Minthogy tegnap sorsoltak a Bajnokok Ligájában, mint minden mértékadó portál, vagy blog, mi sem tehetünk másképp, esélyt latolgatunk.

Előszőr is, a buxa, aki vezette a sorsolást, noha tipikus középolasz bige volt, de annak viszont igen kiváló. Winiger kisasszony miatt meg fogom nézni az ismétlést is. Állítólag 23:00 óra után, a rendezői változatban vetkőzik is.

Külön gratuláció John Terry-nek, aki tavaly után ismét megválasztódott az év legjobb védőjátékosának. Megérdemelte!

Akkor jöjjenek a csoportok, és az esélyek!

A csoport

Nos, a Bordeaux-ról annyit tudunk, hogy jó boruk van, amúgy mást nem nagyon. Jó bornak nem kell cégér, azaz borban az igazság, borban a vígasz. Itt a vígasz az Európa Liga, oda fognak jutni. 3.-ok lesznek.

A München idén eddig egy raklap fos, bár most megvették Robbent, aki az aktuális helyi kórházaknál bérlettel rendelkezik, annyit sérült, így ő a bajor kórházválogatottnak lehet nagy erősítés, a müncheni csapatnak aligha. Amúgy a bőrgatyásoknak az a baja, hogy abban nagyon izzadnak, ez zavarni fogja őket, meg kidörzsöli majd az izzadság a seggüket, így nehéz lesz jól focizni.

Nos, a Macabbi Haifa pedig izraeli csapat. Ők jól lőnek, de nem labdával. Sajnos esélyes, hogy Izraelben majd megint nem lehet meccsetr rendezni, mert állandóan felrobban valami, 6 idegenbeli meccsen meg nem sok esélyük van. Nos, itt nincs se bank, se oszkárgála, de babér sem nagyon.

A végére maradt a Juventus, beléjük nem tudok kötni, így szerintem ezt a csoportot ők nyerik meg.

Ha Robben felgyógyul, akkor a Bayern lehet a második, ha csak  be nem csápolnak valami jó bajor sörtől. Persze a bordói bor alkohol tartalma magasabb, mint a söré, ezért én a Bayern-t várom a második helyre.

B csoport

A Manchestert utálom, mint a szart, így remélem kiesnek. Őket hagyjuk is a továbbiakban. Annyi legyen elég, hogy Rúninak már megjelent a 2. életrajzi könyve (most 23 a faszi) és nagyon szereti a csipszet, a kólát, meg a csipszet. A Scholes egy favágó, azt meg mindig kiállítják (vagy ha nem is, akkor is ki kéne...)

A Cszka Moszkva jó lehet, de kegyetlenűl tolják a vodkát, így azon elbotolhatnak. Hiába vannak tele nem vodkaivó brazilokkal, azok balfaszok mind. Milyen brazil az, aki Oroszországban focizik? Meg amúgy is befagy a seggük, a braziloknak mindenképp. Szerintem ők felejtősek.

Így viszont marad a Besiktas és a Wolfsburg, mint két továbbjutó. A sorrend lényegtelen. Mivel régen Wartburgunk volt, amit Wolfsburgban gyártottak, így inkább a törökökre szavazok.

C csoport

A Milan most, hogy nincs Kaká, nagyon gyenge. De azért ezt a csoportot behúzzák. Ott van a jó öreg fogas (Ronaldinho), aki valaha irgalmatlanul nyomta a bogyót. Ha most is formába lendül, ebből még bármi lehet.

A Real Madrid egy vicc kategória. Megint vettek bankhitelből 20 tonna játékost, akiknek több aranylabdájuk van együtt, mint eszük. Aztán majd jön a nagy pofára esés. Szerintem kiesnek, mert megérdemlik. Jusson csak csődbe az ilyen csapat. Na meg, ahol a cronika játszik, annak a csapatnak eleve semmi jót nem kíván az ember.

Számomra a Marseille nagyon szimpatikus. Egy balfasz nevét sem tudom a csapatukból, de szerintem bikaerősek. Megnyerték a francia bajnokságot, ami nem pitlák. Szerintem ők lesznek a másodikok. Innen származik egyébként Zidane és Ribery, akik igen jó focisták, így a többiek is biztos jók. Ja, Drogba is innen jött a Chelsea-be. Toronymagas favoritok!

A Zürich-ieket sajnálom. De csak a focijuk miatt, amúgy szívesen élnék ott, akár munkanélküli segélyből is. De most kiesnek, a bankrendszerük itt nem fog tudni segíteni, se a sajtjuk. Nekem az ementáli a kedvencem. De állítólag gazdaságtalan a szállítása a sok lyuk miatt. De szerintem a svájciak erre tojnak nagy ívből! Ki szereti amúgy a milka csokit?

D csoport

Ez a csoport számomra kicsit érdektelen, mert biztos, hogy a Chelsea fog továbbjutni, a többit meg leszarom!

De azért említsük meg a Chelsea játékosait név szerint, mert megérdemlik!

Cech, Hilario, Turnbull, Bosingwa, Ferreira, Ivanovics, Mancienne, Carvalho, Alex, Terry, A. Cole, Hutchinson, Mikel, Essien, Belletti, Lampard, Deco, Ballack, J. Cole, Kalou, Malouda, Zsirkov, Drogba, Anelka, Sevcsenko, Sturridge.

Tök jó arc mind.

E csoport

Na ez már érdekesebb, mert itt van a magyar bajnok Debrecen is.

Egyértelműen a csoport favoritja a Liverpool, már ha tolvajlásról van szó. A szurkolóik már kirabolták fél európát, így a Budapestieknek is javaslom, vegyenek több lakatot, biztonsági zárat, pitbullkutyát, önvédelmi fegyvert, amikor a Pukli Budapestre jön. Sose lehet tudni... A meccset is ők nyerik majd azért. Gerrard vér szánalmas, de a Torres gyerek az jó.

A Lyon kő kemény, sajnos ellenük esélye sincs a Debrecennek. Ők lesznek a másodikok.

A 3. a Fiorentina lesz, elég jó csapat. De lehet, hogy 2.-ok lesznek. Ki tudja?

A Debrecen sajnos 4. lesz, de nem baj, szép eredmény. Most állítólag erősítenek Feczesinnel (persze lehet, negatív előjellel), meg még 2 játékossal. Remélem, valami értelmessel, nem ilyen középszerű balfasszal, azért kár a pénz.

Szerintem a Debrecen rúg 1 gólt majd valakinek, de kap vagy 20-at. Ez van. Azért 2 milliárdot már összefociztak, abból meg lesz majd stadion, meg egy tonna új jó játékos, Jövőre megint neki lehet futni.

F csoport

Ebbe a csoportba két olyan szánalmas csapatot sorsoltak, mint az FC Öbrevő Barcelona, na meg a Zinter. Ezeknek remélem jól befagy a seggük majd az ukrán, meg orosz télben, na de majd barnamedvék felolvasszák a hátsójukat. De így szoros (majd a medvék után kicsit tágabb) versenyben a Kijev és Kazany jut tovább. Ez ám a meglepetés.

G csoport

Kicsit már unom ezt a cikket, így annyit erről a csoportról, hogy leszarom, ki jut tovább, mer utána aki innen továbbmegy, az úgy is egyből megy a levesbe. Vér szánalmas, hogy ilyen csoport is van. Mér nem ide húzta ki az a 2 gnóm törpe balfasz a Debrecent?

H csoport

Na ez a csoport legalább annyira szánalmas, mint az előző. Ezt az Arsenal akkor is behúzza, ha nekem nem tetszik, mert utálom őket mint a szart. De ők itt a legjobbak. A 2. bárki lehet.

Viszlát!

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr951343654

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

húsárúsítás 2009.08.28. 14:43:21

A Debrecen otthon simán veri a Fió-t és x-el a Lyonnal. Az má 4 pont... A többi csak hab a tortán...

vidi 2009.08.29. 07:19:35

@húsárúsítás: Mennyi egy kiló bélszín, köcsög?

húsárúsítás 2009.08.29. 08:07:53

@vidi: állva 1280, térdelve 320...