Az elsőn nem kell sokat gondolkidni, mert teljesen egyértelmű:

1. Duran Duran - A view to a kill

Mindamellett, hogy az első olyan James Bond főcímzene volt, ami első lett az angol és az amerikai toplistán, még ráadásul egy olyan nóta, amiben minden egyes hang a helyén van és pont kell is oda. Semmi csicsa, semmi felesleg, és semmi hiány. Erre mondják, és én is ezt mondom: TÖKÉLETES!

 

2. Duran Duran - Of crime and passion

Ez a nóta csak azért szorult a 2. helyre, mert egyrészt már van első, másrészt ebben a számban van egy hang a legelején, ami nincsa helyén, de viszont nem hallani.

Ez a nóta maga a dinamika, a lendület, a pörgés, egyszerűen brutális, mint egy harci yeti. Iszonyatos jók benne a billntyűsök, a dob, a basszus és a gitár. Több hangszer nincs benne.

 

3. Duran Duran - Reflex

Ez volt a Duran Duran első toplista első slágere. Meg is érdemli, mert brutálisan jó. Az alaptéma, a hangszerek felelgetése egymásnak egyszerűen zseniális, mint a teknős.

Nekem van egy ritkaságszámba menő verziója a számnak, amiben az alaptéma ismétlődik folyamatosan. Elképesztő, nem lehet abbahagyni a hallgatását. Ha ezt Mozarték idejében írták volna, simán toplista vezetők lettek volna akkor is. A zsenik 3. legnagyobb dobása.

 

A top10 további része inntől már csak felsorolás szerűen (annak ellenére, hogy mind zseniális):

4. Duran Duran - Planet Earth

5. Duran Duran - Rio

6. Duran Duran - Girls on film

7. Duran Duran - Wild boys

8. Duran Duran - New religion

9. Duran Duran - Friends of mine

10. Duran Duran - Sound of thunder

A top100-ban egyébként további 90 Duran Duran szám található.

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr421341249

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Steinmann 2009.08.27. 08:23:25

Reggel felkelek, feljövök a kedvenc blogomba és mit látok?????
Egy tök jó bejegyzést a legjobb számokról...
Teljesen egyetértek a szerzővel, bár én a 6.-at és a 7.-et felcserélném.

Ian 2009.08.27. 08:31:46

Reggel felkelek, kicsit émelyeg a gyomrom. Mondom jólesne egy hányás. Feljövök a kedvenc blogomra, erre mit látok: durrandurran. Köszönöm Raklapfos!

vidi 2009.08.27. 10:28:18

Amióta meghallgattam egy durran durran számot, háromszor többször jut eszükbe róluk a raklapfos!
megérte
süti beállítások módosítása