Nagyon sokszor kitárgyaltuk már, hogy mindannyian zenefüggők vagyunk, és az Isteni muzsikák nélkül nem élet az élet.
Ehhez a dologhoz, pontosabban a zene megalkotásához nélkülözhetetlenek a hangszerek (ugye milyen okos vagyok?!), amelyeket én kiváltképp szeretek, mint gyakorló zenész.
Gyerekkoromban átestem némi zongorázáson is, amit abbahagytam, hiszen már egészen két éves korom óta gitározni szerettem volna. Általános suli harmadik osztályában a zongoratanárt elküldve a picsába (mert egy gyökér volt), végre megkaparinthattam a gitárt, amelynek nyúzását azóta is végzem.
Emellett szeretek dobolni is, maximalizmusomból kifolyólag a pontosság híve vagyok, amelynek a dob az egyik alappillére a zenében.
Na, de nem is tudom, hogy most minek mentem bele ilyen mélyen a dolgokba, csupán rájöttem, hogy muszáj vennem egy ukulelét, mert nagyon tetszik a hangja, az egész hangzásvilága.
Kezdjük is a hetet egy visszafogottabb, ukulelés dallal, Eddie Vedder előadásában.

Időjárás jelentés: Ma ugyanolyan idő lesz, mint holnap!
Ma hosszas szervezés után, biztonsági szervezeti közreműködéssel Etelközi Vatát leráztuk, mint abroszról a morzsát és persze minden elérhetőségét is ennek megfelelően töröltük. Hurrá! (Blogolni persze fog a továbbiakban is!)
Ma este Tökölön bemutatják a Ben Hurt, jegyek még korlátozott számban kaphatóak, a jövő hónapi Cápa egyre már sajnos nincs jegy!
Cinkótán a hétvégére tekintettel ma egyszer, délután 5-kor megáll a HÉV!
A blogunk megjelenik egy saját brand-del és rárepülünk az MLM-piacra, hogy dőljön a lé és rajtunk kivül mindenki szopjon. (Üzleti terv később!)
![]() |

Sokan nem is tudják, hogy rengeteg egyszerű, hétköznapi dolgot kinek tulajdoníthatunk, ki találta fel őket.
Én összeszedtem néhányat, csak hogy okosodjanak a blog olvasói.
1. Samuel Ueveg - az ő nevéhez fűzödik a közkedvelt optikai eszköz, mellyel a gyenge látás magas htásfokkal javítható.
2. Michael Ream - ő találta fel, hogy a vágóhídi állati nyesedék hogyan dolgozható fel pépessé és árusítható közkedvelt konzerv alakban.
3. Samuel Allen Zoe - a kitalálója annak az egyszerű eszköznek, mely erős napfényben látószervünket megóvja, illetve annak zavarát enyhíti.
4. Thomas Bola - a kitalálója egy közkedvelt sorsjátéknak, mely során olcsó bóvlikat és giccseket, esetleg más ajándéktárgyakat sorsolnak ki egy kalapból sorszámokat kihúzván.
5. Albert Cohol – gyümölcserjesztési folyamat ki és feltalálója, életünk boldog perceiért felelős, hálánkat magáénak tudó zseniális fiatalember. Sajnos már meghalt, májbetegségben.
6. William Entjue – informatikai adatbeviteli eszköz feltalálója, Bill Gates egyik nagy haverja...
/a helyes megfejtéseket kommentben.../

Úgy látom, Tarlós ismét kitett magáért, mint anno kicsiny falunk ránk eső területi képviselője, Sólyom "Kemény vagyok, mint az orosz tél!" Sándor, akinek 4 (vagy 8?) év alatt egyetlen megszólalása volt az üléseken, akkor is az, hogy a drága Ibolya telepünket, amelynek még Jani bácsi szomszédom (Isten nyugosztalja) adta a nevét, kereszteljük át Üveggyári útra, vagy Üveggyári telepre! Ennyi idő távlatából, ezúttal is: Sándor, köszönjük!
Most pedig Tarlós jelentette be, hogy megtisztelné a Rock and Roll Királyát egy ilyen becses "kitüntetéssel", hogy Budapest egyik terét vagy utcáját róla nevezné el.
Az ok: 1956-ban egy amerikai tévéshow-ban 30 millió amerikait szólított fel Elvis, hogy adakozzanak az '56-os magyar hősök számára.
Azt, hogy hol is legyen az Elvis Presley utca, a budapest.hu oldalon lehet szavazni, vagy az eredeti index-es cikkben voksolni.

Valaki elmondhatná nekem, hogy miért néznek meg a végén három rivert is?!

Amerikában vannak tájékozott emberek is, nem mindenki dagadt és hülye, de ilyet elég ritkán tapasztal az ember. Van egy zseniális brooklyn-i cég a Filthy Home, aki bedobott nekünk, az egyébként zseniális cuccai mellé, pontosabban közé egy elképesztően jó country stílusú, leselejtezett konyharuhára hajazó öntapadós tapéta kollekciót, piros, zöld és rózsaszín színekben.
Komolyan, most ennyire naprakészek kicsiny országunkból, ennyire jól ismerik a belpolitikai helyzetet, vagy csak véletlenül lőttek tízest?
Ugyanis itt vannak a szebb napokat látott pártok és a szocik, akik állandóan azt hangoztatják, hogy újra kell építeni magukat az alapoktól, mert ekkora mélytorkozásra nem voltak felkészülve, pedig csak a 2/3-át kellet benyelniük.
A demokrácia letéteményesétől, Brooklyn mélyéről meg is jött az első segítség, hiszen gondoljunk csak bele, egy párt életben tartásához kellenek közösségi terek, székház, ilyesmi, aminek nagyon fontos a belső építészete, a falak megjelenése.
A tapéta mindenki tudja remek dolog, főleg ha ennyire egyértelműsíthető, az amúgy igen korlátozott felhasználási terület.
Akkor lássuk miről is beszélek.
MSZP-s piros-fehér design tapéta:
![]() |
MDF-es zöld-fehér design tapéta:
![]() |
és a liberális SZDSZ-es rózsaszín-szürke design tapéta:
![]() |

Blogunknak nem szokása a nosztalgia, de én azért néha szeretek eltűnődni a régi szép emlékeken.
Bár a világ már nem olyan, mint volt (vagy a jövő sem a régi?), mégis van nekünk egy rendíthetetlen Pipiske dombunk, amelynek a tetején virít a majális park.
Itt minden év április 30-án irgalmatlan bulik szoktak lenni, és a már többször említett helyi Screen zenekarnak is volt egy időszaka, amikor rendszeres fellépője volt a műsornak.
Egyszer egy klipet is elkészítettek a srácok, amelyben rengeteg hegyi jelenet is van, többek között a 3:00 percnél kiemelkedő egy másodperc, amikor is Vidi ölében integetek bele a világba, vagy a kamerába. Voltam vagy 9 éves, se.
Szóljon ma ez a régi szép emlékek örömére!
