Tegnap este beültem Miskolcon egy belvárosi szórakozóhelyre, ahol éppen koncertek és egyéb bulik hiányában belépésem pillanatában kezdték el vetíteni a Magyarország - Románia focimeccset.

Gyorsan vettem egy üdcsit és azon nyomban fel is csendültek a magyar himnusz búvalbaszott hangjai. Az addigra már nagy létszámot öltött tömeg szépen végigállta Kölcsey megzenésített versikéjét, majd azt veszem észre, hogy egyedül én maradtam állva, hogy megtiszteljem az ellenfél csapatát is.

Már most le kell szögeznem, hogy utálom a focit, de ha egy dolog van, amit még ettől is jobban gyűlölök, az a kibaszott magyar mentalitás. Ott, abban a pillanatban - látván a körülöttem üldögélő seggfejeket, és a kivetítőn a mellüket verő, a román himnusz alatt a pályának háttal álló "nagymagyarokat" - döntöttem el, hogy én bizony ma este Romániának fogok szurkolni.

Nem is kellett sokat várnom az elképzelésem támogatására, ugyanis már a második percben beszoptuk az első gólunkat. Amúgy én egy műveletlen gyökér vagyok, aki ugyan tanult történelmet, de már kurvára nem emlékszem belőle semmire, így azt sem tudom, hogy az idők folyamán, köztük a világháborúkban, hogyan is alakult a két ország kapcsolata. De ha egy kicsit is gondolkozunk (Igen! Magyarok! Tudjátok, mit jelent az a kifejezés, hogy "gondolkozni"?!), akkor könnyen rájöhetünk, hogy ma, 2013-ban, a jelenkor embereként gyakorlatilag semmi közünk a száz (Vagy a faszom tudja, mennyi!) évvel ezelőtt élő emberekhez. Vagyis, ha az én üknagyapám megölte a te üknagyapádat, ahhoz nekem semmi közöm. Nem tehetek róla 2013-ban. De nem baj, utáljuk egymást, végül is ez a legfontosabb!

Ezek a gondolatok kavarogtak bennem, miközben néztem a gyönyörűen játszó román focistákat, és a széthulló magyar csapatot. Ilyen reménytelennek tűnő helyzetekben pedig nincs más hátra, minthogy menekülésképpen elővegyük a Magyar Mentalitás Kézikönyvét, és gyorsan alkalmazzuk az első szabályt, amely így szól: "Ne magadban keresd a hibát, hanem azon nyomban kezd el utálni és negatívan minősíteni a másikat!" Persze Ifj. Knézy "Ha most kikapunk, akkor hazamegyek és jól megverem az asszonyt!" Jenő kommentátorbának sem kellett több, egyből elkezdte nyalni és félteni a szegény magyarok seggét, mondván: mennyire tiszteli az életüket veszélyeztető, nem kis rizikókat vállaló magyar szurkolókat, hogy kiutaztak erre a mérkőzésre.

Mi a faszról beszélsz, te gyökér? Elhiheted, hogy egy román se fogja beléd tenni a kését! Nyílván ott is, mint minden országban vannak őrültek, de könyvet is olvastam és filmet is láttam már, amelyekben voltak román vonatkozások, és személy szerint úgy vagyok vele, hogy a románok egy igenis szerethető népcsoport, akik összetartanak. Nem úgy, mint a magyarok.

De ne filozofálgassunk, inkább nézzük tovább a meccset! Hoppá, és már itt is van a második román gól, pedig még az első félidőnek sincs vége. Amikor viszont vége van, akkor jön a kedvenc részem: bekapcsolnak a stúdióba, ahol egy öltönyös, kinyalt, fiatal műsorvezető fasz és egy 20-szoros (Aztakurva!) magyar válogatott labdarúgó vén fasz elkezdik szóban kiértékelni a látottakat. Általában ilyenkor dobom el az agyam. Beszélni a fociról kb. olyan, mint táncolni a betonkeverésről vagy főzni a villanyszerelésről. Konkrétan semmi értelme. De nem baj, bólogassunk illendően, használjunk szép szavakat és mentsük a menthetetlent.

Ezt túlélve már pörög is a második félidő, amelyben tovább élvezhetjük a profi román labdaszerzéseket. Aztán egy magyar szabadrúgásnak köszönhetően a román kaputól kb. 25-30 méterre láthatunk egy Dzsudzsák-féle rúgást, vagy inkább egy rúgásnak szánt valamit, ami nagyjából csak a 16-os vonaláig repíti a labdát. Ez meg mi volt? Kérdezem magamban, tudván, hogy ez a csávó 6 milliárd forintot ér egy orosz csapatnak.

Ilyenkor jut eszembe például Csollány Szilveszter olimpiai bajnok (!!!) tornász, aki jelenleg Izlandon él, mert itthon nem tudja eltartani magát és a családját. Nem baj, pénzeljük csak tovább a magyar focit!

Két kihagyott román ziccer után csak bekotornak még egy gólt a magyar kapuba, beállítva ezzel a 3:0-ás végeredményt. A magyarok ilyenkor természetesen visszaesnek a saját valóságukba, és tovább ölik egymást, mivel elindulnak a válaszkeresések, hogy miért is van az, ami éppen van. Persze arra is kíváncsi lettem volna, hogy mi lett volna, ha a magyar lelátón az egymás mellett álló "Hajrá, Magyarország!"-ozók közül kiderül, hogy az egyik diósgyőri, a másik meg fradista.

Itthon aztán egyből benéztem a Facebook-ra, ahol már tele is volt az üzenőfal a különböző kiírásokkal, amelyekből csupán egy, önmagán túlmutató kijelentés fogott meg. Zámbó Tamás (ex-Kowalsky Meg A Vega, Rúzsa Magdi Band) zenész cimborám írta ki, hogy: "Egy profi zenészekből álló profi zenekar vagy jól, vagy nagyon jól játszik."

Ebből fakadóan szerintem el lehet gondolkozni, hogy mi is folyik itt focilag, politikailag meg úgy minden egyéb szempontból a Kárpát-medence kellős közepén.

Azt már tudjuk, hogy pár hónapja elhagytam a vallásomat, de lassan már a nemzetségemből is kiállok. Nektek pedig, "nagymagyaroknak" kőkeményen bepirítanám most a román himnuszt, hogy tisztelegve álljátok végig. Köcsögök.

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr515499145

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

csercsab 2013.09.09. 19:40:17

Én a Schmuck-om feláldozásával és jelentős mennyiségű pénzért, már próbáltam más vallást felvenni, de nem ment. Azonban a gumimagyarság nem elfogadható, ebben egyetértek.

borsodi gyerek 2013.09.19. 16:06:20

Adamo, ha vmiről fogalmad sincs, akkor felesleges írni róla, mert ilyen raklapfos bejegyzés lesz belőle, mint ez.

adamo.blind 2013.09.19. 16:47:26

@borsodi gyerek: A focira gondolsz? Arról valóban fogalmam sincs, de azt hiszem, nem is arról írtam, hanem a magyar mentalitásról. Arról pedig úgy érzem, van fogalmam és tapasztalatom, sajnos...

borsodi gyerek 2013.09.20. 09:08:37

@adamo.blind: A fociról, erről a meccsről, a történelmi hátteréről az egésznek. Igazából olyan vagy te is, mint akiket pocskondiázni szeretnél, tudatlan, tájékozatlan, fölényes és sértő. Előre!
süti beállítások módosítása