A szonda ipszosz szerint pillanatnyilag a legizgalmasabb és legjobban várt blogbejegyzés következik, ahol elmesélem, mi történt a Duran Durannal első igazi évükben.

Az áttörés

1981

Februárban tehát megjelenik az első kislemezük, a Planet Earth, mind Angliában, mind az USA-ban. Angliában el is jut a 12. helyig a Top listán, ami nem is rossz elsőre(Ausztráliában pedig No. 1 lesz májusban).

Még ebben a hónapban önálló turnéra indulnak Angliában.

Második kislemezük, a Careless memories csak a 39. helyig jut a slágerlistán. Shame!

Júniusban pedig megjelenik az első LP, Duran Duran címmel, ami szinte azonnal felmegy a 3. helyre a lemezek top listáján, majd 118 hétig marad fenn.

A slágerek, és a Sound of Thunder című műalkotás mellett személyes kedvenc az albumról a Friends of mine:

Júliusban megjelenik kislemezen a csapat egyik legnagyobb klasszikus nótája, a Girls on Film, amely az 5. helyig jut a Toplistán.

Elképesztő ez a nóta, különös tekintettel a basszus játékra. John, aki még épphogy csak áttért a gitárról a basszusra, máris megmutatja, hogy igen nagy barátságban van a hangszerrel.

Hogy mire gondolok? Erre!


Aki ezt tudja, az már bőven eleget tud a basszusjátékról, többre nincs szükség.

Zseniális.

Összel a srácok átruccanak az USA-ba, hogy röpke 18 fellépés erejéig megmutassák magukat az újvilágban is.

Novemberben, már egy új lemez előszeleként, megjelenik a My own way kislemez, amely némileg méltatlanul csak a 14. helyig jut a slágerlistán.

Ezt követően év végén ismét turnézni indulnak, ezúttal ismét Angliában.

/folytatjuk…/

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr12521551

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása