Na egy kis igazi rockandroll, amit vagy így kell játszani, vagy sehogy, legfőképpen trióban, a TCS meg természetesen elmehet a picsába!Lemmy ’60 felett már csak szopatok!” Kilmister és csapata egyértelműen az etalon r’n’r banda. Phil Campbell, Mikkey Dee…

Tények egymás után, márcsak a miheztartás végett. A képviselők 60 év helyett 55 évesen vonulhatnak nyugdíjba, és ráadásul a teljes összeget megkapják, nem pedig a 8%-kal csökkentettet. Hogy is van ez? Hát így köcsögök! 2009-től évente 183 nappal növekszik a nyugdíjkorhatár, egészen 65 éves korig,…

A nyolc év lejtmenet egyik illusztris képviselője volt, ez a sziklaszilárd jellemű ősdemokrata, vagyis Szekeres Imre, a Kárpát-medence katona-viseletlen katonai szakértője, az egyszemélyes hadsereg, barátainak „Imirambó”, az absztinens alkoholista, a beszédszintetizátor…

olvasd tovább köcsög »
Szánalomfaktor: (5/5)
Szerintetek: (0/5)

1910. szeptember 22.

2010.09.22. 10:29

vidi

Száz éve, 1910. szeptember 22-én Budapesten született Faludy György, magyar költő, műfordító, író. Emlékezzünk meg róla, megérdemli.   Édesapja vegyész, a felsőfokú ipariskola tanára volt. 1928-ban az Evangélikus Főgimnáziumban tett érettségi vizsgát, ezután 1928–1930-ban a bécsi,…

„Jó magyarnak lenni, igen nehéz, de nem lehetetlen!” (Széchenyi István) Tudtad-e, hogy a világ második alkotmánya a miénk? Az első az izlandi 720-ból, a második pedig: Szent István király intelmei Imre herceghez. Tudtad-e , hogy a Honfoglalás idején Európában csak a görögöknek és a rómaiaknak volt…

Koncert pillanatkép

2010.09.20. 14:51

vidi

Biztos izgalmas és mozgalmas koncert lehetett, ez az igazi heavy! A kék szögvas pad az odaver rendesen és a szinkron tánckar se kutya (figyeljétek meg az együttmozgást) a búvárarcú nőkkel!

süti beállítások módosítása