Az elmosódott halmazok logikája (angolul sincs túlbonyolítva, simán fuzzy logic) a többértékű logikai szemantikák egyike, nekem az egyértelmű kedvencem.

Tulajdonképpen fuzzy logika név alatt egy egész elméletcsaládról beszélhetünk, melynek sokrétű alkalmazásai vannak elsősorban az informatikában, de alkalmazásra talált a nyelvtudományi és logikai szemantikában, a matematikai logikában és a valószínűségelméletben is, tehát teljesen életszerű a dolog.

A tágabb értelemben vett fuzzy logika alapját képezi a fuzzy számítógépes rendszereknek, melyek szemben a szokványos rendszerekkel, nem csak igen és nem (illetve ki és be, vagy 1 és 0) értékekkel dolgoznak, akár a szőke egybites nők, hanem közbülső „valóságértékekkel” is, mint például, 0,1 (kurva kicsi), 0,5 (félig-meddig), 0,8 (eléggé) 0,9 (baszott nagy)… Ezáltal az életlen, vagyis a fuzzy meghatározások (mint például az előbbiek) matematikailag is igencsak kezelhetővé válnak.

Manapság a fuzzy logika illetve a fuzzy-control, tehát a fuzzy logikán alapuló irányítás, elsősorban gépek és robotok (csercsab és vata szerkesztőbák kedvencei), háztartási készülékek irányításában talál alkalmazásra, de erre épül a blogunk is. Hurrá!

Már akit érdekel egy kicsit a téma, filozófiailag a fuzzy gondolatkör egészen a sztoikusokig nyúlik vissza. Ők voltak, akik először mutattak rá, hogy természetes fogalmaink igazságtartományának határai nem jelölhető ki egyértelműen.

Klasszikus példájuk a kupac, vagy szóritész paradoxon volt. Eszerint tekintsünk egy halom vagy a közérthetőség kedvéért egy kupac kavicsot. A sztoikusok arról faggatták hallgatóságukat, hogy ha egyenként elveszünk egy-egy kavicsot, akkor meddig mondhatjuk még, hogy a szóban forgó dolog még kavicshalom-e vagyis kupac-e vagy már más?

Egy másik példa a Pataky Attilabá, vagyis a kopasz ember paradoxonja. Egy dús hajjal rendelkező illető nyilvánvalóan nem kopasz. Vajon ha egyenként kihúznánk a hajszálait vagy csak simán kihullatja azokat, hol lenne az a pont, ahol a már kopasznak tekinthetnénk? Ennyi, tök egyszerű, nem.

Egyébként aki megírja, hogy mikortól tekinthető kopasznak Atisbá, annak vendége vagyok egy sörre.

A bejegyzés trackback címe:

https://raklapfos.blog.hu/api/trackback/id/tr51847258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lőcs 2010.03.17. 21:41:34

Hm...
Ha a dús hajú köcsög félmillisre vágatja a rőzsét, akkor is azt mondjuk, hogy ez egy kopasz buzi.
Atibá esete annyival bonyolultabb, hogy már a '84-es Viszlát album borítóján is erősen fel volt kopva kétoldalt a tolla. Tessék lecsekkolni. És a háromcsíkos adidasz cipő is odabasz rendesen!
Hogy a témánál maradjak, a kérdésre a válasz: tudja a faszom.

Etelközi Vata 2010.03.18. 20:06:24

Divatkopaszok, gyúráshoz az való, meg bömöshöz...
Svarzinak nem volt erre szüksége...
süti beállítások módosítása