- István hol van a hajad?
- A fejemen baszod!


Testvérek között is alsóhangon 8 éve a legutóbbi majdnem-tarságom óta, hosszú és mindenki szerint rendezetlen a hajam.

Hogy mi a rendezetlen rajta nem tudom, de le is szarom, bár az mindig gyanús volt, hogy a saját családom szerint is úgy nézek ki, mint egy hajléktalan. Előtte is hosszú volt éveken keresztül, de akkor (is) jött a bekattanás és letoltam.

Junior barátommal elmentünk sörözni, ami olyan jól sikerült, hogy a mellette levő fodrászatban letolattuk 3mm-re a sérót. Neki csak minimális igazítás volt ez a hossz, de nekem cseppet több, a fodrásznénike többször érdeklődött, hogy meggondoltam-e, de én eltökélt voltam és nem tágítottam.

Úgy világított a burám, mint egy köztéri lámpa, de nekem bejött, ez is maradt pár évig. Mondjuk az amerikai vízumomba ez a fej került, de az útlevelembe rőzsés kép maradt, amivel kicsit megfogtam a határőröket, nézegettek és kérdezősködtek is pár percig, míg bebocsátást nyertem Bay Area központjába.

Most is éppen a tönk szélén fetrengtem még sörözés nélkül is. Kész voltam, meguntam, de nem azért, mert az egy tízede sincs mint régen, bár még messze a Scorpions-os Klaus Meine fémjelezte, szigorúan sapkás vég, de már halálra idegesített, frusztrált, meg amit el lehet képzelni, pedig ilyen fejjel ismertem meg a feleségem, így vettem feleségül, így születtek a fiúk. Ekkor jött a családi döntés, pontosabban beleegyezés, amivel igencsak megkönnyítették a dolgom és a fiúkkal a két ünnep között eltoltuk a szekeret a fodrászhoz.

Előtte megszakértőztük otthon, hogy milyen legyen az új burám és magasan ez (lásd alul Brent Hinds - Mastodon) a fej nyert, a szakállam természetesen nekem is megmarad. A tetthelyen igencsak be voltam szarva, menekültem volna, de nem tudtam, úgyhogy megtörtént a csoda, újfent rövid lett a hajam. Hát, nem is tudom!

Azóta eltelt időben a következő nevekkel illettek, a teljesség igénye nélkül:

  • Charlie Filpo
  • Brent Hinds Mastodon
  • Lionel Richie
  • Leonidas
  • Soltész Rezső
  • Pom-Pom
  • Bogyros
  • Jézus (ez már régi)
  • Morrison
  • Zeusz

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr113531668

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tökinger · http://napilaci.blog.hu/ 2012.01.09. 16:17:48

A tetkót is bejátszod hozzá?:)

vidi 2012.01.09. 16:25:02

@Tökinger: be:-) a lábamon ott vannak a fiúk, de csak ennyi:-)

Tökinger · http://napilaci.blog.hu/ 2012.01.09. 16:29:36

@vidi: én a homlokon gondoltam...bár anniyra nem HR barát még a mai világban se:)

vidi 2012.01.09. 16:37:39

@Tökinger: pedig egyre nagyobb, mámint a homlokom:-)

Tökinger · http://napilaci.blog.hu/ 2012.01.09. 16:47:56

@vidi: ismerős, nekem a mickey mouse megoldás van:D

adamo.blind 2012.01.09. 19:58:10

@Tökinger: a mickey mouse nálunk is családi "hagyomány", vagy inkább örökség... :)))

Tökinger · http://napilaci.blog.hu/ 2012.01.11. 09:16:46

Amúgy meg jártál Friszkóban???

vidi 2012.01.11. 16:33:21

@Tökinger: Persze, hogy jártam, igen kiváló hely:-)
süti beállítások módosítása