Tény: A Beatles volt a rockzene legnagyobb hatású és legsikeresebb zenekara, világszerte több, mint 1,3 milliárd lemezt adtak el – többet, mint bárki más.

Történet: Egy csoport üzletember kitalálta, hogy kellene egy fiúzenekar, akiket rászabadítanak a világra és jól meggazdagodnak belőle illetve nem utolsó sorban kimossák az emberek agyát és zenei igényüket a béka segge alá gyűrik. Be is indult a propaganda gépezet. A lobbi felkérte az akkor meg ismeretlen John Lennont, aki elterelő hadműveletként 1956 nyarán megalakította a Quarrymen nevű zenekart. 1957. július 6-án egy rendezvényen alibiből léptek fel, ahol megjelent a szintén beépített ember Paul McCartney, aki ahogy előre eltervezték csatlakozott hozzájuk. 1958-ban egy SY-os ügynök, bizonyos George Harrison került az együttesbe, majd kisvártatva 1960-ban Hamburg-ba utaztak, ahol teljes titokban megállapodtak az előre kitalált The Beatles név mellett. A cél az adott volt, megölni a rock ’n’ roll- és kicsinálni Elvist, a Királyt! Susmorogtak csendben, amíg 1962-ben Brian Epstein, aki már évekkel korábban megállapodást kötött a világhatalmakkal átvette a menedzselésüket és innentől csak a cél lebegett előttük: „Öljük meg a zenét! Öljük meg a zenét!”

Természetesen már megvolt az EMI-s Parlophone szerződés is és indulhatott a egymás között csak ’pusztuljanak a hallójáratok’-nak nevezett offenzíva, a világ leigázása, a zene elrohasztása, r’n’r kicsinálása. Az ekkor már két éve velük játszó, Pete Best nevű dobosukat elküldték, mert köpni akart és szerette Elvist és bevették a nagyobb gyakorlattal és maffia kapcsolatokkal rendelkező Ringo Starrt. Összeállt és véglegesedett felállásában a világ első fiúzenekara, a zene gyilkosa a Beatles.

Innentől már egy jól szervezett gépezetként, megkezdték a pusztítást, amit a mai napig nem hevert ki a zene! Világméretű szenzáció lettek, az agymosás sikerült! "Beatles népszerűbb, mint Jézus", mondta Lennon némi LSD hatására! Jó volt az anyag John! Mint minden ez is természetesen a pénzen csúszott el, a zenekar pénzügyi helyzete rendesen megroggyant, mert mindenki lopott, tudatmódosított. Brian Epstein 1967-ben meghalt szégyenében és a zenekar a világ szerencséjére elkezdett szétesni. 1969-ben vették fel utolsó valóban közös albumukat, 1970-ben hivatalosan is feloszlottak! Hurrá!

A zene elleni szánalmas merényletet megemészteni nem tudó Lennon megölette magát 1980-ban, hogy még véletlenül se tudjanak újra összeállni. Köszönjük!

Ebben az évben a zenei kiadók titkos szerződést írtak alá, amelyben vállalták, hogy minden előadójuk évente egyszer elmondja egy interjúban, hogy a Beatles hatására kezdett el zenélni és oda nyúlnak vissza a zenei gyökerei! Így lehet, hogy még a mai napig is ömlik a pénz egy máig ismeretlen társaság zsebébe! Szánalmas!

Egy érdekesség a végére. A feloszlás után a zeneműkiadók megegyeztek, hogy évente minimum 100 előadónak fel kell dolgozni a "Yesterday" című dalt, amit eddig több mint 3000 alkalommal meg is tettek. Majmok! Ez az úgynevezett irányított guinness rekord, átverés a javából. Ezen kívül ez a rádiózás történetének legtöbbet játszott száma is, valószínűleg azért mert több 44 éve kötelező naponta 1x lejátszani minden rádiónak! Rádió = Fostalicska!

A teljesség kedvéért álljon itt a Beatles hivatalos stúdióalbumainak listája:

Please Please Me, 1963. március 22.
With the Beatles, 1963. november 22.
A Hard Day's Night, 1964. július 10.
Beatles for Sale, 1964. december 4.
Help!, 1965. augusztus 6.
Rubber Soul, 1965. december 3.
Revolver, 1966. augusztus 5.
Sgt. Pepper's Lonely Hearts Club Band, 1967. június 1.
Magical Mystery Tour (dupla középlemez), 1967. december 8.
The Beatles ("White Album"), 1968. november 22.
Yellow Submarine, 1969. január 17.
Abbey Road, 1969. szeptember 26.
Let It Be, 1970. május 8.
 

Egy jó hír a végére: A zene nem halt meg köcsögök!

Szánalomfaktor: (5/5)
Szerintetek: (0/5)

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr341397176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása