Eddig sem szerepeltük fényesen a nagy nemzetközi szépségversenyeken, de ahogy a magyar színekben versenyző Babinyecz Tímea videóját elnéztük lassan már a futottak még kategóriához is kevesek leszünk.

Mert az addig teljesen rendben van, hogy a magyar lányok szépek, de hogy még mindig nem sikerül egyetlen épkézláb angol mondatot sem kimondaniuk az már 2010-ben kicsivel több mint ciki. Persze lehetne okolni az oktatási rendszert, vagy a magyarországi verseny szervezőit, akik külföldre engedtek egy angolul alig tudó lányt, de a helyzeten nem változtat: ismét égünk.

Mostani üdvöskénk például saját elmondása szerint, szereti a kézből készült ajándékokat (made of hand), szinte előttünk van a kép, ahogy féltve porolgatja az ujjbegyekből készült kedvenc tűpárnáját. Arra kérdésre, hogy mit tanácsol a férfiaknak, egyetlen mondatot tud összeszedni: „don’t give up so early”, ami akár egy korai Take That vagy East17 nóta refrénje is lehetne, sőt talán az.

Amikor már azt hinnénk, hogy ez a mélypont, akkor az addigra teljesen kétségbeesett lányt élete legrosszabb randijáról kérdezték. "A legrosszabb randim az volt, amikor 14 éves voltam. Találkoznom kellett egy fiúval. Ő… ő akar találkozni velem, mert szeret engem, és én gondolom, gondoltam, ő csak egy barátom, és mi mentünk sétálni, és ez olyan unalmas volt, és ez nagyon rossz volt nekem, mert én utálom azt a fiút, ő csak… csak egy barátom, és ő szeret engem, úgyhogy ez volt a legrosszabb randim. amelyről kiderült, hogy 14 éves korában történt és nagyon utálta a fiút aki, csak egy barátja volt, de ő szerelmes volt a lányba, szóval szörnyű volt az egész."

A végtelenül egyszerű történetet persze olyan angolsággal adta elő, hogy nekünk négyszer kellett meghallgatnunk, hogy megfejtsük, mi is történt valójában, és közben végig azt hittük, hogy a szavak közötti hosszú szünetekben azonnal elájul. Egy biztos már érik bennünk egy Babinyecz Timi összes, amelynek a címe minden bizonnyal a "worst date" lesz.

Az igazi próbatétel azonban ezután jött, amelyhez hozzátartozik, hogy erről a lányok semmit sem tehettek, a szervezők szenzációhajhászásának köszönhető, hogy a hibátlan fogsorú lányokat arra vették rá, hogy a kamera előtt utánozzák a robot vagy éppen az oroszlán hangját. Hogy ennek mi köze van a hosszú combokhoz és a világbékéhez, arra még nem jöttünk rá, egy biztos, ez feladat inkább megalázó, mint vicces.

A Miss Universe eddig a szépségről szólt, a feladat az volt, hogy megtalálják azt a nőt aki az adott évben olyan nemes ügyeket képviselhet, mint a környezetvédelem vagy a nők elleni erőszak megfékezése. Ebbe képbe viszont nem fér bele a robot vagy a motor hangjának utánozása, ez ugyanis a lejáratáson kívül semmilyen más célt nem szolgál, hiszen melyik lány ne teljesítené a furcsa kérést egy olyan kiszolgáltatott helyztben amilyenben ők, a kamera és a zsűri árgus szemei előtt vannak.  

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr212228038

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása