Azt sokan tudják, meg itten az érdektelen blogolgatás közben is lejöhetett, hogy a Wall Of Sleep a szívem csücske. Túlzás nélkül a legjobb magyar zenekar.
Voltam már rengeteg koncerten, de mindig ledöbbenek, hogy Füleki Sinyi milyen nagyszerű gitáros és ember is, főleg, hogy mostanában hol uszodában, hol játszóházban is sokszor összefutok vele és ilyenkor nagyon jókat dumálunk.
Na de a rövid felvezető után térjünk a lényegre és tekintsétek meg egy zseniális szám remek videóját, az egyik igencsak remek hangulatú Kultiplex-es WOS koncertről.
A poszt címe nem véletlen, várom az esetleges megfejtéseket, márha értitek mire gondolok?
A napilaci-ék elképesztő zeneimádata, az amúgy sem gyenge zenefanatizmusomra igen jó hatással van és legalább annyira pörgeti, mint mostanság a légkondik a villanyórákat.
Komolyan kezdek már megrettenni magamtól, hogy mennyi zenét hallgatok. Szerencsére a mennyiség nem megy a minőség rovására, sőt.
Egyébkén én mániákus ismétlő zenehallgató vagyok, ha beugrik valami az agyamba, akkor van, hogy napokig le sem szakadok a témáról. A legújabb, vagyis újra képbe került társaságom, főként a Hegyaljás koncertjük és a közelgő új albumuk kapcsán a Mastodon.
Komolyan tegnap is egész éjszaka a crack the sky-t dúdoltam magamban: Deep withing the endless void Searching for a sign…Strike the shepherd Sheep will scatter Mountains of despair…Weight of worlds is on your shoulders Hear the voice of gold…Desperate heathens flock to sirens Guard your heartache well…Please tell Lucifer he can't have this one Her spirits too strong…
Hallgassátok meg ti is! ZSENIÁLIS!
Szögezzük le az elején: Sandra Nasic-be szerelmes vagyok, Kerry King meg maga az Ördög.
Azt hiszem, ezek a gondolatok kavarogtak forgószélként az agyamban - na meg az az X vagy inkább XX sör -, amikor magam mögött hagytam az idei Hegyalja fesztivál pénteki napját.
Az úgynevezett "életre szóló élmények"-nél az ember általában csak utólag döbben rá az átélt események súlyára, de jelen esetben már a folyamatok közben is felocsúdhattam a nem mindennapi történések jelentőségeire.
Előételként elfogyasztottam pár Óriás, majd 3-4 Isten háta mögött dalt a Malátabárban, és szépen lassan átcsurogtam a nagyszínpad első sorába, hogy még véletlenül se csússzak le a Guano Apes 9 órai kezdéséről.
Porondra is léptek egyből a német muzsikusok, akiknek elsősorban a pocsék hangosítással, majd a nagy számban megjelent, ám feltűnően unalmasan ácsingózó tömeggel kellett megbirkózniuk. Persze a Quietly sem az a kezdőnóta, amelyre úgy megőrülnének az emberek, így aztán - mindenki a saját szerencséjének (meg jókedvének) a kovácsa alapon - a hátráltató körülményeket kiiktatva elkezdtem magam individuálisan jól érezni.
Nehéz helyzetben voltam, amikor a már említett kritikán aluli hangosítás Sandra német akcentusú, angol nyelvű felkonferálásaival keveredett. Így aztán a Pretty in scarlet című dal előtt a lányoknak szóló monológja közben lábujjhegyre állva, égig érő karjaimmal próbáltam manifesztálni jókedvemet, amikor mosolyogva rám nézett, s nemi identitásomat megkérdőjelezvén megkérdezte, hogy én lány vagyok-e? (Vagy valami hasonlót.) Minden nyelvi és nem nyelvi eszközt bevetve egyből közöltem vele, hogy "No!", majd ezt egy pár másodpercig tartó szemkontaktus-alapú egymásra mosolygás követte.
Yes! Szemeztem Sandra Nasic-kel, és nagyot tévedtem, amikor azt hittem, hogy ezzel véget is ért a mi kis románcunk, ugyanis 1-2 dal után már a férfiaknak dobta fel a mindent vivő óhaját: "I wanna see the naked bodies of you, guys!". Majd amikor keresztülsétálva a színpadon meglátta, hogy én még nem vagyok félmeztelen, egyből megállt, és a fülig érő mosolyával vetkőzésre szólított fel, hogy legyek már olyan kedves, és vegyem le az izzadtságtól átázott pólómat, amely akció sikerült is olyan 20 másodperc leforgása alatt, ami aztán nagy sikítást eredményezett.
Visszatapsolva Őket a ráadásra söröket és ásványvizeket dobáltak be a verejtékükben fuldokló népeknek, amelyek közül egy vizet a dobostól sikerült megkaparintanom.
A koncert végére már a negyedik vagy az ötödik órát töltöttem folyamatos állással, így az elvesztett folyadék pótlására szolgáló célszerszámok megvétele után, s annak tudatában, hogy egy valamivel keményebb zenekar következik, már valamelyest biztonságosabban, a középmezőnyben foglaltam magamnak állóhelyet.
Be is robbantak a stage-re a thrash császárai a legutóbbi albumuk címadó dalával, a World painted blood-dal. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a húsevő baktériummal fertőzött Jeff Hanneman gitáros még most sem tért vissza a bandába, de itt volt helyettesítőként az Exodus-os atyagatya, Gary Holt, aki pöcre pontosan letolt minden Slayer témát, a szólókat is beleértve. Sajnos a hangosítás ugyanolyan értékelhetetlen maradt, még az optikai tuning-ként felpakolt 36 db (!) Marshall láda ellenére is. Ebből kifolyólag az olyan darálós témák, mint például a War ensamble, egyszerűen élvezhetetlenek voltak.
Legalább Kerry King mindig rálépett a szólókiemelő lábkapcsolójára, így azokban némileg érthető, és tisztán kivehető volt a gitárjátéka. Többnyire a középtempós dalok jöttek inkább át, értem ezalatt a Seasons in the abyss-t vagy éppen a Dead skin mask-ot.
Egy ilyen szigorú imázsú zenekarnál az arckifejezésekből nehéz eldönteni, hogy éppen élvezik-e a bulit, vagy csak rutinból tolják az egészet, de Tom Araya azért néha bevetett egy-két csakis Rá jellemző indián bájvigyort.
|
|
Irgalmatlanul jól és pontosan játszottak, és még az sem zavarta Őket, hogy a koncert végén kialakult kisebb zivatar okán még az áram is elment fél percre. De nem álltak meg, ugyanúgy tolták a dalt, amiből csak Dave Lombardo-t lehetett hallani, majd mikor visszajött az áram, ment tovább minden, mintha semmi nem történt volna.
Zseniális este volt. Kifelé jövet pedig mindenkinek elmeséltem az általam kreált fárasztó, ám roppant recsegő faviccemet, amely úgy szól, hogy:
- Batman-nek melyik a kedvenc zenekara?
- Hát a Guano Apes...
3 komment
Címkék: fesztivál hegyalja slayer guano apes
Mai hír, hogy Keith Caputo az egyik legnagyobb, de méretre a legkisebb (157 cm) rock and roll énekes hosszú és embert próbáló vívódás után nővé operáltatja magát.
"Male to female transsexuals like me are the women who give up male privilege for femininity! Threaten the patriarchy!" - Twitter.com/KeithMinaCaputo
Ez természetesen nem baj, az ő élete, azt csinál, amit akar, de a bátorsága és őszintesége mindenképpen elismerésre méltó.
Keith Mina néven fog tovább futni, én mindenképpen szurkolok neki, mert már a Life of Agony-ban is roppant kedveltem karizmatikus személyiségét, de igazán a szóló dolgai ihlettek meg, ahol már teljesen kibontakozva, kifejezetten elgondolkodtató és csodaszép muzsikát csinál. Igazi művészlélek, aki a szívét-lelkét beleadva, katartikusan éli meg a zenét.
Először szóljon egy LOA klasszikus, a Weeds!
'...These weeds have grown where the sun once shown And I can feel it ... This space between us...'
Ez pedig a 2008-as A Fondness For Hometown Scars szólólemezéne Got Monsters című száma, tavaly készült belőle egy zseniális klip Niko Bikialo rendezésében, amiben nem lehet nem észrevenni és meghallani a mára egyértelműsített identitásválság okozta lelki vívódást.
Bónuszként, pedig egy elképesztően príma AIC feldologzás, csak az igényeseknek!
Nem tudok mit mondani, respekt Uram/Hölgyem!
Szólj hozzá!
Címkék: identitás bátorság weeds napi zene life of agony keith caputo keith mina got monsters
Tumblr-szerű villámposzt:
Akkor megyek és megnézem a Guano Apes-et meg a Slayer-t!
1 komment
Címkék: fesztivál hegyalja slayer guano apes
A tokaj-rakamazi kempingben 1998-ban volt egy elképesztően sikeres turisztikai találkozó, vagyis EFOTT (Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója), de nemcsak azért mert ott voltunk a tesóimmal és a barátaimmal, hanem úgy általában, ugyanis EFOTT még nem ütött ekkorát (azóta sem!).
Príma volt a szervezés, baromira jó volt a hangulat, tele volt hihetetlen arcokkal, jók voltak a koncertek, meg persze zseniális volt a helyszín, ami megalapozta egy sikertörténet kezdetét.
Egy-két momentum az akkori buliból, csak azért, hogy érezzétek miről is beszélek.
A srácokkal vonattal vágtunk neki a túrának, de emlékeim szerint az úti ellátmány (az utasellátós 3db sör/fő) már Szerencsre elfogyott (ez kb. 25 perc!), úgyhogy sivatagi cápaként értünk a helyszínre. A bejutás kicsit macerásra sikeredett, az elképesztően sok és korán érkező vendég miatt, de innen már minden klappolt.
A bejárattól 3 méterre lévő kemping sörözőben Zolika barátommal benéztünk, hogy megiszunk egy gyógysört, ami olyan remekül sikerült, hogy le is tettük a kiszéket, hiszen majdnem egy napig ott is maradtunk (még jó hogy folyamatosan nyitva volt!). Senki nem tudott kikönyörögni minket, de a kiszáradástól sikeresen kikecmeregtünk.
Másnap reggel (mi még mindig bent ültünk!) megérkezett az enyhén ittas Sid Kapitány barátunk, aki feltette a beléptetésnél a mindent vivő kérdést: Meg tudnád mondani, hol van a sátram? A beengedő ember kicsit lemerevedett, de vette a poént és betuszkolta Sidet, akit odaültettünk magunk mellé és megvigasztaltuk.
Sid egyébként a fesztivál előtt bevásárolt egy turkálóban, konkrétan vett három otthonkát, egy zakót, pár nyakkendőt és egy rövidgatyát, ezen kívül mást nem is hozott, sátrat meg végképp. (Amúgy az EFOTT végéig a sátrát kereste!) Az egész fesztivált otthonkában, vagyis fesztiválkában nyomta végig, estére persze rávette a zakót és nyakkendőt kötött!
Egyéb érdekességek:
• Itt jött össze Petya tesóm a feleségével.
• Az Ektomorf atyaúristen Farkas Zotya rózsaszín gitáron reszelte a ’Nem engedem!’-et.
• A Padödő koncerten! sikerült 15 percig Siddel a nyakamba ugrálni, utána összeestem. (Sid alsóhangon 100kg!)
• Mire magunkhoz tértünk napközben, mindig elfogyott a babgulyás mindenütt!
• B.Ákos barátom hozott füstölő színeset, amivel Szasza egy fa tövében liftkezelő lett, egy páran be is szálltunk és mentünk pár emeletet!
• Én egy zsebes bermudában, egy MOOD pólóban és egy túracipőben nyomtam végég, Szasza haverommal konkrétan ruhába jártunk zuhanyozni, de minek nem tudom.
• Fociztunk valakikkel, de úgy kaptunk ki, hogy szinte senki nem találkozott a labdával, páran nem is látták!
• Egy ezresből 6 sör simán kijött!
• Azóta mindenkinek van minimum egy gyermeke, akinek nincs, annak van bogara vagy kutyája!
Ne ebből a hobbibuliból és ennek a sikeréből lett egy zseniális húzással a Hegyalja Fesztivál, ami már több, mint 10 éve igencsak meghatározó mulatság mifelénk.
Mivel most sem veszek részt a ma induló fesztiválon, de fürkésző és szakértő szemem mindig a pályán van, azért az általam javasolt bulikat megosztanám veletek:
SZERDA
16:40 Magma Rise (KÖTELEZŐ)
18:00 Nevergreen
20:00 Turbo (KÖTELEZŐ)
21:00 Amorphis (KÖTELEZŐ)
23:00 Airbourne
02:20 Hollywood Rose
CSÜTÖRTÖK
16:00 Cadaveres
17:10 Sear Bliss (KÖTELEZŐ)
18:20 Watch My Dying (KÖTELEZŐ)
19:50 Bloody Roots
20:50 Ektomorf (KÖTELEZŐEN AJÁNLOTT)
22:00 Ferenczy György és a Rackajam (KÖTELEZŐ)
22:30 Deicide (KÖTELEZŐ)
23:00 Mastodon (ABSZOLÚT KÖTELEZŐ!)
00:10 Belphegor
01:11 Doors Emlékzenekar
PÉNTEK
14:20 Partyzan
16:40 Kowalsky meg a Vega
18:00 Akela (KÖTELEZŐ)
19:00 Óriás
20:20 Isten Háta Mögött (KÖTELEZŐ)
21:00 Korpiklaani (KÖTELEZŐ)
23:00 Slayer (SZERINTED KÖTELEZŐ?)
23:20 NEO
02:20 AB/CD (KÖTELEZŐ)
SZOMBET
14:30 Leander (KÖTELEZŐEN AJÁNLOTT)
16:40 PASO
17:00 Insane
19:30 Blind Myself
21:00 Subscribe (KÖTELEZŐ)
23:00 Kosheen
02:10 Grand Mexican Warlock (KÖTELEZŐ)
Egy koncertet raktam abszolút kötelező kategóriába, ami akkor is kötelező, ha nem vagy a műfaj híve. Ez pedig a Mastodon! A többi szerintem egyértelmű, hogy miért, egyszerű, bogarászd végig a blogot!
Az ominózus EFOTT után egy évvel alakult egyébként a zenekar, ami mind felfogásában, mind hozzáállásában, mind a zene iránti alázatában példaértékű, egyszerűen megkerülhetetlen alap napjainkban. Az atlantai kvartett Brent Hinds (gitár, ének), Bill Kelliher (gitár), Troy Sanders (basszusgitár, ének) és Brann Dailor (dob) azon kevés metálzenekarok egyike, amely úgy népszerűek, nagyszerűek, hogy mindeközben zeneileg nem hajlandóak kompromisszumokra. A közösségi IQ szint feletti, rendkívül komplex, hegymászós, barlangászós, búvárkodós, ejtőernyős, dimenziók között ugrálós, megfoghatatlan muzsikájuk abszolút kötelező, aki nem lesz ott, az engem sért meg. (Megtekintését lehetőleg józanon javaslom, utána lesz még idő berúgni!)
Nem tudom, melyik számuk lenne jó beharangozónak, én a 2007-ben a Colony Of Birchmen Grammy-díjra jelölt dalukat választanám, de csak azért mert ebben az évben a szintén fellépő Slayer győzött az Eyes Of The Insane tánczenével!
Jó mulatozást fiatalok!
1 komment
Címkék: efott kemping hegyalja tesó slayer mood mastodon ektomorf colony of brichmen tokaj rakamaz sid kapitány
Füleki Sinyi a legnagyobb dalszerző és riffmester! Első 15 másodperc egyszerűen zseniális, ahogy az egész szám is! Gyerekek ez egy jó 'autómagnóban' úgy szól, hogy beszartok, lehet kipróbálni!
Ez a CD (természetesen az eredeti!) volt a kocsiban egész nyaralás alatt (Apa adj rá hangot, ezt szeretem!)!