Készül a 4. Subscribe-lemez.

Hol is kezdjem?

Talán elég lenne annyit írnom, hogy letelt az egy év és teljesítettem a küldetést. Vagy még ennyit sem. De akkor valamilyen hiányérzetem maradna az egész után. Mindenesetre azzal kezdtem, hogy visszaolvastam mind a 11 antialkoholista posztomat, hátha majd így meg tudok fogalmazni egy végső konklúziót, amely önmagamnak és másoknak is válaszul szolgálhat a bizonytalanség feneketlen tengerében.

De az értetlenség behálóz minden gondolatot, sejtést, magyarázatot, de legfőképpen az igazságot. Hitetlen állapot ez, kedves elvtársak. De miben is higgyen a magamfajta egyszerű, műveletlen, iskolázatlan ember, aki az igazságot, mint egy fekete lepkét kergeti a sötétben.

És az önbizalom? Azt mondják, valamit valamiért. Bár ez az egész olyan volt, mint amikor az ember elmegy a pszichológushoz egy adott problémával, és kiderül, hogy az a bizonyos probléma valójában a legkisebb fajsúlyú csata az eltemetett vágyak és félelmek közti háborúban. Mert számomra kiderült, hogy az egy évig való nem ivást mégcsak kihívásnak sem lehetett nevezni. De amik eközben a felszínre bukkantak: az immáron megkerülhetetlen és megoldásért kiáltó félelmek, amelyek megváltoztatása fájdalommal jár. És mindezt tisztán, józanon. Amikor nézel és igazán látsz. Fülelsz és igazán hallasz. Élsz. Mellébeszélések, kifogások és menekülések nélkül.

Végül is vannak dolgok, amelyeket meg lehet oldani, és vannak, amelyeket nem. Ezt tiszteletben kell tartani, a saját határainkkal és képességeinkkel együtt.

De nehogy beforduljunk itt lelkileg! Inkább ünnepeljünk, mert van mit! És így egy év elteltével fel is tenném a mindent vivő kérdést:

Akkor iszunk egy pálinkát?

 

Ráfordultam a célegyenesre, és ezen nincs mit túlmagyarázni. Fiatalabb már nem leszek, de öregebb annál inkább. De ha így az egészségemért tettem valamit, akkor már megérte ez az egész hercehurca.

Ami a legfontosabb, hogy megtanultam nemet mondani, és talán a kihívás teljesítéséből születő sikerélmény és önbizalom is szépen lassan megérkezik hozzám.

Nem számít, hogy ki mit mond, tudatosan ki lehet kerülni a megfelelni vágyás csapdáját.

De nem húzom a szót, úgysem érdekel ez itt senkit sem. De attól én még jól vagyok.

Napi zene X.

2013.11.18. 20:06

adamo.blind

Amúgy nem felejtettem el, hogy az egész szerkesztőséget ki kéne innen baszni, de hogyan is tehetném ezt meg, amikor már mindenki ki volt rúgva legalább háromszor erről a szánalmas blogról.

Mindegy. Kívánom a mélyen tisztelt szerkesztőbá kollégáimnak, hogy minden nap jusson eszükbe az alábbi dal minimum tízszer, de úgy, hogy ne tudjanak megszabadulni a dallamtól, mely az agyukba égett.

Horváth Hami terceljen a rémálmaitokban is!

Szeretjük a romantikát, de Hami, azt hiszem, hogy az idei Raklapfos-díj a tiéd!

Vidi főszerkesztőbá bő másfél évvel ezelőtt az akkori érdektelenség kellős közepén a főnöki, megmondós mackónadrágot magára húzva vette a bátorságot és kijelentette azt, amit és felkérte majd kibaszta azokat, akiket.

Most idézgetek, de nem másolok, mivel nem vagyok Pál, főleg nem Schmitt, de egyedül én vagyok az, aki jelenleg tartja azt a bizonyos frontot.

Ebből kifolyólag a sörfoltos, kutyaszőrös mackónacit kitulajdonítom magamnak és leszögezem, hogy aki most egy héten belül nem ír egy kibaszott sort sem erre a szánalmas blogra, azt én fogom kibaszni a nem létező szerkesztőségünkből.

Szemet hunyok a régi dolgokon, szóval ebbe most ugyanúgy Vidi, Csercsab és Etelközi Vata is beletartozik. És ha mindez nem elég, az ajánlatunkat még mindig tartjuk Tökinger barátunk részére is!

Blogoljatok, Köcsögök!

Távoli kocsmák fényeit látom felvillanni a horizonton. A távolságmérőm pedig 61 napot mutat. Két hónapnyira vagyok a céltól, és bennem a kezdeti nyugalom helyét lassacskán átveszi az izgatottság, de elsősorban mégis a porzó veséim és kiszáradt májam örömódáit hallom feltörni valahol a testemben.

Szóval az egyik felem örül valaminek. A másik részem viszont némán ül és bambul maga elé. Hiányzik neki valamilyen kézzel megfoghatatlan jutalom. Sikerélmény- vagy önbizalom-féleség. Bár az is lehet, hogy mindez megvan, csak nem veszem észre, mert az utóbbi időben még az érzékelésem is annyira elhagyott, hogy már a pozitív és negatív behatásokat sem vagyok képes megkülönböztetni.

Az elmúlt 10 hónapban őszintébb voltam önmagamhoz, mint előtte egész életemben. Rengeteg elvarratlan szálat varrtam össze, rengeteg kiálló szöget vertem be, rengeteg elrontott dolgot hoztam helyre és rengeteg félelmet győztem le, mégis a legfontosabb álmokkal kapcsolatos önbecsapásaimtól félek. Vagyis már magamnak sem tudom megmondani, hogy mit is szeretnék.

Nem tudom, hogy végül is ez kapcsolódik-e az absztinenciához, de egy nagy bölcs régen azt mondta, hogy minden mindennel összefügg. Csak az a baj, hogy még szesz nélkül is néha úgy érzem magam, mint az alábbi klipben szereplő úriember.

Aranyérem

2013.10.08. 15:08

adamo.blind

Kb. 6-7 évvel ezelőtt „szerencsés” tagja lehettem annak a néhány személyből álló kis társaságnak, amely megkapta Szalkai Tibor (The Idoru, ex-Blind Myself) „élménybeszámolóját”, amelyet a saját aranyér műtétjéről írt. Persze egy hét sem telt el, és már az egész ’honi szakma rajta röhögött, pontosabban a szellemes irományát, amelyet most megtaláltam a gépemen, és gondoltam, bemásolom ide is, mert ez megér egy igazi Raklapfos posztot. Akkor is és most és sírva röhögtem az olvasása közben!

Napi zene 135.

2013.10.07. 15:25

adamo.blind

"Belief in power!

Believe in dream!

Trust your own truth!"

 

Anti Alcoholic 9/12

2013.10.01. 10:35

adamo.blind

2013 elején belevágtam egy egyéni küldetésbe. Ami - szerintem - a legfontosabb, hogy önszántamból. Nagyon régóta élek elemző, analitikus életet, és bizonyos kudarcok kapcsán úgy éreztem, hogy az alkoholfogyasztás egyfajta kompenzációként van jelen nálam.

9 hónap elteltével viszont meg kell, hogy állapítsam: tévedtem. Ez persze egyáltalán nem baj. Egyrészről azért, mert mégsem olyan nagy a probléma, mint hittem: a társasági poénkodások ellenére igazából egy másodpercre sem okozott eddig belső konfliktust, hogy nem ihatok. Másrészről pedig rájöttem, hogy egyedül is képes vagyok jól érezni magam. Aki dolgozik azon, hogy fejlett emocionális intelligenciával rendelkezzen, és többnyire őszinte is önmagával, az tudhatja, miről beszélek, mint ahogy azt is, hogy mi a különbség az egyedüllét és a magány között.

Elkanyarodtam kicsit a tárgytól, de valójában az egész absztinencia túrám is egy önelemző terápiába csapott át, amelyben így az év vége felé iszonyatos fénysebességre kapcsoltak az események. Bírnom kell a tempót, de a lényeg, hogy most már a vágyaim megvalósulásának irányába tartok.

Az erőt természetesen most is magamból és a kedvenc zenéimből merítem.

Napi zene 134.

2013.09.17. 19:48

adamo.blind

Tegnap este Zsótika barátommal eltoltuk a biciklit egy jó kis FreshFabrik koncertre.

Természetesen nosztalgiázás volt ez a javából, mert ez a banda is a megboldogult gyermekkoromat juttatja az eszembe, és ki mástól, ha nem éppen Viditől szereztem anno olyan ronggyá hallgatott TDK kazettát, amelyen FF nóták is voltak.

Sajnos tegnap a kedvenc dalomat nem játszották, de volt itt minden, mi szem-szájnak(-fülnek) ingere. Élmény volt Pityeszt is újra a színpadon látni, de a nem túl jó hangosítás miatt kicsit a semmibe vesztek az üvöltözései.

Én mindig a Your Lyric című Neck Sprain dalhoz viszonyítom a hangját, mert abban akkorát énekel, hogy a pofám leszakad, és amellett, hogy a szövege is alapvetés, minden egyes sora felér egy latin szentenciával.

"I remember the times when I knew your secrets,

I thought I have been knowing everything!

Then in your entire world you were a lightning,

But your lights broke my life and you felt my suffering!

I remember your embracing arms,

But you never embraced me truly!

In your inside there's no faith and pride!

I tried to change your life but I heard all your lies!

Let's speak about something else!


...And you felt my suffering... Suffering!"

zöldséges

2013.09.16. 16:32

vidi

Nem bírok lerohadni Adamo tesó pár napja hozzám intézett leveléről, amikor beszúr egy idézetet valakitől, aki és ami: "Ez a cikk méltó a blog nevéhez. Nem tudom, ezek az indulatos, ámde buta emberek miért érzik úgy, hogy feltétlen írniuk kell... Pedig nem kellett volna... Egy latin szentencia szerint: Ha hallgattál volna, bölcs maradtál volna. - ezt gondolom erről a szegény bloggerről is"

Na azóta működtetek zöldséges standot és mérlegelem a lehetőségeket, hogy és hogyan.

Egyébként ma van a nagy nemzeti paszternák nap, ami egyfelől a nagy nemzeti paszternák születésnap a zöldségeskerttől a komposztálóig, de másfelől a felebaráti szeretet örökbecsű ünnepe is ez, ami csak a szeretetről szól és csak is arról. Loholsz az utcán, tereken, réteken, Sajó parton, partokon, mocsárban és felebarátodként megölelsz mindenkit és hirdeted a szeretet mindenható erejét, mert te is, mert téged is. 

Ha rébuszokban beszéltem volna, még mindig sörök akik tolják nekem a megfejtést, hogy kire és miért?

Ja és zene az agyhallottnak, és utoljára is én kérek elnézést!

Napi zene 133.

2013.09.13. 14:51

vidi

Mint kezdő paszternák a nagybani piacon, úgy lépkedek az évadnyitó posztom felé, mögöttem mocsokkal, előttem mocsokkal, de hittel, hogy a hit nem én vagyok, hanem aki hisz, de nem bennem, mert én másban sem. 

Itt az ideje, hogy egy elementáris zenével lenyomjam Adamo tesóm szokásos szánalmas napi nyöszörgését, ami a talicskázás előtt és a ’Hozz már egy sört!’ után a kedvenc hobbim, nem beszélve az ’Ez egy raklapfos!’ téma és helyzet meghatározásról.

Aki engem utál, rossz ember nem lehet, úgyhogy szóljon nekik a déli mocsári naplementében vánszorgó absztinens traktorosok muzsikája, az életről, a szeretetről és a világbékéről, hátha.

Utó, de nem írat: Adamo Tökingert izzítsd be, írjon nálunk vagy füvesítsen, nekem mindegy!    

Utó, de írat: Aki megmondja ennek az egész posztnak az egyetlen értemét, ami és amiért, az Tökingerrel füvesíthet egy végtelen pusztában.