta a Death zenekart, mellyel komoly elismerésre tett szert a metal műfajban. A Death 1987 és 1998 között hét stúdióalbumot adott ki összevissza felállással. Az egyedüli biztos pont Chuck volt, aki stílusától függetlenül folyamatosan elismerést vívott ki magának innovatív gitárjátékával.

1997-ben csinált egy új zenekart is Control Denied néven, melyben a Death szellemiségét vitte volna tovább, annyi változással, hogy az énekesi feladatokat egy nála sokkal kvalifikáltabb torokra bízta.

Chuck soha nem elégedett meg a szövegi és zenei klisékkel, amik lássuk be ennek a kiszámítható műfajnak az alappillérei. Az 1991-ben megjelent negyedik Death korong, a Human-től kezdve a zene sokkal technikásabb lett, azonban megtartotta a zsigeri agressziót is, a szövegek pedig sokkal intelligensebbek lettek, sőt megjelentek a filozófiai elemek, emberi érzések, mondhatni szentimentálissá vált a brutalitás.

Innentől semmi nem állhatott a zenei fejlődés útjában, ami olyan roppant progresszív és elképesztő albumok sorozatát eredményezte, mint az Individual Thought Patterns, a Symbolic és a hattyúdal The Sound Of Perseverance.

1999-ben megjelent a Control Denied név alatt The Fragile Art Of Existence és többnyire lelkes kritikák és rajongók fogadták, Chuck itt csak a gitárjátékra összpontosíthatott, de innentől minden megváltozott, ugyanis ’A létezés törékeny művészete’ cím új értelmet kapott, amikor 1999-ben Chuck-nál rosszindulatú rákos daganatot diagnosztizáltak.

1999 májusában agytumort diagnosztizáltak nála, a radioterápia után műtéti úton távolították el a daganatot 2000 januárjában. A műtét költségei anyagi csődbe vitték a családját. Az utókezelésre alapítványokon keresztül gyűjtöttek pénzt a rajongók és a zenésztársak. A betegség ezt követően elaludt, már-már fellélegezhetett, de 2001 májusában megint jelentkeztek az egyre elviselhetetlenebb tünetek. 

Az interneten keresztül érkezett a riasztás, amikor kiderült, hogy a Schuldiner család nem rendelkezik a megfelelő kezeléshez szükséges pénzzel. Baj volt, de nem gyengén.

Betegsége rendesen összehozta a metál világot és mindenki segíteni akart, hihetetlen volt az egész. Létrejött egy Chuck Schuldiner alap, internetes árveréseket tartottak felépülésének támogatására és számtalan segélykoncertet is tartottak, még itthon is volt buli a megsegítésére.

Az utolsó segélykoncertet mindössze pár héttel a halála előtt tartották meg, ekkor már képtelen volt kommunikálni, válaszolni az e-mailekre és a megtört édesanyja tartotta a kapcsolatot a külvilággal. 2001 december 13-án, óriási lelki támogatás közepette, megbékélve hunyt el.

Chuck távozásával véget ért Death a Control Denied története is, azóta számomra ez a zene halott, egyszerűen elképzelhetetlen Chuck Schuldiner zsenije nélkül, de remélem nem csak bennem él tovább.

Chuck itt és most meghajlok előtted!

Köszönöm.

Empty words



Chuck Schuldiner diszkográfia:

DEATH:
1987 - Scream Bloody Gore
1988 - Leprosy
1990 - Spiritual Healing
1991 - Human
1992 - Fate (válogatás)
1993 - Individual Thought Patterns
1995 - Symbolic
1998 - The Sound Of Perseverance
2001 - Live In L.A.: Death & Raw (koncert)
2001 - Live In Eindhoven (koncert)

CONTROL DENIED:
1999 - The Fragile Art Of Existence
 

LIKE A STONE

2010.08.27. 13:03

vidi

 

A bányász barátaimnak küldök egy nótát, kitartás srácok!

2 komment

Címkék: chile bánya

2 komment

Címkék: rock cult

Jó szerencsét!

2010.08.26. 15:03

vidi

Van ez a chilei bányaszerencsétlenség, ami mellett nem mehetünk el szó nélkül. Mindig is tudtam, hogy a bányászok kőkemény emberek, ahol a tisztelet, a hierarchia és a bizalom az úr, mindenki tudja a helyét, nincsenek felesleges körök, semmi bomlasztó és romboló tényező. Itt kocka minden, semmi mellé beszélés, hiszen mindenki tudja, hogy a fegyelem a túlélés záloga.

Nézzétek meg mi is van itt, ezek igazi férfiak baszod, itt dologozik a tesztoszteron rendesen! 

A vájárok a bánya beomlása óta egy 50 négyzetméteres üregben várták, hogy rájuk találjanak. Az omláskor szolgálatot teljesítő brigád műszakvezetője az 54 éves Luis Úrza állt a csapat élére. A műszakvezető szigorú utasításait követő csapat a körülményekhez képest kifejezetten jól van, sőt még a pszichológusok is meg vannak lepve a bányászok viszonylag kielégítő állapotán. Élelmiszert és vizet juttatnak le csövön keresztül a mentésre váró bányászoknak, tehát az élelmezés megoldott, sőt kisebb elemlámpákat és gyógyászati eszközöket is fognak leküldeni.

A vájárok a bánya beomlása óta egy 50 négyzetméteres üregben várták, hogy rájuk találjanak. Az omláskor szolgálatot teljesítő brigád műszakvezetője az 54 éves Luis Úrza állt a csapat élére. A műszakvezető szigorú utasításait követő csapat a körülményekhez képest kifejezetten jól van, sőt még a pszichológusok is meg vannak lepve a bányászok viszonylag kielégítő állapotán. Élelmiszert és vizet juttatnak le csövön keresztül a mentésre váró bányászoknak, tehát az élelmezés megoldott, sőt kisebb elemlámpákat és gyógyászati eszközöket is fognak leküldeni.

Ma a chilei egészségügyi miniszter közölte a lent rekedt bányászokkal a hírt, hogy még három hónapot kell lent tölteniük, amit teljesen nyugodtan vettek tudomásul. Az amerikai Űrkutatási Hivatal (NASA) szakemberei segítségével a bányászok különböző gyakorlatokkal szimulálják a teljes sötétségben a nappalok és az éjszakák változását, illetve egy speciális edzési és rekreációs programot alakítanak ki számukra, benne sok játék, figyelemelterelés és kőkemény napirend.

A bányászoknak megfelelő erőnlétben kell lennie, mire elkészül az a járat, amin keresztül kihozzák őket. Ugyanakkor nem szabad elhízniuk sem, hiszen az alagút csak 66 centiméter széles lesz.

Srácok kitartás, csak kőkeményen! (Dobok egy visszaszámlálót, Veletek vagyunk!)


Ez más most megfilmesítésért kiállt, döbbenetes, elképesztő sztori, remélem lesz happy-end!

süti beállítások módosítása
Mobil