A nap mottója: "Ne keménykedjé', én a húsiparba' dó'gozom, Németországba'!"
Van, amikor sokan olvassák a blogot, és van, amikor kevesen. Az oldalt látogatják ismerősök, és ismeretlenek. A posztokba pedig néha bele-beleolvasnak családtagok is, de olyanok is akadnak, akikhez vér szerint semmi közünk.
Sokan nem ismernek engem, de talán ettől nagyobb halmazt alkotnak azok, akik ismernek. És szeretnek. Tudják, hogy gyakorlatilag egy nyitott könyv vagyok az emberek előtt, mivel az őszinteség az egyik legnagyobb erényem, még ha sokszor - elismerem - paraszt is vagyok. Bár rengetegszer mondtam már olyan dolgot, amelyet később megbántam, de akkor is akad olyan, ami mellett már évek óta szikla szilárdan kitartok. A posztjaimat teljes mellszélességgel felvállalom, de van olyan bejegyzés is a gépemen, amelyet hónapokkal ezelőtt, hetekig írtam, de valahogy mégsem voltam biztos a dologban, hogy feltöltsem ide.
Hétről hétre megihletnek a színművész, Sztankay István fiának, Ádámnak a life.hu-n közölt írásai, A facér pasi naplójából címmel - amelyekben saját tapasztalatait szövögeti, milyen is elhagyottnak lenni 16 évnyi házasság után.
Akik valóban szívvel-lélekkel olvasgatják ezen a blogon a posztokat, és köztük az enyémeket is, azoknak időről-időre feltűnhet, hogy ha csak egy napi zenei bejegyzésbe is, de beleszövök egy-egy, a volt barátnőmmel kapcsolatos érzésemet, élményemet, tapasztalatomat. Bár ezen a téren sokat változtam az utóbbi időben, mert ami elmúlt, az elmúlt: nem hozom fel, nem erőltetem, nem teszem szóvá az emberi - baráti - interakcióimban a sérelmeimet, de kimondatlanul akkor is ott tanyáznak az emlékek a tudatszintem úgynevezett selbst része köré épült perszóna szférában - csak hogy az egyik mester, Popper Péter szavaival éljek.
A munka ünnepének hangulatával átitatott hétvégét végigbulizva, a tegnapi gyógysörök kellemes hatásában lebegve Talpi barátom invitált el a szomszéd faluba Horváth "2 éve nem iszom, nem dohányzom" Charlie hakni műsorára, csak egy szolid kikapcsolódás mihez tartása végett. Az emberek pedig már régen feltalálták azt a kifejezést, hogy váratlan esemény, amely legtöbbször olyankor következik be, amikor legkevésbé számítunk rá. Így történt ez most is.
Charlie Kávéházi hangulatába merülve a volt barátnőm pasija haladt el előttem, akit még sosem láttam élőben, de a srác - nem túl nagy bátorságra vallva - a közöttünk álló, mindkettőnk számára idegen arcot kérte meg, hogy derítse már ki, hogy én vagyok-e az Ádám. Az igenlő válaszra odamerészkedő gyerek meginvitált egy kis beszélgetésre.
A kb. 50 kg - 170 cm hatásmechanizmussal megáldott, és a nap mottójában említett húsipari titulusával kérkedő arc egyből a közepébe csapott, hogy engem mennyire meg akart/akar ölni, amelyen nagyokat mosolyogtam, miközben a múltkori nindzsás poszt villant az agyamba, hogy ha kitörne a fight, akkor még az éppen otthon felejtett nuncsakum nélkül is milyen harci mozdulatokkal tudnám hatástalanítani az ellenfelet. Utólag már csak Talpi barátom támadási stratégiája csalt nagyobb mosolyt az orcámra, aki egyből levágva, hogy pina-ügy lehet a dologban, közölte: ha a srác vagy bármelyik haverja nekem esett volna, akkor Ő a köztünk lévő 10 méteres távolságot nekifutással leküzdve páros lábbal szállt volna bele a gyerekbe.
Minden rosszban benne voltam már életem során, és annak ellenére, hogy szívesen beszögeltem volna a gyerek arcát, éreztem, hogy nem kell rakni a tűzre, mert abból csak a baj lesz, és nem is szerettem volna a helyi őrsön tölteni az éjszakát 8, vagyis inkább 108 napon túl gyógyuló sebek okozása miatt. Fizikai megmozdulások helyett inkább leszájkaratéztam a gyereket a picsába.
Így aztán a buli végén Talpival egyből leléptünk a vérbe, de az i-re még feltettem a pontot a helyi szórakozóhelyen, ahol a jelen lévő barátaimnak kurva hangosan előadva a sztorit, magam mögé tekintve a srác, az amúgy is nagy gazdasági gödör mélyén lévő országunk 1H-s, 2H-s és 3H-s csoportjait - már ha értitek, hogy mire gondolok - erősítő haverjai álltak, akik szintén nagyra nyílt fülekkel hallgatták a történetet. De hát sebaj, hangzott a számból, nem lett belőle semmi.
Talpi barátom beszólása alapján a sztorihoz kapcsolódó zene önmagát adta.
Minden jót mindenkinek!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Tökinger · http://napilaci.blog.hu/ 2011.05.02. 19:01:37
adamo.blind 2011.05.02. 19:36:26
