Supergroup 2012

2012.07.29. 12:10

adamo.blind

Aszú Tokajból, hagyma Makóról, porcelán Hollóházáról, Cserkó Debrecenből.

Barackpálinka Göncről, kolbász Gyuláról, halászlé Szegedről, Cicó Barcikáról.

Tartsunk egy kis történelem órát, csakis a hungarikumok mihez tartása végett. És igen, komolyan gondolom a dolgot, még mielőtt az utóbbi személy megrendíthetetlen bizonyossága mellett bárki is belekötne az előbbi egyén - vélt és nem valós - hiteltelenségébe, csupán a felszínesen ismert és elismert 20 éve miatt, amelyet egy sokak által fikázott hazai headliner bandában töltött...

De visszakanyarodva, nem hiszem, hogy ezt a két embert bárkinek is be kellene mutatnom, mert a '90-es években Cicó a The Bedlam-mal már bebizonyította, amit be kellett, és letette az asztalra a letennivalót, majd Fodival karöltve a Nomad-dal is kiadott egy olyan lemezt, amely egy külön bejegyzést érdemelne.

És hát itt van a mi Cseresznyénk is, akire azt mondhatnánk, hogy ismerjük, de nem, mert szerintem pont ez kellett már neki, hogy kiszálljon ebből a slágergyártós, kvintezős zenekarból.

A kilépése hírére pedig egyből megmozdult bennem valami, hogy biztos vannak még elrejtett dolgok ebben az emberben, amit eddig még nem tudott kiélni a megfelelő emberek hiánya miatt.

De tudtam, hogy meg fogja találni a társait, és a lehető legjobb választás volt Cicó, valamint az ehhez csatolható legbiztosabb ritmusszekció, Újvári Petya és Neck Sprain Levi személyében.

A teljességhez pedig már csak egy énekes hiányzik. A zenekar az enekestkeresunk2012@gmail.com e-mail címre várja a jelentkezők fényképes, referenciákkal ellátott önéletrajzait.

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr534684660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vidi 2012.08.02. 19:50:43

Ha Cicó mester a király, Cserkó az udvari bolond. A vicc, hogy ezt Ő is tudja és ettől lesz ez jó! Amúgy meg én írok szövegeket szívesen...
süti beállítások módosítása