Készül a 4. Subscribe-lemez.

Hol is kezdjem? Talán elég lenne annyit írnom, hogy letelt az egy év és teljesítettem a küldetést. Vagy még ennyit sem. De akkor valamilyen hiányérzetem maradna az egész után. Mindenesetre azzal kezdtem, hogy visszaolvastam mind a 11 antialkoholista posztomat, hátha majd így meg…

Ráfordultam a célegyenesre, és ezen nincs mit túlmagyarázni. Fiatalabb már nem leszek, de öregebb annál inkább. De ha így az egészségemért tettem valamit, akkor már megérte ez az egész hercehurca. Ami a legfontosabb, hogy megtanultam nemet mondani, és talán a kihívás…

Napi zene X.

2013.11.18. 20:06

adamo.blind

Amúgy nem felejtettem el, hogy az egész szerkesztőséget ki kéne innen baszni, de hogyan is tehetném ezt meg, amikor már mindenki ki volt rúgva legalább háromszor erről a szánalmas blogról. Mindegy. Kívánom a mélyen tisztelt szerkesztőbá kollégáimnak, hogy minden nap jusson…

Vidi főszerkesztőbá bő másfél évvel ezelőtt az akkori érdektelenség kellős közepén a főnöki, megmondós mackónadrágot magára húzva vette a bátorságot és kijelentette azt, amit és felkérte majd kibaszta azokat, akiket. Most idézgetek, de nem másolok, mivel nem vagyok Pál,…

Távoli kocsmák fényeit látom felvillanni a horizonton. A távolságmérőm pedig 61 napot mutat. Két hónapnyira vagyok a céltól, és bennem a kezdeti nyugalom helyét lassacskán átveszi az izgatottság, de elsősorban mégis a porzó veséim és kiszáradt májam örömódáit hallom…

Aranyérem

2013.10.08. 15:08

adamo.blind

Kb. 6-7 évvel ezelőtt „szerencsés” tagja lehettem annak a néhány személyből álló kis társaságnak, amely megkapta Szalkai Tibor (The Idoru, ex-Blind Myself) „élménybeszámolóját”, amelyet a saját aranyér műtétjéről írt. Persze egy hét sem telt el, és már az egész…

Napi zene 135.

2013.10.07. 15:25

adamo.blind

"Belief in power! Believe in dream! Trust your own truth!"  

Anti Alcoholic 9/12

2013.10.01. 10:35

adamo.blind

2013 elején belevágtam egy egyéni küldetésbe. Ami - szerintem - a legfontosabb, hogy önszántamból. Nagyon régóta élek elemző, analitikus életet, és bizonyos kudarcok kapcsán úgy éreztem, hogy az alkoholfogyasztás egyfajta kompenzációként van jelen nálam. 9 hónap elteltével…

Napi zene 134.

2013.09.17. 19:48

adamo.blind

Tegnap este Zsótika barátommal eltoltuk a biciklit egy jó kis FreshFabrik koncertre. Természetesen nosztalgiázás volt ez a javából, mert ez a banda is a megboldogult gyermekkoromat juttatja az eszembe, és ki mástól, ha nem éppen Viditől szereztem anno olyan ronggyá hallgatott TDK…

zöldséges

2013.09.16. 16:32

vidi

Nem bírok lerohadni Adamo tesó pár napja hozzám intézett leveléről, amikor beszúr egy idézetet valakitől, aki és ami: "Ez a cikk méltó a blog nevéhez. Nem tudom, ezek az indulatos, ámde buta emberek miért érzik úgy, hogy feltétlen írniuk kell... Pedig nem kellett volna...…

Napi zene 133.

2013.09.13. 14:51

vidi

Mint kezdő paszternák a nagybani piacon, úgy lépkedek az évadnyitó posztom felé, mögöttem mocsokkal, előttem mocsokkal, de hittel, hogy a hit nem én vagyok, hanem aki hisz, de nem bennem, mert én másban sem.  Itt az ideje, hogy egy elementáris zenével lenyomjam Adamo tesóm…